Egyetlen fa sem; Ajtóm nyitva
Egyetlen fa semŐk vigyáztak rám,
ők, a kerítés körüli fák,
közülük fölmagasodva
az ágasfa, kútgém.
Ők figyelték, ki merre megy
keresztül a földeken, a Nap felé.
Ők vigyáztak, el ne tévedjek
a bozótos szelekben,
amerre mostanra eltévednék már,
sugaraikkal nem kutatnának utánam
a naplementék sem:
régóta mit se törődnek velem!
Egyetlen fa sem bánkódna utánam,
hisz azóta a földből gyökereiket is kihúzgálták.
Leveleik szétszéledtek,
azóta ki tudja, hol járnak már!
Én is ki tudja, hol hallgatózom
vállam eresze alá behúzódva,
szemem mögé:
magamba lássak csak.
Mindent ott láthatok,
amit valamikor.
Ahogy a kerítés körüli fák is láttak,
miközben ágaikkal
suhogtatták az égi magasságot.
Ajtóm nyitva
Ha senki nem hallgat rám,
nem még a világ,
szabadjára kellene engedni,
menjen, amerre lát.
Legyen akarata szerint,
ajtóm nyitva áll:
mire megy nélkülem,
majd megtudja legalább.
Vissza a tetejére