Modern Talking
(Kapd be, Uram!)
Ja, a beszédes csend, tudom. Végül is akkor
Mégis, mit gondoltál te? Amikor hat nap alatt. Meg amikor megpihentél. És én akkor mikor pihenhetek? Negyven éve gyötörsz. Kértem én, hogy taníts? Ha ez tanítás. Ha meg nem: kértem én, hogy ne taníts? Nem, ebből most sehogy se fogsz jól kijönni.
Meg hogy te ott vagy fent? Magad alá teremtettél minket? Tudod, hogy én mit teremtek magam alá. Ne kelljen leírnom, hogy az ürülékemet. Szarember lennék? (Nem, a szar itt nem minőségjelző.)
És te hogy gondolkodsz arról, hogy ajándékot vissza nem veszünk? Az élet ajándék. Ne nézzem a fogát. A vallásod okosságainak labirintusában most már nem akarok többet kóvályogni: áttöröm a falakat. Ja, hogy te nem vagy a vallásod. Akkor mi vagy? A rendőr, aki uniformisban van, nem a rendfenntartó erőszakszervezet tagja? Most meg ne szólalj, én beszélek!
Igen, itt a híres, tömör tanácsod: ne félj! Miért ne? Mondjam a gyerekemnek, ha megüti a lábát, hogy: ne fájjon? Működik az? A fájdalom van, beszél. Csak nem te vagy a fájdalom? Akkor nem kussolnod kéne? Rajtam most ne kérj számon logikát! A hangmásod beszél hozzád. A képedből elegem van. Elegünk.
Örüljek annak, ami van? Akkor tényleg legyen, ami van. De tudod, nem mindig az van, ami van. Sőt gyakran nincs is. Éppen az, ami van. Te például hogy vagy? Remélem, úgy, ahogy én. Alig.
A látszat csal. Ez azt jelentené, hogy te, aki nem látszol, nem csalsz? Azért egyezzünk meg abban, hogy csalogatni csalogatsz. Adogatsz, lopogatsz, csalogatsz. Én meg ne kívánjam meg a felebarátom feleségét. A lányát, a szeretőjét megkívánhatom? Ne öljek. Te ölhetsz egyedül? És a szádat, csak úgy heccből, a nevemre vehetem? Szerinted ennek nincs értelme? És annak van, hogy Lázárt feltámasztod, hogy bizonyítsd magad? Úgy tudom, nem volt tőle elragadtatva. Az egyetlen ember, aki kétszer halt meg. Belefér, ugye? Nem fér bele. Botrány az egész működésed. Ha működsz egyáltalán. Ha nem úgy van ez is, hogy ránk bíztad magad, megteremtettél minket, gazdatesteket, hogy hordozzunk téged, mémet. Hát, működik a náci mémetek.
Ha többen vagytok. Többen vagytok? A „több”-ben? Ha csak egy ember lenne, egyedül, vajon elkezdene-e benned hinni? Vagy inkább csak magában? Na, mi az, megijedtél? Csak nincs neked is gyenge pontod? Egy biztosan van: én. (Igen, pont. Pont én.) És ha el is pusztítasz, csak annyit bizonyítasz, milyen kicsinyes vagy, diktátor. Nem minden hang, nem minden vélemény fér meg az eged alatt. Ha tiéd egyáltalán az az ég, s nem csak a Föld a játszótered. Az űrrel például mi van? Miért nincs emberarca? Miért hideg, miért végtelen, miért nem az? Mit tehetek én? Megtekerhetem a végtelened elejét. Ahogy te megtekerted az egész életem. Már az elején.
A szentháromság. Egy fotó a fenekedről (hogy szarsz ránk), egy fotó a talpadról (tudjuk, mi tapos el), egy fotó a tarkódról (hogy tudjuk, háttal állsz nekünk). Nincs akkora objektív, amibe beleférnél. Csak szubjektív van. Az dumál most neked – értelmesen értetlenül.
NARRÁTOR
(vagy a szerző, a szöveg éppen építkezik, majd később elárulja, ki is beszél)
Bocsesz. Be voltam szívva. Minden rendben van, tesó, szép a világod, legalábbis ezt mondják. Mondjuk nekem mindegy. Kurva jó fű van Goán. De azért tegnap elgondolkodtam. Hogy mi van azzal a, hogy is hívod te: őszinteséggel. Apám, én nem tudok az lenni, mert nem akarok, de egyébként is: kudarc lenne, mert nem ismerem magam. Te például tudtad, hogy a leggyorsabb emberi izomzat a szemhéjban van? Beszarás, mert logikus. Te miért nem nyomtatsz már vagy hétmilliárd tájékoztató füzetet? Tudod, amilyet a kismamák is kapnak, amikor gyereket szülnek (abban például vannak telefonszámok, nem a gyerekekben). Na jó, bocs, csak vicceltem. Nekünk is van 911 meg lelkisegély-szolgálat. Akkor azért kérdezem: attól, mert én azt hiszem magamról, hogy nem vagyok őszinte, lehet, hogy még őszinte vagyok. És írd meg, légyszi, hogy ki az, akit ez érdekel rajtam kívül. Holnap nem fogok gondolkodni. Szia. Se you soon. Bis bald. Vagy soha. De az is bis bald.
