Hordalék; Hétköznapi éjszakák
HordalékA dalmát öregember minden
reggel kihúzza kétkerekű
kocsiját a vízpartra, hóna
alatt fekhely gyanánt egy köteg
kartonpapír. Ősz fején szalma-
kalap, fehér vászonnadrágja
bokánál visszahajtva, hosszú
szárú, leharcolt alsó, ócska
zokni. Vetkőzik, pucérsága
senkit nem érdekel. Elalszik
egy félreeső sziklán. Régen
nem megy a vízbe, délelőttől
egész kora estig oldalvást
fekszik, az oldalfekvés jelzi,
hogy él. Rozogán öltözködni
kezd, hitvány ruháit magára
húzza, sós szemével hunyorog –
magába forduló hullám. A
vizet hallgatja, elbóbiskol,
végképp kint ragadt. Összeszedi
lassan rongyait, szekerébe
helyezi a hétköznapokat,
elindul. Szilánkos bokáin
vánszorog, egyszer megáll, félig
visszafordul, nem érti, hogy történt
az a délelőtt – marcangoló
napsütésben jöttek a partra,
ő tíz lehetett, kreol horvát
fiúgyerek, kiáltozott, more,
more, berohant a hullámok
közé, inas teste megfeszült,
aszalta a nap, só rakódott
rá, karcolták tengerfeneki
kövek, és álmatag idegen,
gyűrött állat lépett partra, a
fényben semmit se látott. Senkit.
Továbbindul, kocsiját húzza
a parton, hullámok vágódnak
elé. Rongyos hordalék.
Hétköznapi éjszakák
Hétköznapokra, átlagos
éjszakáidra gondolok,
anyám.
Vacsora után az asztalnál
maradsz, poharadban
bor, dolgoznál, de ferde
képeket látsz, erek
hersegnek füledben –
idős álmokban matatsz.
Elalszol munka közben.
Napbarnított tested lenvászon
borítja, alkonyi utcácskán
sietsz, felbőg a tenger,
hiányolt a népes társaság,
integetnek – nyershús-
színű az ég.
Összerándulsz, rövid
levélben értesítesz
valakit, kézirata
elfogadható.
Szemhéjad riog, ernyed a
szád, fejed előrecsuklik.
Szép arcodon engednek az
izmok.
Álmodban nincsenek apák.
Olvasatlan irodalmi művek
fénye világít.
Horkolsz talán, csöndben és
szelíden, de nincs, aki nézze, hogy
alszol.
Vissza a tetejére