Reggelre megöregszünk
„Végtelenek a határok az emberekben.”
(Körmendi Lajos: Barbaricum)
Ma éjjel sorra kihalnak a hősök,
hogy ne legyen idő elrontani, ami jót elkövettek.
Mintha látnák a reggel kezdődő éjszakákat –
elhallgatott bennük dob, harangszó, jégzajlás.
Mind belefagytak a fűbe a levelek,
és ágakat roppant a jég verejtéke.
A szél rekedtre ivott hangja utasít:
tovább! Nincs még vége. Tovább!
Azt gondoltuk, hogy elhagytuk egymást.
De elveszítettük. Végtelenek a határok.
Ökölbe zárva mi magunk vagyunk a táj.
Ha most keresztülvágunk az üvegfüvön,
a télbe vagy a nyárba érkezünk.
De ha csövek, csatornák, vezetékek
Laokoon-kígyóinak útját követjük,
reggelre megöregszünk.
Vissza a tetejére