(Alászállás)
„Szennyvízcsatornák, vízcsövek,
gázvezetékek Laokoon-kígyói kúsznak
a földben,
a falban,
a testben.”
K. L.: Barbaricum
következő, csupán csak ez az egy van,
ez a kozmikus méretűre fölpuffadt, -fújódott
dimenzió, csak ez az egy létezik, az előzők
és a következők már teljesen azonosak ezzel
az eggyel, a jelen levővel, nem telik az idő
benne, nincs történet a buborék mélyén,
csak ez a folytonosságérzet nélküli Egy van,
és ez az Egy teljesen magába zárja, és olyan
lesz a teste ezen a buborékon belül, mint a
hártya, áttetsző, remegő, tekintete zselés, mint
a kocsonya, ahogy mélyen, egyenletesen lélegzik,
majd hirtelen dúdolgatni kezd, dallam, szavak,
szöveg, szövegszilánkok, és nincs világosság
belül, nincs napfény, nem jön fel a hold fehér,
áttetsző fénye, csak mint amikor oltott mész világít
az éjszakában, úgy sejtetik magukat az emlékek,
a tárgyak, a dolgok a sötét éjben, miközben
gazdagon burjánzik a bokrok, erdők szövevénye,
a szivacsos terepen aprócska bogárkák billegnek,
és könnyek áztatják a szemgolyót, vörös,
lángoló szemhéja belső szegélyét, amikor oda,
valahova alábuknak érte a szavak, mondatok, el-
maradt egykori öleléseink, érintések, simogatások…
Vissza a tetejére