Fekete Vince

2021/1 - (Alászállás)2020/4 - Halálgyakorlatok2019/3 - Ólom; Partitúra2019/1 - Exterritórium2018/1 - A hasznos hívás; Útravaló a huszonegyedik századba; Ez a nap2017/1 - Vargaváros (Erdőmező; P.E.; Pánik)2015/4 - Márton; Édes Erdély A, B, C2012/1 - Vargaváros2009/4 - Angyal suhan át2004/2 - Szász Tommyék, Miért is nem kell nekünk az ipari alpinista?, Fenyő a sivatagba’, Diszkont, Café Balcan

Vargaváros (Erdőmező; P.E.; Pánik)


ERDŐMEZŐ
 
minden nagyon szép minden nagyon jó és nincs
hiba benne mindenki ismer mindenkit mindenki
szeret mindenkit mindenki tudja mindenkiről mit
eszik mit iszik hogy mikor volt mumpsza napi hány
alkalommal volt a vécén hogy melyik üzletben
vásárol mikor szeretkezik mennyi a fizetése a
gázszámlája a villanyszámlája lábizzadás ellen
milyen dezodort használ mit forgat a fejében
meg a zsebében mikor szokott a kapun az ajtón
kimenni mikor szokott bemenni mikor kel mikor
fekszik mikor vannak bélpanaszai mikor van láza
és mikor van hányingere stb. mindenki tiszteli a
rangokat fokozatokat a tekintélyeket ó be szép jaj
de szép be csodálatos a lakodalmakon éjfél körül
haptákba vágva magukat énekelnek előbb a nem
a miénken majd az igazin a miénken amikor már
nehéz a fej és a lélek és könnyekkel öntözik annak
minden sorát s az igazi helyi férfi ekkor felhúz egy
ötszázast a vonóba s belesírja a hegedűhúrok közé
a világ legkeservesebb nótáját mindennap délelőtt
fél tízkor és délután ötkor ötven percre megáll az
idő ajtót bezár telefont a falból kihúz a hentesmester
a fazekas a hegedős a mutatványos a böllér a sintér
a pincér a suszter a borbély a vállalati pártbizalmi
az adminisztrációs osztály vezetője a központi káder
lesötétít cigaretta kávé recsegő-ropogó rádió fekete-
fehér tévé ennyit igazán megérdemel a nép szép
ez a város minden nagyon jó minden nagyon szép
nincs hiba benne nincs széthúzás nincs szembeszegülés
nincs ellenvetés nincs erőszak nincs betegség és nincs
halál csodálatos csodálatos és nincs hiba benne
 
 
P. E.
 
Ó, be nagyon-nagyon sok esztendeje annak, hogy még semmi
   levelemet se vette kéd, holott kegyelmed kétszáznál többet
írt vala nekem, s most azt gondoltam, hogy a restséget el
   kell űzzem, a tűt le kell tegyem, és a kezembe pennát kell
vennem. Mert ha az idő annyira elhánt-vetett is egyikünket
   a másiktól, amennyiben tőlünk telik, álljunk bosszút rajta,
és ha másképpen nem lehet, az írással beszélgessünk egymással.
   Talám végtire megunja, és egymás mellé teszen bennünket.
 
Most, hogy a köszvény már végképp nem akar búcsút venni
   tőlem, legyen akármilyen ájer, arra gondolok, hogy jobb volt
talám exiliumban több száz évekkel ezelőtt. Mert ebül megy sorunk;
   búnk, bánatink és szomorúságunk olyan nagyok, mint az erdélyi
nagy hegyek, némelykor enyhülnek, némelykor megszázszorozódnak.
   Azt nem tudhatni, hogy vajon ezután mint lesz, de nékem úgy
tetszik, hogy ezután is csak az lesz, ahogyan volt, és talám ennél
   tudósabbak efelől nem is leszünk a továbbiakban sem. De azt
 
