Böszörményi Gyula

2017/4 - A halottlátó2017/2 - Láttam egyszer...2015/3 - Kék dereng2014/4 - Sírjuk felett száz virág2013/4 - Valaki2013/2 - Pöttyös2011/3 - Ima2007/4 - Mikulásváró2007/4 - Homályzóna

Mikulásváró

avagy hogyan lett a grimbuszból krampusz?
(mesejáték)

(Első könyv-kép: a Tündér- és Meseszereplő Tanoda udvara. Halk zene kél, s lassan „közeledik”, dallal kísérve. Az Énekmondó, gitárral kezében jön:)

Kócos széllel versenyt futok,
bűvös-bájos mesét mondok,
régmúlt idők dalát zengem,
titkot hallhatsz énekemben.

Egykor tündérhonban jártam,
két szememmel csodát láttam,
tündérfiak vizsgát tettek,
rajtuk bizony jót nevettek.

A két kerge nagyot bukott,
varázsolni ő nem tudott,
mesénk mára róluk szól,
tündérfi hogy grimbuszol.

Lásson csodát szemetek,
tündérfiak, tündehonban,
csetlő-botló tündetáncot lejtenek.

(A dal végén kivilágosodik a tér, ahol két rendkívül bús tündér, Nyüzüge és Mitugrász gubbasztanak egymás mellett. A háttérben a Tanoda varázslatos épülete.)

NYÜZÜGE (hangosan felzokog)

MITUGRÁSZ: Ne bőgjél már! Lekonyul a fülem, ha így nyüszögsz-nyivákolsz bele!

NYÜZÜGE: Nekem igenis szabad nyüszögnöm, sőt, nyivákolnom, mert akkora a bánatom, de akkora, mint... Mint ez a Tündér- és Meseszereplő Tanoda itt mögöttünk! És különben meg mi közöd van hozzá?!

MITUGRÁSZ: Az a közöm hozzá, hogy az én fülem konyul le. (ő is elsírja magát) Bőgni pedig nekem jobb okom van, mint neked.

NYÜZÜGE (meglepődik, nem sír): Talán te is megbuktál a tündérvizsgán?

MITUGRÁSZ (még inkább zokog): Akkorát, mint Náncsi néni a küszöbben.

NYÜZÜGE (komoly arccal feláll, kezet nyújt): Akkor szervusz! Nevem Nyüzüge.

MITUGRÁSZ (hirtelen komoly, feláll, kézfogás): Engem meg úgy hívnak, Mitugrász. Hótündér szerettem volna lenni, aki megtervezi a hópelyheket és az ablakok jégvirágait. Imádok rajzolgatni ugyanis. De a professzor mindenáron azt akarta, hogy girbe-gurba jégcsapot varázsoljak neki, én meg elrontottam. Valahogy soha nem sikerülnek a balra tekeredő jégcsapjaim.

NYÜZÜGE: Én is így jártam. Fogtündérnek jelentkeztem. Tudod: amelyik éjjel elcseni a kisgyerekek kipottyant tejfogát, és cserébe a párnájuk alatt hagy egy pénzérmét. A csenés ment is, sötétben surranni nagyon jól tudok. De a pénzt valahogy mindig a zsebemben felejtettem, és ez nem tetszett a professzoromnak.

MITUGRÁSZ: Túl szigorúan bánnak a tanulókkal ebben a Tündér- és Meseszereplő Tanodában.

NYÜZÜGE (álmodozik): Oh, a meseszereplők, a felsősök! Nekik van csak igazán jó dolguk! Ha én is bekerülhetnék egy mesébe... Mint főszereplő! Mondjuk, kiszabadítanám a királylány lábát a kád lefolyójából...

MITUGRÁSZ (szintén álmodozik):Vagy elcsenném a királyfi kardját, hogy ne tudja bántani azt a szegény, magányos sárkányt!

NYÜZÜGE (elkomorul): Nem leszünk mi már soha, egyetlen mese legkisebb szereplői sem. Ne feledd: az előbb buktunk meg a vizsgánkon!

MITUGRÁSZ: Muszáj erre emlékeztetned? Hagyhattál volna még egy kicsit álmodozni.

(a háttérben felbukkan Monyákos Tuba, a kobold, aki sietve elrejtőzik, hogy kihallgassa a tündéreket)

NYÜZÜGE: Megsúgok neked valamit. Szörnyű titok! Ha másnak is elárulod, akkor... akkor... Akkor soha többé nem fogod tudni befűzni a cipődet, és majd jól hasra esel benne mindig!

MITUGRÁSZ: Utálok hasra esni. Mondhatod, hallgatom.

NYÜZÜGE: Én egyáltalán nem tudok varázsolni.

MITUGRÁSZ: Kicsit se nem?

NYÜZÜGE: Hangyalépésnyit se nem. Amint intek a varázspálcámmal, rögvest valami bajt csinálok. Megmutatom! Látod itt ezt a sok gyereket? Akarod, hogy mindnek toronyóra nőjön a feje tetejére?

MITUGRÁSZ: Aha!

NYÜZÜGE: Akkor figyelj! (bonyolult varázslásba fog: a lényeg, hogy megnevettesse a közönséget – az elrontott varázsigékhez ki lehetne találni mókás zenei effektet!!!) „Zokni csücske, papucs orra, fején nőjön toronyóra!” (effekt, ügyetlenkedés, s remélhetőleg nevetés) Látod?!

MITUGRÁSZ: A toronyórákat? Egyet se.

NYÜZÜGE: De hallod, hogy nevetnek! Mert a toronyóra helyett kuncogást varázsoltam rájuk, azért! Figyelj! (az egyik gyerekhez lép, és felmutatja a kisujját: remélhetőleg nevetés a reakció) Na, láttad, láttad?! A világon a legszomorúbb dolog az én kisujjam, mégis nevet! Hát így rontom el minden hókuszfikuszomat.

MITUGRÁSZ: Hogy micsodát?

NYÜZÜGE: Tudod, amikor így csinálok a pálcámmal! (mintha varázsolna, hadonászik) Hókuszfikusz.

MITUGRÁSZ: Inkább hókuszpókusz, nem?! Különben, ha már ennyire megbíztál bennem, én is elárulok neked valamit. (túljátssza) De az olyan titok, annyira rettenetesen, óriásian, borzalmasan, hatalmasan, I-GA-ZÁN-DI-BÓL, de nagyon, nagyon...

NYÜZÜGE: Mitugrász! Te eredetileg nem álomtündér akartál lenni? Mert mindjárt sikerül elaltatnod engem, olyan unalmas vagy.

MITUGRÁSZ: Jól van, mondom már. Csak azt akartam, hogy egészen pontosan tudd, mekkora is az én hatalmas titkom, amit nem árulhatsz el senkinek, különben...

NYÜZÜGE: Különben???

MITUGRÁSZ (fogalma sincs, mit mondjon): Különben... Különben kutymákolást kapsz!

NYÜZÜGE (bizonytalan): És annak szerinted én örülnék, vagy sem?

MITUGRÁSZ (gúnyos): Nyüzüge, te nem tudod, mi az a kutymákolás?!

NYÜZÜGE: Gondolom, olyasmi, mint a kutyatojás. Bár arról sem tudom, hogy mi lehet, mivel a kutyák nem szoktak kotlani.

MITUGRÁSZ (fontoskodva): Legyen annyi most elég, hogy ha kikotyogod a titkomat, akkor büntetést kapsz.

