Okosóra
Építem Istent. Alkatrészenkéntösszerakom. Kell nekem egy mindenható,
akitől félek. Akit imádni fogok.
Akitől elfogadom a büntetést.
Arcfelismerő Isten lesz.
Várom a beléptetést.
Rám néz, elgondolkozik,
visszaküld a földre.
Hiszen én találtam ki.
Nem Jézusnak kellettek a tanítványok,
hanem a tanítványoknak Jézus.
Ez ilyen egyszerű.
Egyelőre van egy okosórám.
Nem kell számolnom,
hogy hány kilométert gyalogoltam,
mert pontosan rögzíti.
Legalábbis úgy tűnik.
De ami a legfontosabb:
az álmom. Vagyis az alvásom.
Pontozza minden éjjel az okosóra.
Ébrenlét. Álmodás. Felszínes alvás.
Mélyalvás. Százalékot számít.
Hol dicsér, hol figyelmeztet.
Azt is megengedi magának,
hogy értékelje a „mentális
feltöltődésemet”. Így mondja.
Eddig még kilencven százaléknál többet
nem adott nekem. Megnézem
minden reggel, mi a helyzet.
Úgy érzem, jól aludtam.
Az okosóra szerint nem.
Úgy érzem, rosszul aludtam.
Az okosóra szerint minden rendben.
Jobban tudja, hogy mi van velem.
Elfogadom. Próbálok igazodni.
Így lesz a feltámadáskor is.
Ne vegyétek le rólunk az okosórát.
Az öröklét úgyis csak egyetlen pillanat.
Nem fog az okosóra lemerülni.
Amikor feltámadok, elmond majd mindent.
Vagyis a semmit. Az összepréselt időt.
Kinyitom. Szétterítem. Gyönyörködöm benne.
Naprakész leszek. Ha lesz még nap.
Mert okosóra mindenképpen lesz.
És lesz nyilván Isten is.
Tudom. Én raktam össze.
Vissza a tetejére