elhiszi-e kéd, hogy nehezen szokhatom ehhez az országhoz. A’ való,
   hogy a nyelvnek nem tudása is okozhatja a hezzánk való idegenséget,
mert csak nem lehetünk olyan jó szívvel ahhoz, akihez nem tudunk
   beszélni, mint akivel kimondhatjuk magunk gondolatját. Elég a’,
hogy itt vagyunk betegségben, öregségben, kevéske pénzünkkel,
   mindenféle uruszágok héján, s ez a szüntelen, hó eleji sorban állás
a patikáriusok háza előtt a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell
   tenni az embernek, valamint a tengeren hánykolódónak, aki a sok
 
hányatottságot meg nem emésztheti. Mert azt nem érthetem, hogy a
   szegény embernek mért kelletett ilyen nyavalyába kerülni, hogy
egy ájerrel éljünk a szegénységgel. Ha azt gondolná kegyelmed, hogy
   valamelyik elöljáró igazgatná a mi búnkat, bajunkat, akkor nagyot
tévedne, mert a jólét, úgy tetszik, van tőlünk vagy másfél száz
   mérföldnire, és a reménység is igen-igen kezd fogyni bennünk.
Ha télben azon kelletett panaszolkodnunk, hogy igen hideg vagyon a
   házainkban, most meg azon kell keseregnünk, hogy igen-igen
 
meleg vagyon a vékony falú dobozlakásainkban. Mert valamicsoda
   nagy hideg volt, a meleg szintén olyan nagy. Ha télben jégverem
volt a lakásunk, most pedig sütőkemence. Négy betonfal az egész,
   azon két száradt ablak, azon a szél mind széllyire, mind hosszára
béjöhet. Jól mondják, hogy ez az ország a gazdag kevesek paradicsoma
   és a szegény többiek purgatóriuma. Elmondhatni, hogy a vezetők
a földi istenek. Egy királyhoz illenék ezeknek a nagy pompájok,
   gazdagságok, nagy udvarok. És ezek a vezérséget igen szeretik,
 
és magukat is igen kedvelik. Ha gondolkodik is, ha nem is, a pócon
   vagyon, és ott ül, amíg lehet. Az, ki a vezérségből kiesik, valamilyen
basaságot adnak neki, mert aki a világi dicsőséget megkóstolta, nehezen
   tudja otthagyni azt. De így van ez, mióta a világ, hogy némelyeket az
Isten felmagasztal, némelyeket megaláz, és mindeneknek hálákot kell néki
   adni. Aki hatalmasabb, az erősebb, és az kötheti meg pénzért a más
más urakat. Üsmeretségek, barátságok, komaságok, kapcsolatok, e nélkül
   nagyon-nagyon nehéz itt. Azt talám meg lehet kérdezni a pócon levő
 
vezetőinktől, hogy mint megyen soruk, de nem jovallom senkinek. Olyan
   szeginynek tettetik magokat, hogy majd megszakad rajtuk az ember
szíve. Azt is meg lehetne kérdezni tőlük, hogy vajha micsoda nyájasságért
   kívánhatják a mi gazdáink az idegen urakkal való barátságot, hacsak nem
a haszonért. A fazakas akaratján kell járni a fazéknak, és azt nem mondhatja
   a fazakasnak a fazék, hogy nem. A prókátornak – s ilyen a pócon levők
közül a legtöbb – nem az-é a hivatalja, hogy tudja keresni a maga hasznát,
   hogy mindenik részről vegyen ajándékokat, és egyiknek se szolgáljon?
 
Csak saját magának. Mindazonáltal az ígérgetés megvagyon, csak azzal is
   maradunk. De annyit panaszolkodtam kegyelmednek, hogy ha kőből
volna is a kéd szíve, de megszánna. Ám ha a kéd szája megnevet is érte,
   csak arra gondoltam, hogy megérdemli, hogy megírjam, miképpen
élünk itt, s reménlettem, hogy lesz kéd figyelmetes hallgatással irántam.
   Legalább két fontni egészséggel többet kívánok kegyelmednek, és
bizonyságul veszem jóindulatját, hogy nagy gyönyörűség kegyelmednek,
   amikor vélem beszélgethet. Ma pedig éppen nagy etyepetyém volt
 
fecserészni, búmat, bajomat, bánatomat teljességgel kiönteni. De itt most
   félbeszakasztom leveletskémet, mert egy erdélyi asszonyhoz nem illik
a további panaszolkodás, sem a kérés, jobban szereti szükségben lenni,
   mintsem fejét meghajtva megalázkodni. Én kegyelmedet úgy szeretem,
mint a jó erdélyi töltött káposztát, és mint magamot, és ha magunkat
   szeretjük, akkor másokat is tudunk szeretni, mert mind jó vér, mind jó
szív vagyon bennünk. Másszor többet, jobbat, de most már nincsen egyebet,
   amit írnom, maradok kegyelmednek legnemesebb, legalázatosabb szolgája.
 
