Kunhegyes, Képernyő előtt
Kunhegyes
Mások füstjével szemem teli,
nem sejtik, mire gondolok,
szívemhez éjjel
csillag dörgölődzik,
akác suhog.
Holdvirágzás, csillaghervadás,
leszáll az éj, liheg -
hangos városok énekelnek
csendes tanyák felett.
Akácos áll, köti a port,
engem is ideköt minden -
itt voltam jó, itt lettem verve,
itt hagyott el az isten.
Képernyő előtt
Állnak a fák néma
hóesésben,
elgyönyörködnek egymás
fejsebében
Rafinált fegyverekből
puskaszar fröcsög,
egy virágszálon isten
füvek közt hörög.
Katonák ülnek hűlő házfaiaknál
flitteres felettük az ég -
tudják, hogy tegnap
kit öltek meg,
csak azt nem, hogy miért.
Bepólyált virágszirmok
libegnek csendes ágakon,
iszonyú csend levedzik
halált ringató bokrokon.
Állnak a fák néma
hóesésben,
elgyönyörködnek egymás
fejsebében.
Vissza a tetejére