Ha már nem vagy itt; A tenger
HA MÁR NEM VAGY ITT
a hegyre fel gyalogút siet
de célját ha van nem éri el
két hattyú negatívja a retinán
mintha így volna rendjén
köd ereszkedik a tó szemére
téged kereslek s magamba ütközöm
az elveszett napot hozom
tudván fölösleges az igyekezetem
érvek fontoskodása nem érdekel
árnyék szomorkodik egy padon
sóhaj célba még sose ért
két szív közé szorult a nyár
a platánlevelekből már lopakodik a zöld
gazdáikat keresik a tavalyi lábnyomok
arcoddal repült el egy madár
befagyott az idő mióta nem vagy itt
ugyanaz minden csak a hiányod változik
A TENGER
házunk előtt a sovány kis patakot
annyiszor a hátamra vettem
hogy a halakkal együtt segítsem a tenger felé
nem tudom odaért-e
de megérdemelné minden kis patak
hogy eljusson a tengerig
ha kimondom tenger még nem leszek vizes
nem üt ki a só a bőrömön
minap sirályok lepték el a szántást
azt hittem a tengert hozták el nekem
de ők csak falták a földből kifordult férgeket
teli beggyel szálltak föl
csaknem beszakadt alattuk az ég
sós szaga volt a szélnek
a közelben kis patak nyöszörgött
gallyakon szeméten fönnakadva
Vissza a tetejére