Itt van a bald: itt maradt a spanglim. Baj van ezzel a fűvel, még ez sem mutat meg. Téged.
Engem (nem, nem, nem vagyunk egyek). Én például téged nem féltelek, és te sem engem, ennyire különbözőek vagyunk.
SZERZŐ
Nem lehet istennel beszélgetni. Például velem sem. Én még itt is csak kisbetűs isten vagyok, és már velem sem lehet. Úgy értem, ebben a szövegben. Fel szeretném hívni az olvasó figyelmét, hogy legyen körültekintő, hiszen olvas. III. Richárd kért szót tőlem:
– Bocsánat, merre kell kanyarodnom az OBI-hoz?
– Mindegy, elfogyott a vasvilla.
– Kés is jó lesz. Vagy bármilyen vágószerszám.
– Úgy tudom, huszonöt százalék kedvezmény van a bárdokra.
– Huszonöt? Hát, nem éri el az áfát. Az egész világon nálunk a legmagasabb az áfa, az egész világon, beleértve a Marsot is. Meg a Twixet (szerzői kikacsintás: és lássa, hogy nincsen odakint senki, akkor viszont lehet, hogy ő van kint, vagy nincs kint se, meg bent se, csak kitekintés van).
KITEKINTÉS
– Hahó, van ott kint valaki?
– Hahó, maga van kint, mi bent vagyunk! Magán kívül nincs más kint?
– De, maguk. De én nem vagyok magukkal.
– Ki maga?
– Tényleg, ki vagyok én, nem tudják?
– Mi csak azt tudjuk, hol vagyunk.
Szakadt már rátok konyhaszekrény? Szagelszívóval. Csak úgy. KO, a világegyetem rád számol. Amikor felébredsz, nem lep meg a vér, a rendetlenség, a berepedt dobhártyád, de még az se, hogy hirtelen a neved se tudod. Illetve először azt se tudod, mit kéne tudnod. Aztán egyből nem tudod a neved. Az most mellékes, hol vagyok. Végül eljutsz az igazi kérdésig: ki nincs itt?
És nagyon hosszú, a végtelennél is hosszabb idő után se válaszol senki. Na, ő tuti, nincs itt. De ki ő? Attól függ, ki vagyok én. Én most a szerző alteregója vagyok, akitől a szerző később elzárkózik.
SZERZŐ
– Késő van, elzárkózom.
– Lassan tessék majd betenni az ajtót, csapódik.
NARRÁTOR
– Korábban, amikor azt állítottam magamról, hogy én vagyok a narrátor, tévedtem, én a szerző vagyok.
ISTEN
– Ki az isten az a szerző?
– Az olvasó?
– És az ki?
– Az te vagy, Uram!
– És te ki vagy?
– Azt hiszem, én is a szerző vagyok.
– És akkor ki vagyok én?
– Pár napja sikeresen öngyilkos lett egy ember. Az vagy, aki ezt bűnnek tartja.
– Miért tartom bűnnek?
– Mert nem tehetsz ellene semmit.
– Akkor miért fogadom el?
– Mert nem vagy. Én, a szerző, teremtettelek, és adom szádba a szavakat.
– Hát ezt kikérem magamnak! Azt akarom mondani, amit én akarok mondani. Én egészen bizonyos vagyok benne, hogy én teremtettelek titeket. Valamiért.
– És mit akarsz mondani?
– A szerzőket el kell pusztítani.
– Már megint ez a büntető hozzáállás. Megfeledkeztél a fiadról?
– Nekem nincs gyerekem! Úgy tűnik, hogy magányos vagyok, hiszen ezt mondatod velem. Vagy írod talán, gépeled?
– Jézusról beszélünk.
– Én nem. Igen, egy kicsit megfeledkeztem róla. Ki is ő?
– Aki pár napja megölte magát.
– Az nem a barátod volt?
– Nem tudom, összezavarodtam.
– Én is. Azt hiszem, pár napja rám szakadt egy konyhaszekrény.
Vissza a tetejére