NYÜZÜGE: Jó, legyen. Elárulod végre?

MITUGRÁSZ: Szóval... Én sem tudok varázsolni.

NYÜZÜGE: Kicsit se nem?

MITUGRÁSZ: Bolhatüsszentésnyit se nem. Legutóbb, mikor megpróbáltam, a kenyér kente meg lekvárral a nagymamámat.

NYÜZÜGE: Ez rettenetes!

MITUGRÁSZ: Nekem mondod?

NYÜZÜGE (elkeseredve téblábol): Akkor mi most nagy bajban vagyunk, Mitugrász.

MITUGRÁSZ: Tündérek még nem voltak akkora bajban, mint mi, Nyüzüge.

NYÜZÜGE (felfedezi a falragaszt):Te Mitugrász!

MITUGRÁSZ: Mit akarsz, Nyüzüge?

NYÜZÜGE: Tudsz te olvasni?

MITUGRÁSZ (nagyképű): Olvasni, persze! Olvasni minden furmányos eszű tündérkölyök tud. Pont én volnék kivétel?! Szoktam olvasni birkákat elalvás előtt, lábujjamat unalmamban...

NYÜZÜGE: És betűket tudsz olvasni?

MITUGRÁSZ: Hogy miket?

NYÜZÜGE: Betűket, Mitugrász!

MITUGRÁSZ: Azokra a kis, fekete piszokfoltokra gondolsz, amikkel telepötyögtetik a szép, fehér lapokat?

NYÜZÜGE: Pontosan azokra. Gyere csak ide? Ha tudsz olvasni, ezt betűzd ki!

(Mitugrász nézi, hunyorog, legyint)

MITUGRÁSZ: Ezeket nem lehet elolvasni, mert nem is betűk.

NYÜZÜGE: Már ne haragudj, Mitugrász, de ezek betűk!

MITUGRÁSZ: Betűk, betűk, de nem rendes betűk. Ezek mind kisbetűk! Én csak a nagybetűket olvashatom el, mert én nagy mesehős akarok lenni.

NYÜZÜGE: Pedig engem érdekelne, mi áll írva ezen a papíroson.

(lehetséges közjáték: ha vállalható, itt a hirdetményt egy gyerek segítségével lehetne elolvastatni, közös játékra adva lehetőséget)

NYÜZÜGE: Az áll itt: „Hirdetmény! Fontos! Sürgős! Kapkodva olvasandó! Mikulás, a piros kabátos ajándékosztó, sürgősen felvesz varázstudó segéderőket a rendes, évi ajándékkihordáshoz. Fizetés mogyoróval és tejszínes nugáttal töltött csokoládéban, de a gyerekek szeretetéből is bőven jut. Aláírás: Mikulás.”

(a két tündér szédeleg, a szívéhez kapkod)

NYÜZÜGE: Ha... ha... hallottad ezt, Mitugrász? A Mikulás segédeket keres!

MITUGRÁSZ: Fizetés csokiban! És egész évben szabadságon lehetünk, kivéve, mikor ajándékot kell széthordani.

NYÜZÜGE (nagyképű): Hát mi az nekünk? Fogod a csomagokat, aztán egyet ide pottyantasz, egyet meg oda – már kész is.

MITUGRÁSZ: És a világhír, Nyüzüge! A világhír! A Mikulás segédeit mindenki ismeri és szereti. Ők biztosan kapnak szerepet néhány mesében!

NYÜZÜGE: Néhányban? Azt hiszed, Mitugrász, hogy a Mikulás segédei csak néhány mesében kapnának szerepet? Hát tévedsz! Aki a Mikulás mellett osztja az ajándékokat, azt annyira szeretik a gyerekek, hogy biztosan sok-sok mesében akarják majd újra és újra látni őket. Méghozzá fő-sze-rep-ben!

MITUGRÁSZ (félve megtorpan): És a vizsga? Elfelejtetted, hogy megbuktunk?

NYÜZÜGE: Ugyan, kit fog érdekelni, hogy nincs meg a Tündér- és Meseszereplő diplománk, ha Mikulás a főnökünk?

MITUGRÁSZ: Kit?

NYÜZÜGE: Hát senkit! Híresek leszünk, a párnánkat is mogyorós csokival töltjük meg, és vaníliás nugátban fürdünk.

(a hátuk mögött váratlanul megszólal Monyákos Tuba, sőt, elő is lép – a tündérek ellenségesen fogadják)

TUBA: Így lesz ez, bizony! Pontosan így lesz azzal, aki megkapja az állást.

MITUGRÁSZ: Ez meg ki?

NYÜZÜGE: És mit keres itt?

TUBA: A nevem Monyákos Tuba, és amint látjátok, kobold vagyok. A szerencsémet jöttem keresni, és úgy tűnik, nem is hiába.

MITUGRÁSZ: Nézd már, egy vacak kis kobold.

NYÜZÜGE: Mihez értenek ezek. Semmihez! Lopják a napot, a holdat, még a csillagokat is.

TUBA: Ebben tévedtek, tündérkéim! Nagyon jó állásom van. Én szoktam a gyerekek kezéből véletlenül kipottyanó vajas kenyereket esés közben hipp-hopp... gyorsan úgy fordítani, hogy biztosan a vajas felükkel érkezzenek a padlóra.

NYÜZÜGE: Szép kis munka, mondhatom.

MITUGRÁSZ: Te reggeli-rontó!

TUBA: Muszáj dolgoznom, családos kobold vagyok. Két pici koboldkölyök rágja otthon a küszöböt. Miattuk jöttem most is a Tündér- és Meseszereplő Tanoda nagy tudású professzoraihoz, tanácsot kérni. A helyzet ugyanis az, hogy a koboldok gyerekei nem szoktak ajándékot kapni a Mikulástól.

NYÜZÜGE: Naná, hogy nem! Hisz mindenki tudja, hogy a koboldkölykök rosszak, haszontalanok, és folyton gonosz csínyeket követnek el.

MITUGRÁSZ: Az még semmi! A koboldkölykök ráadásul nem mosakszanak, és ezért... Pfuj! Büdik!

TUBA: Sértegessétek csak a családomat, nem számít. Most már hamarosan gazdag leszek, és annyi csokoládét viszek a gyerekeimnek haza, hogy többé nem vágynak majd a Mikulás ajándékaira.

MITUGRÁSZ (súgva Nyüzügének): Hallod ezt? Azt mondja, gazdag lesz!

NYÜZÜGE: Lehet, hogy rejtett kincsre bukkant? A koboldoknál előfordul néha!

TUBA: Az én rejtett kincsemet ti találtátok meg. Itt van, ni! (felkapja a földről a hirdetményt, amit a tündérek előbb ledobtak) Jelentkezem a Mikulásnál, megkapom az állást, és...

(a két tündér egymás hasát fogva nevet)

MITUGRÁSZ: Ez a legmesésebb vicc, amit valaha hallottam!

NYÜZÜGE: Te bolond vagy, Monyákos Tuba! Hát nem hallottad, hogy a Mikulás varázstudókat vesz csak fel? A koboldok mióta tudnak varázsolni?

TUBA (kezd megsértődni): Én igenis tudok!

MITUGRÁSZ (elveszi Tubától a hirdetményt, és arrébb lökdösi őt): Na, fuss innen gyorsan, ne bosszantsd a rendes tündéreket!

NYÜZÜGE: Hagyd őt, barátom! Az egyik vajas kenyér biztosan a fejére esett, attól ment el a sütnivalója szerencsétlennek. Gyere, vár minket a világhír!

