Dávid fiamnak

Családi legendárium

Minden kezdet kezdetleges. A családi legendárium
Tésáig lapoz viszsza. Tésa: félig Tündérlak, félig táj-
jellegű pénznyelő. Lent az Ipoly, fent a Börzsöny,
nyaralóknak közelebbről palóc diznilend. Másként
az atyai nagyszülők egykor volt tényleg keserves
küzdelmeinek népmeséi motívumokkal tarkított
emlékhelye. Innen már el lehet indulni. Felfelé,
például, egész a nadrágszíj telek magaslati pontjáig,
ahonnan éjjel, mondhatni, szédítő az égi panoráma.
Magamban csillagterápiának neveztem el, olyan
elnevezős fajta vagyok, amikor esténként 10 óra,
vagyis a gyerek villanyoltása után megindultam a
kaptatón az öreg diófán túlra az eget bóklászni. Itt
jön be a legendárium. Ami arról szól, hogy egyszer
(de akkor biztosan) a villanyoltásban amúgy sem igen
fényeskedő 8 és fél (!) éves egyfiam egyanyja zajos
fürdőszobai vizitje alatt utánam settenkedett. Puha,
széles, óriásbébi-léptekkel, mint a rajzfilmekben. Ő
is, ő is. Kis karját az ég felé lendíti. Nevezném
szimbolikus pillanatnak, de itt még nem tartunk,
különben is hűvös van. Pokrócot rá, karomba fel,
összebújás. Mese indul. Csillagmozi, alámondással.
Előbb a Hold. Most akkor kifli vagy sarló? És mi az a
sarló? Olyan éles, hogy levágná a vörös macsi fejét?
Macska, Hold kivégezve. Átteszem a másik karomra.
Nehéz gyermek, jó húsban van, mióta van. „Kis vas-
gyúró”, mondaná Gizi néni, a valamirevaló szomszéd,
sőt mondja is, ha kell, ha nem. Ki húzza a Göncöl
szekerét? Rajta ül a Fiastyúk? Most akkor Göncöl
vagy Nagy Medve? Attól nagyon félnek a tyúkok.
Miért nem Sarokcsillag? Kik laknak rajta? Ha nem,
nem, de miért nem?! Beszívja a látványt, mintha
levegő volna. Közben zenei képzésben is részesül –
tücsök által homályosan. Türelmem próbája ez az
este, pedig rajongása tárgya, akár egy freskó,
mozdulatlan. Megvár minden kérdést, megvár minden
választ. Csodáltatja magát akár hajnalig. Meddig őrzi
meg a véletlen ezt a delejező tágasságot,
morfondírozom, miközben széles pályáin kering az éj
velünk. Érzem, hogy megremeg; fázik. Egyanyja
penge hangja jósolja a vészt, de ő nem tágít. Nem
fáznak a csillagok? Mikor utazunk oda? Mi lesz, ha
egyszer leesnek? És a bolygók, ugye, bolyognak? De
ha csak bolyonganak, miért nem az a nevük, hogy
bolyongó? Ha az ég ábrái mind összeszaladnak
tiltakozásul, az anyai szigor akkor is beparancsolt
volna minket. Másnap többszöri hízelkedés,
fogadkozások után nyáresti kalandunk megismételve.
Már fényév, műhold, Tejút, üstökösök; felsőbb
osztályba léphet. Nagyapjától hétvégén ajándékot
kap. Úgy forgatja le-föl a műanyag fedelű, sasszegre
fogatott, keménypapírra festett csillagtérképet, mint
aki az életével játszik.