Akár egy nyitva hagyott mondat
Reload: Baka István Döbling
Indul. Kell a séta. A kerteket a köd még elborítja.
Ha kinyújtja a kezét, és próbálja elérni a Napot,
egy kerítésbe ütközik, ami áramot vezet. Azt érzi,
hogy nem érez semmit. Kihűlt belőle az a finom
remegés, ami a testé. Indul. A démonait sétáltatja.
Belső éje szerteárad. Virrasztásával Isten mit akar?
Hangok követik, visszhang lett maga is. Kevesebb
zajjal jár, ha engedelmeskedik. Úgy tesz, mintha
nem is volna. Nincs tisztább dolog a megérkezésnél.
Az a másik élet, ahogy elgondolja, mit fog csinálni,
ha már nem csinál semmit, az is csak elgondolás.
Semmi sem valódi, kérdés is, válasz is homályba hull,
és nem tudni, hol rontotta el. Kitartott, dallamtalan
zokogás kockázza lépteit. Magyarország nincs többé,
már csak benne él. Kialudt a fényt adó tekintet.
Már csak mások szavaival mondható el, ami maradt.
Érzi gyomrában a görcsöt, ahogy feszül, ahogy nem
akar véget érni, vagy ő nem akarja, hogy véget érjen.
Miért olyan nehéz minden? Ki szülheti őt újra e világra?
Indul. Bátornak kell lennie, tudja. A bátorság, akár egy
nyitva hagyott mondat. Maga ellen fog dönteni, akármi
lesz. Közel a nap, hiába próbálná visszatartani. Hányat,
mondd, hányat kell még aludni addig, Istenem?
Vissza a tetejére