(a két tündér összeölelkezve elvonul, Tuba morcos, öklét rázza utánuk, és „végtelen” átkozódásba kezd)

TUBA: Hogy az a lepcses szájú, vörös fenekű, nyárfalevél rezegtette, hét gólyalábon tántorgó mócsingos tejbekásán nevelt, karmantyús zúgattyú nyomja fültövön hatvanhatszor, meg még kétszer a tündérrokonságotok összes le- és felmenő ágazattyát, ti felfuvalkodott, kancsal szemű kecskepásztor görbe botja által suhogtatott majompótlékok... De iziben! Huh, de mérges lettem. Való igaz, hogy kobold vagyok, aki nem tud varázsolni. (ravaszul kacsint, vigyorog) Viszont az is igaz, hogy furfangos ésszel áldott meg a természet, hát nem fogtok ki rajtam, enyém lesz az állás. Csak egy kis segítség kell hozzá, semmi több.

(varázscsengőt vesz elő, megrázza – zenei „varázs-effektek”, ha lehet, fény, – Tuba a háttérben izgatottan beszélget valakivel, akit nem látunk)

TUBA: Szervusz, szia, de jó, hogy messze hallik a hívó csengőszó! Ez a két gaz tündérfi... Szóval a vitánk is elhallatszott? Remek! Azt szeretném kérni, hogy... (pusmog) Igen? ... Igen! ... Hát persze! Akkor számíthatok a segítségre? Köszönöm, előre is nagyon szépen!

(varázseffekt eltűnik. Tuba elégedetten dörzsöli a kezét)

TUBA: Ez el van intézve! Gyertek velem mindannyian, hogy a két szemetekkel lássátok, hogyan fog ki Monyákos Tuba... Ez vagyok én! (az első sorban ülő gyerekek közül néhányhoz nagy komolyan odamegy, kezet ráz velük, esetleg névjegykártyát ad át) Monyákos Tuba, tisztelettel. ... Monyákos Tubának hívnak, örvendek. ... A legcuppanósabb kézcsókom a kisasszonynak. ... Jó napot, Tuba. A Monyákosék Tubája, igen. ... Szóval gyertek velem, siessünk a Mikuláshoz, ahol aztán úgy megleckéztetem a két bukott tündérfit, hogy még a gatyamadzagjuk is nevetőgörcsöt köt magára!

(Tuba elsiet – a Könyvben lapozás foganatosítódik, miközben az Énekmondó megjelenik, és átvezetésképpen énekel:

Monyákosék Tubája biz’ elindult az útra,
oldalát a bosszúsága igen nagyon fúrta.
Két tündérfi kikacagta,
ezért Tuba megfogadta:
övé lesz az állás.

Csak övé lesz, senki másé az a fránya állás!

Mikulásnak házikója jéghegyek közt bújik,
kéményének füstös csíkja csillagokig nyúlik.

Két tündérfi kikacagta,
ezért Tuba megfogadta:
övé lesz az állás.

Másé nem lesz, csakis övé az a fránya állás!

Varázsolni ugyan nem tud mesénk hős Tubája,
a megoldást kobold esze mégis megtalálja.
Két tündérfi kikacagta,
ezért Tuba megfogadta:
övé lesz az állás.

Ha más nem is, Mikulás lesz ezért igen hálás.
Hiszen be lesz töltve végre az a fránya állás!

(Második könyv-kép: a Mikulás váróterme, s ez ki is van írva. A váróban áll egy íróasztal, oldalt néhány láda, egyikben már ott lapul 2. Tündérlány! – megjelenik a két bukott tündér, igen vidám hangulatban)

MITUGRÁSZ: Tündérhad, állj! Megérkeztünk!

NYÜZÜGE: Nocsak, ez volna Mikulás háza? Valahogy nagyobbra számítottam.

MITUGRÁSZ: Mire kellene ennél nagyobb ház a Mikulásnak, hiszen egész évben egyedül él benne. Se házvezetőnője, se kutyája, se tengerimalaca. Úgy hallottam, a rénszarvasokat is csak akkor fogja be, mikor az ajándékosztásra indul.

NYÜZÜGE: Most majd ez is megváltozik. Ha mi ketten a segédei leszünk, muszáj kibővítenie a házat. Ugyanis kell nekem egy szoba...

MITUGRÁSZ: Meg nekem is! Aztán szükségem lesz egy kincseskamrára, ahol a nugátos meg mogyorós fizetésemet őrzöm.

NYÜZÜGE: Én pedig egy óriási raktárt akarok, ahol majd a tejfogakat tárolom.

MITUGRÁSZ: Miféle tejfogakat?

NYÜZÜGE: Azokat a tejfogakat, amiket a gyerekek pottyantanak el, mert már nincs rá szükségük. Mondtam neked, hogy én fogtündérnek készültem!

MITUGRÁSZ: Mondtad, mondtad, de... Megbuktál a vizsgán!

NYÜZÜGE: Pszt, csendesen! Nem kell ezt tudnia errefelé senkinek. A vizsgán ugyan megbuktam, de ha gazdag segéderő leszek Mikulás mellett, akkor a szabadidőmben nyugodtan gyűjtögethetek tejfogakat. Legfeljebb nem aprópénzt, hanem csokit hagyok a gyerekek párnája alatt cserében.

MITUGRÁSZ: Szerinted nekem is lehet majd valami hobbim?

NYÜZÜGE: Időd lesz, csokid lesz, akkor miért ne lehetne hobbid?

MITUGRÁSZ: Hát persze! Mivel én hótündérnek készültem, a szabadidőmben majd nyaranta hullatok egy kis havat ide-oda. Biztosan örülnek majd a gyerekek, ha a strandon is építhetnek hóembert.

NYÜZÜGE (megveregeti a fejét): Na, ezt majd inkább megbeszéljük később. Most csöngessünk be!

(a csengő hangját hangszeren lehet játszani, mondjuk, valamelyik karácsonyi ének részletét – a második csöngetés után csoszogás hallatszik, Furdancs Eufrozina játékszerelő manóhölgy nyit ajtót)

EUFROZINA: Jövök már, jövök! Jaj, de sürgős valakinek. Öregasszony nem gyorsvonat, ezt tudhatnátok! (fintorogva nézi őket) Szépen vagyunk, két kölyöktündér.

MITUGRÁSZ: Egy manó. A Mikulás mióta manó, Nyüzüge?

NYÜZÜGE: Ez biztosan a bejárónője. ... Csókolom.

EUFROZINA: Azt még majd meglátjuk. Előbb áruljátok el, mit akartok itt?

NYÜZÜGE: A Mikulást keressük rendkívül sürgős, fontos, sőt kapkodós ügyben.

EUFROZINA: Ezt rosszkor teszitek. Mikulás házon kívül van. Most gyűjti be a karácsonyi kívánságokat Ausztráliában, aztán reklamálni megy Afrikába, mert az ottani játékműhelyek az idén minden tevére csak egy púpot szereltek. Vacsora előtt pedig még beszélnie kell a legöregebb fenyővel, hogy megtudja: milyen hosszú tűlevél idén a karácsonyfák divatja.

MITUGRÁSZ: Most már értem, miért van szüksége a Mikulásnak segédre.

NYÜZÜGE (Eufrozinának): Tetszik tudni, naccsád, mi a hirdetésre szeretnénk jelentkezni.

EUFROZINA: Sajnálom, de elkéstetek. Csak három bohócunk hiányzott, és már megtaláltuk őket.

