Full.doc
Kun Marcella Itsenes verseiből„Talán az élet, munkáinkért, / Nem fog fizetni semmivel, / De a halál majd szemeinket /
Szelíd, lágy csókkal zárja be, / S virágkötéllel, selyempárnán / Bocsát le a föld mélyibe.”
Szelíd, lágy csókkal zárja be, / S virágkötéllel, selyempárnán / Bocsát le a föld mélyibe.”
Petőfi Sándor
Temérdek szitakötőt,
a vízfelszínek felett alig nulla
egész huszonhat centiméterrel cikázókat cikizzük,
látszunk-e nektek, láttok-e tisztán?1
Színd fel begyem a sok vizet,
aranyat önt az ősz, s mi fürdünk benne. Jövendő halottak.2
Negyed nyolckor lát hozzá a triumvirátus,
reggel negyed nyolcról van szó, egy fűkaszás és két fűnyírász
hozzálátásáról a Szenti-medence közvetlen közelében.
Petőfit, Tompát
Önt
is idézzük, őszülők az őszelőben,
cikizzük, Arany, Petőfi, Tompa hogy végzi
dolgát, ki-ki milyet, melyiket,
csereberélgetnek kerti, cserebérelgetnek költői teszveszközöket.
Petőfi koltóiakkal csencsel, cincálja Tompát,
bírná rá az önjáró négyütemű magához ragadására,
ami Aranynál a legtöbbet,
álmozatlan benzinszagát úgy hordja felénk a bereki szél,
ahogy szitakötők felé ázott
bőrszagainkat,
ehhez hozzájön még az a kép, hogy Petőfi és Tompa kétüteműiét
alulról szagolja egy ellenkező irányban nőtt,
magába temetkezett
bokrocska, teszem azt, ibolya. Tompa virágregény-kék színt ölt,
amíg azt számolgatjuk, hányadik század van most,
hányadik lesz a huszonhatodikban. Ennyi eszünk van
bokros theendőink közepett, vége a temérdek szótáv-költőnek.
Közeleg a nyolc, óráról beszélek,
a takarítók cikázásban,
csikk-ázásban füstölögnek, vajon kik hajítják bűzrudaik égeztét
az aranyöntésbe, de nem hajítja senki,
felverődik halom cigarettavég nulla egész huszonhat Szenti-méterre,
lehetne akár kavics, éppenstéggel a medencébe.
Medenciánkék, mondom Szentinek kétezerkettőben,
a róla csak később elnevezett medencében
az ég színére,
az ég szerelmére, mondja ő válaszul,
a huszonhatodik század üzemanyagtöltői vajon mi
a francot kezdenek majd az önjáró, igazifű-igazító Vassaiddal,
az hagyján, mondom, ott van még a többi,
ahol a roncs betört reflektoraiban fehér rablódarabok és3 Eső-
víz gyűl, a fűigazítók körében igazi tó, igazi fű,
gazi kavicsok napernyőre verődésével csapásokra célzunk,
hozzáállásunk türelmes,
a nagy, kék Szenti-ernyőre felverődött kavicsok
verődhetnének arcainkba, tarkóinkba, nyakverőérre,
igazi fűbe harapna egyszerre pár szótáv-költő,
a huszonhatodik században úgy beszélnének rólunk,
egyszerre, igazi fűharapottakról,
hogy mókázón távozunk Berekfürdőn, a Szenti-medencéből
negyed nyolckor a versélők sorából
egy vagy több felverődésnek köszönhetően,
szitakötő-fejét arcához nyomja, közelről
városunk szemébe bámul a pusztulás4. Szép, Szenti-kék keretes
gyászhírünk döglesztő vidámságot hozna egyesek életébe,
huszonhatan biztosan lennének ilyenek,
másokéba szomorúságot. Ők lennének talán többen,
igazi füvet szívnának kollektív temetésünkön,
teszem azt, ibolyából,
füstjeik árnyéka úgy verődne fel
sorban álló urnáink vagy koporsóink fedelére,
hogy gyönyörűségében negyed nyolckor
magától szólalna meg a legközelebbi lélekharang,
mindenki csodának gondolná,
pedig csak egy óvatlan szomszéd idomított kavicsai ívnak
a halszerűn nyákos harangtesttel.
Meg vagyunk dobálva még a túlvilágon is.
Ilyen helyen még a fűkasznyírás is élvezetes munka,
ide hallani, a robajon átjön,
ezzel az a főfűnyírkaszás motiválja a melósokat,
akit hajdanában a Pávai Vajna Tószialista Brigád vezetőjeként
azért kaszálnak el, mert előszeretettel nyírja
a kommunista szombatot,
jelenléti Évát vezet ív helyett,
halszerűt, nyákosat, harangtestűt,
a huszonhatodik század hadtáposaként
különadagot ad egy Tompamiska alakú tábori lelkésznek,
akivel a gulyáságyúk árnyékában szidják Lenint,
a fürdő zuhanyzójának csúszós mauzólinóleumát,
Petőfit, Aranyt és a nyelvrontó széphalmit.
Nincs az az Itsen, aki ennyi bűnt megbocsát,
és akkor ott van még a tenger tragikus temetése5,
a reggel negyed nyolc, amelyben a hangokkal,
a szagokkal, a szaglókkal elvágólag illik rá
akárhányadik század a jelenhaló rendszerre,
nem számít, ha lerepül forgó alkatrész, esetleg fej
egy vagy több lubickolló nyakról.
Majd lecserélik nyolcra a vizet, oszt jónapot.
Kész. Villa, olló gyerek kezébe nem. Halló, halló,
itt rádió Berekfürdő, kérjük, a melósok ne bánják,
hogy az írótáborozók hét órától külön engedéllyel
élvezhetnék a csendet,
a jó illatot,
zarkassák őket nyugodtan, a ló meghal, a fejek leröpülnek,
maguknak a munkát el kell végezniük nyolcig,
akkor van nyitás,
különben is, a halál az Istennek jó tetszése6,
önök jó helyen és jókor dolgoznak, a költők csikk-
áznak rossz helyen, mindegy, melyik században,
verődjön fel rájuk nyugodtan sár, kavics, ibolya,
éljenek béketűrőn kipufogó gázaik,
Gézáik éltető illatában.
1, 3, 4, 5 Szőcs Géza: Kérdések a XXVI. század költőihez.
2 Mezey Katalin: Aranyat önt az ősz.
6 Hajas Béla: Isten akaratja. Rajz Tompa Mihály lelki életéből.
Vissza a tetejére