Napraforgók és hóesés
Neked adom a szemem,
lásd, felém nyúlnak a fák reggelente,
kitépik hajszálaim, hogy lombjukon viseljék.
Nekem adod a szemed,
lássam az udvar fölött a hullócsillagot,
amelyben nem hittem.
Neked adom a kezem, tudd,
amihez hozzáérek, eltűnik,
növényeim elfeketednek, ha öntözöm őket.
Nekem adod a kezed –
érdesek a tárgyaid,
meg fognak kövülni.
Neked adom a szám, hogy
megismerd dadogásom,
nekem adod a szád,
énekeljek vele.
Neked adom lábaim,
fuss, amíg csontom roppan,
lábadon futok, amíg csontod roppan.
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt.
A kert egyik felén égre néző napraforgók,
a másikon hóesés.
Vissza a tetejére