MITUGRÁSZ: Bohóc? Jaj, nem, csókolom, mi nem játéknak jelentkezünk. (előveszi a hirdetményt) Tessék, itt van! Mikulás sürgősen varázstudó segéderőt felvesz. Fizetés csokiban.

NYÜZÜGE: Hát mi volnánk azok, akik csokiban fogják kapni a fizetésüket.

EUFROZINA (gyanakodva körbejárja őket): Hogy ti volnátok azok? Én nem hiszem.

MITUGRÁSZ: Nem is magának kell hinnie, naccsád! A Mikulás dönti el, hogy felvesz-e minket.

EUFROZINA: Ebben is tévedtek. Mivel a Mikulásnak egész nap rohangálnia kell ügyes-bajos dolgai után, ezért azt mondta nekem: „Jól figyelj, Eufrozina kedves!” Mert, hogy én volnék Furdancs Eufrozina. Máskor a játékgyárban dolgozom, mint kerékkerekítő manó, de most ki lettem emelve. Szóval így mondta nekem a Mikulás: „Eufrozina, kedvesem, ha jelentkezne valaki segéderőnek, akkor fogd ezt a listát, amin feladatok vannak, és vizsgáztasd le őket.”

MITUGRÁSZ: Vizsga? A Mikulásnál?

NYÜZÜGE: Mit ugrálsz, Mitugrász? Nem lehet olyan nehéz, mint a Meseszereplő Tanodában. (Eufrozinának) Állunk elébe! Mit kell csinálnunk?

(Eufrozina komótosan leül az íróasztal mögé, okulárét tesz az orra hegyére, széthajtogatja a vizsgalapokat)

EUFROZINA: Lássuk csak! Az első feladat...

(betoppan Monyákos Tuba – kezet csókol Eufrozinának, félrelökdösi a tündéreket, úriemberként lehengerli a manóhölgyet)

TUBA: Aranyos, pici kacsóit csókdosom, nagyságos asszonyom. Ma annyira bájosnak tetszik lenni, hogy a nap is pirulva bújik el a kegyed szépsége láttán. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Monyákos Tuba, és a Mikulás által feladott hirdetményre bátorkodom jelentkezni. Nálamnál ügyesebb, okosabb és varázslatosabb segéderőt biztosan nem talál sehol.

EUFROZINA (irul-pirul, kuncog): Oh, milyen bohó szerzet maga...

TUBA: Tuba.

EUFROZINA: Igen, Tuba. Szóval maga is szeretne jelentkezni az állásra?

MITUGRÁSZ: Álljunk csak meg egy poloska-pukkantásnyi időre! Ő nem jelentkezhet az állásra!

NYÜZÜGE: Nem bizony, hiszen kobold! És köztudott, hogy a koboldoknak nincs varázserejük. Olyan közönségesek, bugyuták és murugyák, mint a manók!

EUFROZINA (dühös): Mint a manók?! Mit nem mondasz, tündérkölyök?

MITUGRÁSZ (Nyüzügének): Te hígagyú, hiszen Eufrozina is manó!

NYÜZÜGE (zavarban): Persze nem minden manó. A titkárnővé kiemelt manók nem bugyuták. Azok nem!

EUFROZINA: Hát jó, ha ti így, én még ígyebb! Mindhárman levizsgáztok, és majd eldöntöm, melyikőtök válhat segéderővé a Mikulás mellett.

TUBA: Volna nekem egy aprócska javaslatom, szépséges haragú Eufrozina. Ha már a két tündérkölyök ennyire fontosnak tartja a varázstudományt, én állok elébe a kihívásnak. Rendezzünk bűbájos párbajt, s aki a legjobb, legszellemesebb, leglátványosabb és legsikerültebb varázslatot mutatja be, az kapja az állást.

EUFROZINA: Legyen úgy, te huncut... Tubica. Halljátok hát Mikulás első kívánságát. Aki a segédje akar lenni, az máris kerítsen egy szánhúzásra alkalmas rénszarvast!

(a két tündér kétségbeesetten keresgél, rohangál, a gyerekeket is kérdezgetik)

MITUGRÁSZ: Rénszarvast? Remek, hát honnan vegyek én most nagy gyorsasággal egy agancsost? Itt nincs. Itt se nincs.

NYÜZÜGE: Van köztetek rénszarvas? ... Te mintha hasonlítanál a rénszarvasra. ... Mutasd a zsebed, nincs nálad véletlenül egy rénszarvas?

MITUGRÁSZ: Mást nem tehetek: a varázstudományomhoz kell fordulnom.

NYÜZÜGE (aggódva): Jól meggondoltad ezt, Mitugrász?

MITUGRÁSZ: Bízd ide! (pálcáját előkapva varázsol) Bűvös, bájos nyúlszőrkalap, a rénszarvas ide szalad, parancsomra, intésemre, készen áll a szarvas fogat!

(színpad-technikailag az „testrészek” megjelenése gondot jelenthet: megoldható talán 1. fényleoltással, 2. paróka, ruha alá rejtéssel, 3. füsttel. Ami biztos: az elhibázott varázslatokhoz önmagukban is mulatságos zenei effekteket lehet produkálni – a varázslat hatására Mitugrász és Nyüzüge fején pici szarvak jelennek meg)

EUFROZINA (türelmetlenül dobol): Na, mi lesz már? Hol az a rénszarvas? Vagy legalább valami?!

MITUGRÁSZ: Ezt nem értem. Itt kellene állnia az agancsosnak.

NYÜZÜGE (Mitugrászra mutogat): Itt is áll. Nem rén, és nem szarvas, de agancsos, az biztos.

MITUGRÁSZ (fejét tapogatja): Hogyan? Miként? Ez nem lehet valóság! A saját fejemre varázsoltam szarvakat?

TUBA: Nem csupán a magadéra. Nyüzüge, én a helyedben nem kacagnék a barátomon.

NYÜZÜGE (szintén megtapintja saját fejét): Mitugrász, mit műveltél? Hogy a varjú károgjon a hasadon, na megállj, most én jövök! (varázsol) Rút varázslat, ősi átok, hozzon ide négy patátok, lobogjon a farkatok, én rénszarvast akarok!

(a varázslat hatására Mitugrászon és Nyüzügén bojtos farok nő)

EUFROZINA: Bár csupán kerékkerekítő manó vagyok, azt mégis tisztán látom, hogy a rénszarvast nem látom. De látok két tündérkölyköt négy szarvacskával és két bojtos farokkal.

MITUGRÁSZ: Hol ronthattam el a bűbájt? Nyúlszőrkalap helyett tán’ cilindert kellett volna makognom?

NYÜZÜGE: Azt hiszem, nagy baj van. Épp akkora baj, mint négy szarv és két légy-csapkodó farok.

TUBA: Álljatok félre, jó tündérfik, most a koboldmágia következik. Behívom segédemet, Szirmocskát, a virágtündért. (az 1. Virágtündér belibben) Íme, az én drága barátom, Szirmocska, akit én most eltüntetek onnan, ahol áll, és megjelenítem, mondjuk... Mondjuk, abban a ládában!

NYÜZÜGE: Mi köze ennek a rénszarvashoz?

EUFROZINA: Elhallgass! Aki meg tudja csinálni, amit Tuba mond, az bármikor képes rénszarvast bűbájolni Mikulásnak. Rajta, Tubicám, kezdj hozzá!

