Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon. Jelenkor Kiadó, 2013

Remélhetőleg sokan kézbe veszik majd a 40-50 éves korosztály tagjai közül Vörös István regényét, hiszen manapság a retró, a nosztalgia korát éljük. Visszatekintve úgy harminc évet, az ember hajlamos magával elhitetni, hogy akkor olyan jó volt, mert… És elkezdjük sorolni érveinket, tökéletesen becsapva, félrevezetve magunkat. Vörös István könyve ezért fontos olvasmány: figyelmeztet arra, hogy a nosztalgia leggyakrabban manipulált érzelmek által konstituált, hamis világ.

            Milyen regény is a Gagarin avagy jóslástan alapfokon? Biztosan nem ifjúsági regény, nem társadalmi regény, nem lélektani regény. Ugyanakkor egy kicsit ifjúsági, társadalmi és lélektani regény is. Meg kamaszregény, nemzedéki regény, rétegregény. Talán ez az utóbbi a legpontosabb megnevezés. A történet szereplői a ’80-as évek Magyarországának, de leginkább Budapestjének egy szociológiailag jól körülhatárolható társadalmi rétegéhez tartoznak. A jó nevű elitgimnázium zömmel értelmiségi családokból származó, 16-17 éves diákjai állnak a cselekmény középpontjában. A világ az ő nézőpontjukon, az ő életükön keresztül tárul fel. Mindez lényeges szempont, hiszen a korszak egészen másként festene egy vidéki gimnazista, vagy éppen egy budapesti külvárosi szakmunkástanuló interpretációjában. (A korszak meghatározó csöves szubkultúrája éppen csak feltűnik, egy-egy – a főhősök által már elutasított – zenekar említése révén.)

Az események értelmezésében kulcsszerep jut a narrátornak, akit nem tudunk beazonosítani, csak sejtjük, hogy a szereplőkhöz közel álló személy lehet (talán egy volt osztálytárs?). Ő nyitja a regényt („Péntek Boldizsár történetét csak azért mesélem most el…”), és ő zárja („Tímea az én feleségem lett.”). A regény szövege tehát másodlagos közlés eredménye, hiszen a narrátor egy – korábban már általa is jól ismert – történetet valahogyan újraalkot. Ez a külső nézőpontú narráció lehetőséget nyújthatna a Péntek Boldizsár által elmondott események kommentálására (Boldizsár határozottan ezt szeretné), az elbeszélő azonban soha nem korrigál, soha nem értelmez, így megteremti annak a látszatát, mintha a szöveg a főhős közvetlen közlése lenne. ( Az elbeszélés keretes jellege, a szöveg újraközlése, „az elbeszélés nehézségei”, mintha Ottlik Iskola a határon című regényét idézné, csakúgy, mint a többször visszatérő beavatási motívumok.)

            A cselekmény részletesebb áttekintése előtt célszerű néhány gondolat erejéig elidőzni a tartalomjegyzéken, sőt lehetséges, hogy a regény olvasását itt kellene kezdeni. Tizenkilenc fejezetből épül fel a regény, s ez a tizenkilenc rész a hét napjainak játékos variációja: Szerdahelyi Tímea – szerda, Hét fő – hétfő, Köd – kedd, Fővesztés – hétfő, A kedves – kedd stb. A teljes hetes ciklus kétszer ismétlődik, a harmadik kör nem teljes. Ebben a szerda kétszer szerepel egymás után, míg a csütörtök lezárja, azaz inkább félbeszakítja a történetet. A legnagyobb hangsúllyal szereplő napok a szerda és a csütörtök. A hét napjai azt a skálát jelölik ki, amelyen az emberek értékelhetők: a szerda a néha szépeket, a csütörtök a gyakran szépeket és gyakran csúnyákat jelenti. Vörös István hősei szerdai és csütörtöki emberek, de azért ott van bennük a többi nap is, hiszen a teljes ember hétfőtől vasárnapig tart.

            Az események metszéspontjában a tulajdonképpeni főszereplő, Péntek Boldizsár áll. Boldizsár szemüveges kamasz fiú, meglehetősen csúnya (ironikusan ezért kapta csúfnevét a kifejezetten jóképű űrhajósról, Gagarinról), de magában hordozza egy majdani karakteres férfi lehetőségét. Szülei egyetlen gyermeke, a Kádár-kor értelmiségi-középpolgári közegében él. Jelzésértékű, hogy nincsenek igazi gyökerei, szülei gyermekotthonban nevelkedtek, tehát ők a legtávolabbi, s egyetlen kapcsolódási pont számára, nincsenek hagyományokat átadó ősei. Talán ez a hiány, ami a történelem szenvedélyes kutatójává teszi őt. Barátai Aradi Tamás és Vári Zsolt. Boldizsáréhoz hasonlóan az ő életük sem teljes. Zsoltot, mivel apja disszidált, egyedül neveli anyja, Tamás kutatófizikus apja pedig agyvérzését követően ágyhoz kötött emberi ronccsá vált. A három fiú kapcsolatában két lánynak, Tímeának és Otíliának jut még szerep. Mind az öten a neves N. Pálné, X. Tamásné Gimnázium tanulói. (N. Pálné, X. Tamásné: József Attila utolsó verseinek egyikében szereplő sor.) Az öt ember különös kapcsolatának története a regény. Szerelem, gyűlölet, manipuláció, árulás, hűség, barátság, istenkeresés, halálélmény, szóval mindaz, ami egy kamasz életében előfordulhat, megtörténik velük.

