Válaszlevél Csokonainak
(Marosvásárhelyi gondolatok)Tudom, jó Vitézem, iszonyú sok idő,
míg a fű elszárad, aztán ismét kinő
legalább kétszázszor vagy annál is többször,
volt részünk elégszer bánatból, örömből,
mégsem válaszoltunk verses leveledre,
azóta a hó már annyiszor befedte
sokféle reményünk, annyiszor elolvadt,
s annyiszor elhittük, hogy ma van a holnap,
gondolhattad volna, valahol eltévedt
az a válaszlevél, hogy sok emberöltő
tovafutott közben, de csak vár a költő,
hátha van valami, hátha van változás,
s mégsem volt hiába ez a várakozás,
hisz megjósoltad, hogy éppen Marosvárra
esik a Nyugatnak s Keletnek határa,
itt ködlik a Kelet, itt fénylik a Nyugat,
és ha csinosodunk mind a két hazában,
kint Magyarországon, bent Erdélyországban,
reméltük, hogy mire válaszolunk neked,
megkönnyebbült szívvel írjuk a levelet,
mert amit sürgettél, réges-rég valóság,
szűnik a gonoszság, szétárad a jóság,
mívelt fők minket is Nyugatra fordítnak,
erdőben a vadak hiába ordítnak,
de csak az az újság, hogy már alig magyar,
mi egészen az volt, és már nem is akar
arrafelé menni, amerre te mondtad,
féli a leendőt, s élteti a holtat,
volt itt mindenféle, háború és béke,
s ahogy innen látszik, semminek sincs vége,
nem mulasztottunk hát, legfeljebb illemet,
hogy csak most írom meg a válaszlevelet,
volt derűre ború, volt borúra derű,
de a lelkünk most is ugyanúgy keserű,
vagy tán még keserűbb, hogy hiába vártunk
ezzel a levéllel, mert csak helyben jártunk,
hiába bíztunk, hogy lesz új a nap alatt,
ma is értjük, Vitéz, minden egyes szavad.
Kelt Marosvásárhelyen, 2023. október 23-án
Vissza a tetejére