TUBA: Akkor én most olyat varázsolok, hogy belekáprázik a szemetek. Elrejtem Szirmocskát, így. (Tuba eltakarja 1. Virágtündért egy lepellel) És most figyeljetek! Szirmocska ott van, a lepel mögött, igaz?

MITUGRÁSZ–NYÜZÜGE: Igaz, igaz.

TUBA: De nem igaz! Mert én most azt mondom, hogy ...

(varázsol – 1. Virágtündér közben elbújik a színfal mögött, míg 2. Virágtündér kiugrik a ládából)

Vére, vére, bagoly vére,
Kígyófarok kell egy kéve,
Vak ló füle nyihaha,
Tűnjön el a Szirmocska!

(varázslat megtörténik – Eufrozina ájuldozik, a tündérfik ámulnak)

TUBA (előbb félve eltakarta a szemét): Sikerült? ... Sikerült! Hát megmondtam, vagy nem mondtam meg, hogy a koboldok igenis tudnak varázsolni?

EUFROZINA: Ez szédület és bűvölet! Ott volt előbb. Most meg ott van!

MITUGRÁSZ: Csalás. Biztosan nagy csalás az egész. Láttátok ti is, hogy a Tuba előbb így csinált... Aztán meg így... És végül meg...

EUFROZINA (Mitugrásznak): Ott van Szirmocska, vagy nincs ott, ahol előbb még nem volt?

NYÜZÜGE (toporzékol): De varázsolni nem is így kell!

EUFROZINA: Varázsolni úgy kell, hogy sikerüljön. És Tuba varázslata sokkal jobban sikerült, mint a tiétek. Nincs vita tovább! Van még két feladat, lássuk azokat! Mikulás gyakorta kénytelen a kéménylyukon át bejutni a házba, hogy lerakhassa az ajándékait, mert az ajtót nem hagyják neki nyitva.

MITUGRÁSZ: Már tudom, mi a második feladat. Be kell mutatnunk, hogyan tudunk kopogtatni.

NYÜZÜGE: Dehogy kopogtatni! Csöngetni!

EUFROZINA: Figyelnétek végre? Aki Mikulás mellett akar segéd lenni, az legyen képes éppen olyan ügyesen a kéménylyukba mászni, mint ő maga.

NYÜZÜGE: Hogy mi van?

MITUGRÁSZ: Kéménybe kell belegyömöszölődnünk.

NYÜZÜGE: Kéménybe?

MITUGRÁSZ: Abba, bele! Vagyis tudnunk kell, mi van a kéményben. Te jártál már kéményben?

NYÜZÜGE: Hát hogyne! Mindig ott költöm el a reggelimet. Tudod; járok-kelek, éhes vagyok, akkor zutty, bele a legközelebbi kéménybe, és kész.

MITUGRÁSZ: Ja, én is! Kéményben szoktam izé... Ott szoktam én mindig izé... Mert a kémény arra a legjobb, hogy izé...

EUFROZINA: Kezdjétek már! Ha nem megyek vissza a munkahelyemre, idén minden játékautónak kocka alakú lesz a kereke!

NYÜZÜGE (magában morfondírozik, miközben nekikészül): Mi lehet egy kéményben? Erősen egy kéményre kell gondolnom, és akkor biztosan sikerülni fog. (varázsolni kezd) Kémény luka tűzhely fölött, rajta lábos, füle törött,jussak be a téglák között, juj, a láng meg popón bökött!

(a varázslat eredményeként Nyüzüge és Mitugrász talpig fekete lesz – megoldható pl. könnyen leoldható felső ruhával?)

MITUGRÁSZ: Azt a mézesbödön-kergető Micimackóját, aki mindig is szerettem volna lenni... Hát mit műveltél már megint, Nyüzüge?!

NYÜZÜGE: Én csak... Csak én... Arra gondoltam hókuszfikusz közben, hogy mi lehet egy kémény belsejében.

MITUGRÁSZ: Hát mi lenne más, mint korom! Most nézd meg, tiszta maszatosak vagyunk.

EUFROZINA: Annyi bizonyos, hogy így nehezebben vesznek észre benneteket a sötétben. Mitugrász, te következel!

MITUGRÁSZ: Hát jó. Mit meg nem tesz a tündér manapság egy jó állásért. Szóval kéményt mondtál? A kéménybe bújáshoz nagyon értek. Figyeljetek! (varázsol – közben belezavarodik) Lajosmizsén kötéltánc, jól teszed, ha nem ugrálsz, mert ha ugrálsz ágyra... vagy asztalra?... Nem. Inkább szekrényre, meg tévére, hát megszorulsz a kéménybe’! Na, vége, ezt akartam mondani.

(látszólag nem történt semmi)

EUFROZINA: Tartozol egy varázslattal, Mitugrász!

MITUGRÁSZ: De hát én varázsoltam! Esküszöm, de komolyan! Éreztem, hogy bizserél a pálcám, és aztán pukk, megtörtént a varázslat. Ti nem láttátok? Senki nem látott semmi varázslatosat?

(Nyüzüge a zsebébe nyúl, és bólogatva elővesz néhány széndarabot)

NYÜZÜGE: Azt hiszem, én megtaláltam a varázslatod eredményét. De ne akard, hogy hozzád vágjam, mert akkora púp nő a fejeden, mint egy kémény!

EUFROZINA: Mi az, mutasd! ... Jé, széndarabok!

MITUGRÁSZ: Tessék, nálam is van. Na, ki tud itt még szenet varázsolni zsebbe? Ezzel meg van oldva Mikulás téli tüzelőjének a gondja.

EUFROZINA: Valóban értékes lehet, ha valaki szenet tud varázsolni a zsebébe.

MITUGRÁSZ: Ugye megmondtam! Én előre tudtam, azért is...

EUFROZINA: Csakhogy Mikulás háza központi fűtéses! Tuba, Tubicám, remélem, te valami szebb bűbájt tudsz mutatni nekem.

TUBA: Ha bűbájosat meg szépségeset akarnék neked mutatni, akkor tükröt tartanék eléd.

MITUGRÁSZ: Nézd meg, hogy hízeleg!

NYÜZÜGE: Pfuj, a koboldok mind ilyenek.

TUBA: De azt úgyis mindenki tudja, hogy szebb kerékkerekítő manóhölgy nincs szerte a világban. Ezért egy sokkal érdekesebb, sokkal nehezebb és veszélyesebb bűbájt mutatok most. Szirmocska, kérlek, gyere ide, éppen középre. ... Guggolj le szépen, hadd terítsem rád ezt a takarót. ... A takaró alatt van Szirmocska, igaz?

NYÜZÜGE: Ott van, és ott is marad, az biztos.

MITUGRÁSZ: Inkább a koboldot kellene betakarni!

TUBA: Most kapaszkodjon meg mindenki alaposan a szomszédja füle cimpájában, mert jön a csoda! Varázsolok, bűbájolok, és Szirmocska a takaró alól ott jelenik meg, ahova a pálcámmal mutatok. Pedig közben nem mozdul el innen, középről. (varázsolni kezd: 2. Virágtündér a takaró alatt, 1. Virágtündér a díszlet különböző pontjain bukkan fel, sőt, végül áttáncol a színen)

TUBA:

Békalencse, patkányköröm.
Pálcám ide-oda bököm.
Hej, varázsköröm meg nem töröm!

Kutyakehe, cickányfarka,
Szirmocska szállj erre-arra.
Huj, repülj erre, meg arra!