            A korábban említetteknek megfelelően a regény történetei valójában beavatási történetek. Beavatás a szerelembe, beavatás a felnőttek világába. Az iniciáción minden szereplő átesik, de ami igazán lényeges, az elsősorban Boldizsárhoz kötődik. A szerelem többszöri kísérlet után teljesedik be, nem egészen úgy és nem egészen avval, akivel elképzelte. Tímeába szerelmes (bár ezt ő sem tudja bizonyosan), de a lány extrém személyisége komoly érzelmi zűrzavarba sodorja, a testi kapcsolat nem juthat el vele a végpontig. A sokkal higgadtabb, racionálisabb Otília lesz az, aki végül megajándékozza a férfivá válás élményével. A szerelem persze minden szereplő életének része, hiszen mindnyájan kamaszok. Az igazi szerelemre vágyik Tamás és Zsolt is, de ez utóbbi valamit mindig elront, mintha alkatilag lenne alkalmatlan a tartós érzelmi-testi kötődésre. Tímea szerelmi élete személyiségéből fakadóan különleges. Kapcsolata a vele egy házban élő, meglehetősen ösztönszerű, s egy kicsit talán fogyatékos Istvánnal olykor még őt is undorral tölti el. Más ez a szerelem, mint amire az átlagos (szerdai, csütörtöki) kamaszok vágynak. Ez az uralomról, öncélú kéjről, vérről és mocsokról szól. Végkifejlete is tragikus: a fiú, hogy megszabaduljon Tímea végletes érzéki hatalmától, kasztrálja önmagát.

            És végül a felnőttek világa. Soha nem tolakszik bántóan előre, de ettől még tény: a regényidő és a regénytér a Kádári-diktatúra világa. Puha diktatúra, de azért diktatúra. Ebben a végóráit élő rendszerben még minden megtörténhet, de a legtöbb esemény már abszurdba, groteszkbe hajlik. Gondoljunk csak Péntekék balatoni nyaralására! A vállalati üdülőben Boldizsár apjának a főnöke, az igazgatóhelyettes, már gúnyolódik a rendszeren, de azért még kihasználja az előjogokat, hiszen finoman jelzi, elvárja, hogy Péntekék átadják neki a csónakot.

Kifejezetten abszurd a bonyodalmakat elindító tréfa (a leggonoszabb tréfa). Boldizsár és Tamás oroszul beszélnek az erdőben kiránduló anyához és lányához. Az anyából előtörnek a régi emlékek, azt hiszi, lányát meg akarják erőszakolni, ezért önmagát ajánlja fel. A két fiú, megérezve saját hatalmát és a másik kiszolgáltatottságát, belemegy a játékba. Azután persze rádöbbennek ostobaságukra, és lezárják a gonosz tréfát. Boldizsár később elmeséli a történetet Zsoltnak, aki továbbadja Otíliának (apja katonatiszt!). Valahogyan az iskola igazgatónőjéhez eljut valami hír, de sem ő, sem Botos, az osztályfőnök nem tudja pontosan, miről is van szó. Mindenki fél, mindenki gyanakszik, de senki nem tud pontosan semmit. A gyanú több személyre is ráterelődik, de sohasem derül ki, hogy ki tett feljelentést, vagy hogy egyáltalán történt-e feljelentés, történt-e árulás. Tulajdonképpen ez nem is lényeges. Ami fontos, hogyan viszonyulnak a felnőttek a helyzethez. Hegedűs Adrien, az igazgatónő akar is büntetni, meg nem is, kénytelen végrehajtani a felülről jövő utasítást, de közben el is akarja szabotálni, mert már megteheti. Alkalmazkodik is a rendszerhez, szembe is helyezkedik vele. Botos, aki szintén szívén viseli a diákok sorsát, egyértelműen a rendszer ellenzékéhez tartozik. Ő már „alapfokon jósol”, tudja, hogy nemsokára véget ér a létező szocializmus korszaka.

            Ebben az átmeneti időben még bármi megtörténhet. Zsuzsa, a kémiatanár, Botos majdnem szeretője, az iskolában megpofozza politikai elhárítótiszt férjét, Botost kirúgják, erdész lesz, az igazgatónőt kitüntetik, pedig nyugdíjazását kérte. Boldizsár és barátai pedig felnőttek, s húsz év távlatából tekintenek vissza az olykor mulattató, olykor véresen komoly, de sohasem felejthető múltra.