 
PÁNIK
 
mert neki szebb a kertje szebbek a virágai jobb a nője könnyebb
a sorsa gördülékenyebb az élete a Fennvaló jobban segíti nem
csak a szemhéja mögül nemcsak fél szemmel de mind a két
szemével tekint rá teljes jóindulatával segíti a teljes jóindulatát
mint egy védelmező ernyőt föléje emeli mert az ő gyereke
jobban tanul jóban van a tanítókkal tanárokkal dől a pénz a
házhoz még a fenekén is szerencséje van jó a kocsija és nem
ócska rozoga rozsdafészek Dacia hanem tiszta új ő megteheti
hogy évente kétévente cserélgesse az autóit a nőit minden
évben a Bahamákra mehet a Kanári-szigetekre mehet
a görögökhöz mehet Egyiptomba mehet a vállalkozásai
is jobban mennek nem csak úgy döcögősen jól van a
fináncokkal a rendőrökkel a feljebbvalókkal mindenkivel
neki sokkal kövérebbek a földjei egészségesebb a szőleje
finomabb bort hoz nem veri a jég el a termését
nem pusztítja dögvész az állatait mert tudja hogy kell
ezt is csinálni ő megengedheti magának hogy csokis
kiflit pakoljon mindennap nem lót-fut annyit nem
stresszes nem depressziós a templomban is az első
sorban ül közelebb az Istenhez meg a paphoz mise
után vele áll szóba a plébános úgy fenn hordja az orrát
hogy szaros karóval sem lehet elérni este harmatos sör
mellett még tévére is jut ideje a főnökök előre köszönnek
neki nem kell bújnia állandóan az aktákat mint az aktakukacnak
a számlái bármennyit fogyaszt bármiből mégis kisebbek
karcsúbbak olyan könnyen éli le az életét mint egy
könnyűlovassági galoppot nem csikorog a kapuja nem
költi reggelente az ébresztőóra nem sípol neki hajnalban
a vonat nem dudál a gyár ő bezzeg nem munkanélküli
nem kell járnia az orvosokat nem kell talpalnia
minden kicsiségért neki minden bejön az
ablakon nem kell hajlongania nem kell
megalázkodnia nem kell a gerincéből löttyedt
tehéntőgyet csinálnia hogy fennmaradjon ő mindig
túlél még a jég hátán is megél a vajas kenyere
is mindig a vaj nélküli oldalára esik neki soha sehol
nem kell felhoznia semmit sem a mentségére mert már
rögtön mentsége van mindenre még arra is amire nincs
még arra is amire egyáltalán nem lehetne soha ebben a
büdös életben ő az aki nem áll sorba sohasem a postán
a villanyosoknál a hivatalban mert neki egyáltalán
sorba sem kell állnia neki nem telik a drága ideje
azzal ő nem vesztegeti értékes perceit óráit fölösleges
fantáziátlan dolgokra az ő bora soha nem ecetesedik
meg neki a bort házhoz hozzák és házhoz viszik
a húst a sajtot a bárányt a karácsonyfát s ha kell
még a Jézuskát is készen fogyasztható állapotban teszik
az asztalára miatta magas a vérnyomásunk miatta fáj
a feje az asszonynak minden este miatta ver gyorsabban
a szívünk nyom a prosztatánk miatta sír fel a gyerek
veszik el a villanyt kapcsolják ki a gázt emelik az
árakat miatta élni sem tudunk már meghalni
sem tudunk már normálisan létezni sem tudunk már
ezért vigyázni kell jelentem tisztelettel vigyázni kell
jelentem cu respect nagy tisztelettel s. k.

Vissza a tetejére