Gyere vélem, táncba hívlak.
Itt látlak, meg ott is látlak.
Híj, fürgébben szedd a lábad!

(varázslat vége, mindenki meglepődve)

EUFROZINA: Ott is volt... Meg itt is volt... Tuba mester, te nagy varázsló vagy, kis kobold létedre!

TUBA: Egészen zavarba hozol, Eufrozina.

NYÜZÜGE: Én ezt nem értem. (benéz a takaró alá) Szirmocska itt van.

MITUGRÁSZ: De ott is volt, meg ott, meg...

EUFROZINA: Nem kétséges, melyik varázslat tetszene jobban a Mikulásnak. És aki ilyesmire képes, az úgy suttyan be bármiféle kéményen, hogy még csak kormos sem lesz az orra hegye. Tubám, másodszor is te győztél. Feladjátok, tündérfiak?

MITUGRÁSZ: Soha!

NYÜZÜGE: Megtáncoltatjuk a koboldot, csak eddig... Eddig visszafogtuk rettenetes varázshatalmunkat.

EUFROZINA: Rendben, akkor figyeljetek, felolvasom a harmadik feladatot. Sajnos, a világ minden táján akadnak olyan családok, akiknek nem telik szép karácsonyfára, üveggömbökre, cukorkára. Nekik a Mikulás szokott fát állítani, hogy a gyerekeik ne legyenek elkámpicsorodva. Ezért aztán a segédnek kiválóan kell értenie a karácsonyfa-bűvöléshez, bájoláshoz, díszítéshez, ékítéshez. Fogjátok ezeket az ágakat, és varázsoljátok őket csodás, dús karácsonyfává!

(a két tündérfi átveszi az ágakat, és kétségbeesetten pusmog egymással)

MITUGRÁSZ: Most aztán alaposan benne vagyunk a szószban, pajtás!

NYÜZÜGE: Ágból fát? Én még súrolókeféből sem tudtam sündisznót varázsolni, mikor a professzorom ezt kérte.

MITUGRÁSZ: Nyugi! Mindketten tudunk bűbájolni egy keveset.

NYÜZÜGE: Nagyon keveset.

MITUGRÁSZ: Ha összeadjuk kettőnk varázshatalmát, talán elég lesz. Akkor mi kapjuk meg az állást, a kobold meg mehet haza a nyivákoló gyerekeihez.

NYÜZÜGE: Rendben, akkor próbáljuk meg.

(a két tündérfi egyszerre veselkedik neki – a varázslat végére az ágaikról lehullik minden levél, s virgácsokká változnak)

NYÜZÜGE: Ágas-bogas, jól figyelj rám, varázsigét mormol a szám...

MITUGRÁSZ: Nyúljál-nőjél hatalmasra, hallgatva a bűbáj-szóra!

NYÜZÜGE: Buszbérlet és kalaptartó, ékes legyél, gallyat tartó...

MITUGRÁSZ: Sükebóka versem vége, legyél immár fenyőféle!

(a varázslat elromlik)

NYÜZÜGE: Jaj, ne, már megint!

MITUGRÁSZ: Gally maradt, az biztos. De kopasz, száraz, semmi dísz rajta.

NYÜZÜGE: Te rontottad el!

MITUGRÁSZ: Nem is, mert te!

(egymásnak esnének, de Tuba közbelép)

TUBA: Bocsássanak meg a tündérfik, de most én kérem a figyelmüket. Miközben lestem ezt a remek levél-potyogtató varázslatot, azon törtem a fejem, hogy vajon mivel is szárnyalhatnám túl óriási tudástokat.

MITUGRÁSZ: És persze most beismered, hogy száraz ágat teremteni kevés a koboldtudomány.

TUBA: Ahogy mondod, barátom. Ezért aztán olyan bűbájt mutatok be, amit a szaracén király udvari bolondjától lestem el, mikor még őfelsége nem bolondult meg, és a bolondokból nem lettek királyok. Vízcsap-koboldként szolgáltam akkoriban... Tudjátok, mikor megnyitják a vízcsapot, és csak hörög meg nyekereg, de vizet nem ad: na, az voltam én! Szóval, egyszer a király mágusának vízcsapjába bújva akartam bemutatni műsoromat, de a lukon kilesve borzadályos varázslatot kellett látnom. Olyan rettenetes bűbáj következik most, amitől a környéken minden macska szőre kihullhat, és az összes postás megharapja a kutyákat, ha nem elég óvatosak. Kérlek benneteket tehát: húzódjatok hátrébb, mert most én bizony növesztek Szirmocska nyakára még egy fejet.

EUFROZINA: Jaj, a bojtos sapka rojtos szélére mondom, kezdek félni tőled, Tubám!

MITUGRÁSZ: Na hiszen, még egy fejet Szirmocska nyakára...! Ebbe tényleg bele fog sülni.

NYÜZÜGE: A pimasz koboldja!

(a takaró alatt megbúvó 2. Virágtündér mellé közben belopózott 1. Virágtündér – Tuba kifeszítteti a tündérfikkel a takarót, mint egy paravánt)

TUBA: Segítsetek nekem, barátaim. Így egészen közelről láthatjátok, amint Szirmocskának két egyforma feje nő. De vigyázzatok, mert ha túl közelről nézitek, kihullhat minden szem fogatok, és lecsúszik a nadrágotok! Tartsátok a takarót, hadd kezdjem a bűbájolást. ... Túrós mösze, hóvirág, hulljon rád a holdvilág, legyen néked egy fejed, mond ki száddal a neved!

1. VIRÁGTÜNDÉR (kidugja fejét a takaró fölött): Felelek, ha megkérded nevemet. Szirmocskának hívnak, és virágtündér vagyok.

TUBA (tovább varázsol): Eddig minden rendben. De most aztán tartsa mindenki a nadrágját, mert a rémülettől könnyen elveszítheti azt. Mákos csirke csőrére, bűbájosok kényére, nőjön fejed nyakadon, tőled most ezt akarom!

(2. Virágtündér is elődugja a fejét, s úgy néz ki, mintha valóban két feje nőtt volna – a tündérfik oda se nagyon mernek pislogni, Eufrozina majd’ elalél, Tuba nagyképűen magyarázva jár le föl)

EUFROZINA: Én ilyet még életemben nem láttam!

NYÜZÜGE: Ne nézz oda, Mitugrász, mert a nadrágod veszíted!

MITUGRÁSZ: Nem nézek én, de mégis lazulni érzem a gatyamadzagomat.

TUBA: Ahogy előre megjósoltam, mindenki a saját szemével csodálhatja a tudományomat. Nem volt bolond az a szaracén udvari bolond! Persze én azóta tökéletesítettem a mutatványt, mert azelőtt sokszor megesett, hogy a második fej helyett teáskanna vagy lekváros gumicsirke jelent meg. De a kobold furfangon túltenni nem lehet. A nagymamám is mindig azt mondogatta nekem: Tuba fiam, te olyan...

(időközben Tuba észre sem vette, de a takaró beleakadt a bokájába, s addig rángatta azt, míg a lepel lehull)

EUFROZINA (dühös): Monyákos Tuba!

TUBA: Mondjad, kökörcsinvirágom.

EUFROZINA: Te csaló!

TUBA: Ahogy mondod, pukkantós pitypangom, én csaló... (most fogja fel) Hogy én? Hogy csaló? De miért mondod ezt? (felfedezi a dolgot) Hopplala, sőt, hínnyehúha, akarom mondani, a borzadályos keserű kótyomfittyét neki!

