Vörös István

2024/3 - Duino, szeptember2022/2 - Elmék2021/4 - Közöttek között2021/1 - Kulturicum2020/4 - A múltmásoló; Az ember és a felhő; Alfred Nobel a pokolban; A semmi himnusza2020/2 - Józan és bölcs; A tudat alól; A körforgást kikapcsolni!2019/3 - Ötszáz év múlva2019/2 - A pléhtető alatt; Lehet, hogy nem egyféleképp; Építkezés és majális az ablak alatt2018/4 - Kottaspirál a halálfúga elveszett zenéjéből2018/3 - A bor2017/4 - Drótszonettek2017/3 - A gépek pénze2017/2 - A Lumpenprolik; A színek kiöntése; Harc a Nagy Törpével2016/3 - Szórakoztató iskola, okosodási támogatás2015/3 - Kétféle; Századok; Tudósítás a medence partjáról2014/3 - A csokoládé teste és lelke2014/1 - Balaton-parti elégia2009/4 - A mai Kisjézus útja 2008/3 - Vadnyugat2006/4 - Saját Tao2004/3 - 4. Lecke, Vakfolt; 2002/4 - Heidegger, a postahivatalnok2002/1 - Pohár úr és a tükör2001/3-4 - Kavicsok, kövek, Cogito úr látogatása2000/2 - Kitartóan nézni a vizet

Duino, szeptember


Ha próbálnék kiáltani,
jobban tetszene az ördögnek.
A vers titkáról hajnali
álmok szólnak. Ott is röhögnek
a rémes éjszaka után.
Szellemképe minden dolognak,
ne csodálkozz egy-egy csodán!
Mert enélkül is visszafognak
 
itt-ott nyomok, világkarom
akadhat meg a végtelenben.
Mi van, hogyha nem akarom,
és a teremtést újrakezdem?
Ami a vers mélyén lapít,
az ősvilágból érkezett meg,
nem értem a vonalait,
de minden élő tőle retteg.
 
Az ember addig él, amíg
egy vers legalább fejében van,
magából bármit elveszít,
annál inkább öröklét-józan.
Mind kopárabb, mind érthetőbb
lesz a cikornyás érthetetlen.
Az ablakra álomvetőt
már múlt héten fölszereltem.
 
A múlt felől nem madarak,
inkább gamma-sugarak szállnak.
Nem ismert ősvilág-alak
mutatja önmagát világnak.
Az irodalom tartogat
valami fény előtti látványt,
hogy lásd, olvasnod kell sokat.
Aztán a Napot is elzárják.
 
 

Vissza a tetejére