MITUGRÁSZ: Talán csak nem macskaszőr hullott a levesedbe, kobold?

NYÜZÜGE: Esetleg záptojás tottyant a rántottádba, kobold?

TUBA: Ne nézzetek oda, mert a nadrágotok...! Senki ne nézzen oda, ha nem akar legatyátlanodni!

EUFROZINA: Azért én csak nézek, Tubicám, mert hogy én történetesen szoknyát hordok, amire az átok nem érvényes! És ha már nézek, látok is! Azt látom, hogy nem egy, hanem két Szirmocska mosolyog ránk, s ahogyan kell, ezt két fejjel teszi!

TUBA: Számold át újra. Tévedés lesz a dologban.

EUFROZINA: Nincs itt tévedés semmi se, hacsak nem az, hogy én megbíztam benned. Csaló kobold, a mézesmázos beszédével, majdnem becsapott. És te, Szirmocska, mit szólsz mindehhez azzal a két száddal?

VIRÁGTÜNDÉR: Mit szólhatnék, mit mondhatnék, buta manócska?

VIRÁGTÜNDÉR: Hát nem a te fejed szédült meg a hízelgő szóra?

VIRÁGTÜNDÉR: Hogy „Eufrozina szép”, meg „Eufrozina bájos”,

VIRÁGTÜNDÉR: s a manólány esze nyomban totálkáros!

VIRÁGTÜNDÉR: A kobold megkért minket, hogy segítsünk neki.

VIRÁGTÜNDÉR: És szívesen tettük, mert szegényt súlyos gond terheli.

VIRÁGTÜNDÉR: Igazságtalanság, hogy ajándékot a háza sose kap,

VIRÁGTÜNDÉR: pedig van gyermeke, egy egész rakat!

VIRÁGTÜNDÉR: Így azután én és testvérem kötélnek álltunk,

VIRÁGTÜNDÉR: és két tündefit meg a pukkancs manót jól megtréfáltuk.

MITUGRÁSZ: Elég volt, ne tovább!

NYÜZÜGE: Virágtündér létetekre nincs bennetek becsület.

EUFROZINA: A szutykos, szédült, szusszantó mindenit a világnak, majd én adok nektek...

(a két tündefivel együtt rárontanának Tubára, de ekkor harsonák szólalnak meg, majd zeneszó „közeledik”)

NYÜZÜGE: Ez meg mi lehet?

MITUGRÁSZ: Most bújjak el, vagy legyek bátor?

EUFROZINA: Csendet, rendet, mindenki fogja be a lepénylesőjét! Jaj, döccenő kockakerék és ezer rajzfilmpaca! Megjött, itt van, és éppen a legnagyobb baj közepén.

TUBA (a Virágtündéreknek): Ti meneküljetek, rejtőzzetek! Köszönöm a segítséget, de nagyobb bajba igazán nem akarlak keverni benneteket.

VIRÁGTÜNDÉR: Hova bújhatnánk?

VIRÁGTÜNDÉR: Hova rejtőzhetnénk?

VIRÁGTÜNDÉR: Ki volna olyan, aki minket megvéd?

TUBA: A gyerekek! Ők biztosan szeretik a tündéreket. (a gyerekek közé ülteti őket) Kérlek benneteket, rejtsétek el a barátaimat. Akármi vagy akárki közeledik is, nem szeretném, ha ezt a két szegény kis tündért bántaná miattam. Megteszitek? Köszi! Esküszöm; többé a ti vajas kenyeretek soha többé nem fordul esés közben a vajas felére.

(a zene hangosodik, megérkezik a Mikulás)

EUFROZINA (elébe siet): Jaj, főnök, nem vártam ilyen korán.

MIKULÁS: Gyorsabban végeztem, mint magam reméltem. Ausztráliában minden gyerek ajándékba saját kengurut kért, zipzáras zsebbel. Afrikában találtam a raktárban jó sok tartalék púpot, így a tevék felén mégis kettő lesz belőlük. Csak a fenyőfákkal akadt gondom. Soha nem tudják eldönteni, hogy hosszú vagy rövid tűlevelet viselnének az ünnepek alatt. Az ezüstfenyő azt mondta, a rövid levél őt kövéríti. Hát hallottál már ilyen ostobaságot?

EUFROZINA: Megáll a manó esze, és csak toporog egyhelyben.

MIKULÁS: Úgy fáj a bütyköm, hogy... (felfedezi a két tündérfit és Tubát) Nocsak, vendégeink vannak?

EUFROZINA: Áh, nem vendégek ezek.

MIKULÁS: Akkor újfajta játékok?

EUFROZINA: Csavargók ők. Erre tébláboltak, de már kergetem is őket a háztól.

MIKULÁS: Még hogy kergeted! A vendéget meg kell becsülni, mert lehet, hogy holnap te szorulsz rá valaki vendégszeretetére. (Tubának) Te, barátom, kobold vagy, az nem vitás. De miféle szerzet az a kettő ott? Hozzátok hasonlót soha nem láttam, pedig bejártam már többször a világot a japánusok papírházaitól egészen a porcsühögdei Kovács Pesta bácsi reterátjáig.

EUFROZINA: A kobold...

TUBA (bátran előre lép): A kobold becsületes neve Monyákos Tuba. És tudd meg, Mikulás, hogy ez a becsületes nevet viselő kobold morcos rád, de nagyon!

MIKULÁS: Morcos?

TUBA: Mi több: olyan haragos, hogy szikrázó szemétől majd’ lobot vet a szakálla!

EUFROZINA: Pimasz kis koboldja, mit nem mondasz? A Mikulásra senki nem haragudhat. A Nagy Ajándékosztó, a Gyerekek Barátja, a Piroskabátos Jótevő a világ minden zugába szeretetet visz, ezért szeretetet érdemel.

TUBA: Ha ez igaz, akkor én meg a gyermekeim nem lakunk a világban.

MIKULÁS: Miért mondod ezt, Monyákos barátom? Mivel bántottalak meg téged ilyen nagyon?

TUBA: Hogy miért haragszom? Igazán tudni akarod? (a gyerekekhez fordul) Megmondjátok neki, gyerekek? Kérlek benneteket, áruljátok el a Mikulásnak, mi az én szomorú kobold-szívem fogvacogtató bánata. Ki olyan bátor, hogy segít nekem? (a jelentkezők közül kiválaszt egyet, és a Mikuláshoz vezeti) Hallgasd meg őt, Mikulás.

MIKULÁS: Mond hát, miért mérges rám ez a kobold?

(remélhetőleg a gyerek megmondja: a kobold-gyerekek még soha nem kaptak ajándékot)

MIKULÁS: Hogy lehetséges ez? Eufrozina, gyere ide hozzám!

EUFROZINA: Itt vagyok már, jövök!

MIKULÁS: Igaz volna, hogy én soha nem vittem ajándékot a kobold-gyerekeknek?

EUFROZINA: Háááát... Bizony...

MIKULÁS (gyerekhez): Mond csak, kis barátom, te tudod, miért nem kaptak soha a kobold gyerekek ajándékot tőlem?

(a gyerek remélhetőleg megmondja, hogy mindenki azt hiszi: a kobold-gyerekek rosszak)

MIKULÁS: A szakállam girbe-gurba gubancára mondom, ez felháborító! (gyereknek) Te is fel vagy háborodva? ... Tudjátok meg az igazságot: törvény, hogy egyetlen rossz gyerek sem kaphat tőlem ajándékot. De az is igaz, hogy rossz gyerekek nincsenek: a rossz gyerekeket a türelmetlen felnőttek találták ki. (visszakíséri a gyereket a helyére, bizalmasan leguggol a gyerekek közé) Mondjátok, szerintetek ezentúl ajándékozzam meg a kobold-gyerekeket is? ... Hát jó, én hallgatok rátok. (visszafelé meglátja a két rejtőzködő Virágtündért) Nicsak, két virágtündér is bujkálódik itt! Sziasztok!

VIRÁGTÜNDÉREK (félve integetnek): Szia, Mikulás.

MIKULÁS (Tuba elé áll): Hát jól figyelj rám, te Monyákos Tuba! Becsüllek, amiért olyan bátran kiálltál az igazad mellett. A gyerekek is azt tanácsolták, és magam is úgy gondolom, hogy a te gyerekeid éppen úgy megérdemlik az ajándékot, mint bármely más aprónép a kerek világon. Eridj hát haza, és szólj a porontyaidnak, hogy pucolják fényesre a cipőcskéiket, mert reggelre ajándékokkal tömöm meg azokat.

TUBA (vagány): Akkor azt mondom: te vagy a legjobb Mikulás, akit ismerek.

MIKULÁS: Nincs is más Mikulás, rajtam kívül!

TUBA: Annál inkább. (mindenkihez) Amiért a lábam hozott, azt én elintéztem, ezért most búcsúzom tőletek!

MIKULÁS: No, álljon meg a hirtelenkedés! Van itt még két fura szerzet, akikről eddig nem hallottam semmit. Valaki mondja már meg, kik ők, és mit akarnak errefelé?

(Nyüzüge és Mitugrász egyszerre ugranak elő, és hadarva beszélnek)

MITUGRÁSZ: Az úgy volt, Mikulás, hogy a fejemben az ész valahogyan beszáradt, mert kevés vizet ittam mostanság, és akkor ott volt a professzor, aki igen szigorú tündértanár, és mondta, hogy varázsoljak neki tollsöprűt a kakasából, de én...

NYÜZÜGE: Mindenről a kobold tehet, mert addig hergelt minket, amíg el nem jöttünk ide, és aztán az Eufrozina térdei meg összekoccantak, pedig a kobold folyton csak hazudozott, hogy szép a szeme neki, és a varázspálcánk is megbolondult...

MIKULÁS (belekiált a hangzavarba): Csönd legyen! Egyetlen szavatokat sem értem. Eufrozina, te el tudod mondani, hogyan volt minden?

EUFROZINA (zavarában csak toporog): Én... már nem... a hirdetmény miatt... a kerekeket meg senki nem kerekíti, amíg én itten...

MIKULÁS: Na, veled se megyek sokra.

(a Virágtündérek felállnak a gyerekek közül, és bátran a Mikuláshoz lépnek)

VIRÁGTÜNDÉR: Hallgass meg minket, Mikulás,

VIRÁGTÜNDÉR: az igazat el nem mondja neked más,

VIRÁGTÜNDÉR: mint Szirmocska, vagyis én,

VIRÁGTÜNDÉR: és Szirmocska, a két testvér.

MIKULÁS: Úgy tehát beszéljetek!

VIRÁGTÜNDÉR: A két ostobácska tündértanonc,

VIRÁGTÜNDÉR: tündérhonban rosszul vizsgázott,

VIRÁGTÜNDÉR: így iskolába fel nem vették őket,

VIRÁGTÜNDÉR: de megtalálták a te hirdetményed,

VIRÁGTÜNDÉR: s olvasva azt, furmányosan kigondolták,

VIRÁGTÜNDÉR: hogy nálad szereznek segédi munkát.

VIRÁGTÜNDÉR: De megbántották útközben a koboldot,

VIRÁGTÜNDÉR: aki mérgében gondolt egy bolondot,

VIRÁGTÜNDÉR: s varázspárbajra hívta a tündéreket,

VIRÁGTÜNDÉR: hogy megleckéztesse őkelmékeket.

(1. Virágtündér mérgesen szól rá testvérére)

VIRÁGTÜNDÉR: Mi az, hogy „őkelmékeket”?

VIRÁGTÜNDÉR: Csak így jött ki a rím.

VIRÁGTÜNDÉR: De nincs semmi értelme!

VIRÁGTÜNDÉR: Viszont szép!

MIKULÁS: Inkább folytassátok, ha lehet!

VIRÁGTÜNDÉR: Jaj, igen, bocsánat. Szóval... A kobold varázsolni nem tudott,

VIRÁGTÜNDÉR: de kieszelt egy valódi kobold-furfangot,

VIRÁGTÜNDÉR: hogy segítsünk neki, minket megkért,

VIRÁGTÜNDÉR: s mi megtettük néki a jó heccért.

VIRÁGTÜNDÉR: A két nagyképű bűbájolt, varázsolt,

VIRÁGTÜNDÉR: de varázstudományuk, az cseppnyi sem volt,

VIRÁGTÜNDÉR: így egymást változtatták apránként át,

VIRÁGTÜNDÉR: s csináltak jó nagy galibát.

MIKULÁS: Már érteni vélem, mi történt itt. Rénszarvast kértem...

NYÜZÜGE (sírósan): És lett belőle rajtunk szarvacska, farkocska.

MIKULÁS: Azt is akartam, hogy a segédem kéménybe tudjon bújni.

MITUGRÁSZ (bosszúsan): És feketék lettünk, szénnel a zsebünkben.

EUFROZINA: A harmadik feladat volt, hogy növesszenek, díszítsenek karácsonyfát.

(a két tündérfi lehorgasztott fejjel felmutatják a virgácsokat – Mikulás felnevet)

MIKULÁS: Szóval ti tündérfik voltatok, de ügyetlenségetekben csak grimbuszt csináltatok! (eltöpreng, körbejárja őket) Grimbusz... Hm, a két grimbuszok. Vagy inkább... Krampuszok! Igen, ez nagyszerű ötlet! Tündefik, visszavarázsolni nem tudlak benneteket, a külsőtök immár ilyen marad. Legyen a nevetek krampusz, s ha így megfelel, mindkettőtöket felveszlek segédnek.

MITUGRÁSZ: Hogy...?

NYÜZÜGE: Mi...?

MIKULÁS: Ezentúl két krampusszal járom a világot, és osztom az ajándékot. Amelyik gyerek év közben kicsit rosszalkodott, annak virgácsot és szenet ti hagytok a cipőjében. Nos, mit szóltok hozzá?

MITUGRÁSZ: Hát mégis megkaptuk az állást?

NYÜZÜGE: Krampusz? Jól hangzik. Ilyen meseszereplő még egy sincs, hát biztosan kapunk néhány főszerepet. (kezet nyújt Mikulásnak) Csapj bele, Mikulás, a segédeid vagyunk!

(zene szólal meg, az Énekmondó is bejön – közösen énekelnek:)

EGYÜTT:

Száll, libeg a hópehely.
Mikulás most útra kel,
erdő fölött, völgyek között
száncsengője csilingel.

Két krampusza kíséri,
szárnyalásuk tündéri,
elhibázott varázslatból
részét többé nem kéri.

Így történt a nagy eset,
ami velünk megesett,
Mitugrász a Nyüzügével
jó krampusszá lehetett.

Búcsút int a két karunk,
többé itt nem maradunk,
meseország mosolyával
emeljük a kalapunk.

VÉGE

Vissza a tetejére