Turczi István

2025/2 - Elvermelt mondatok2025/1 - Elvermelt mondatok2024/4 - Ablakban2023/3 - A hangos semmiben2023/1 - Korán sötétedik2022/1 - Stilizálatlan csend2021/4 - Filozófusbejáró2021/3 - Válasz a XXVI. század költőjétől2021/1 - Reggelre megöregszünk2020/3 - Egy elégia margójára2020/2 - Akár egy nyitva hagyott mondat2019/2 - Ermitázs (Pannonhalma felé; Regula)2018/4 - Zuglói alkony Zelkkel2017/3 - A hordó2015/3 - Üresség2015/1 - Elfogy az ember2014/3 - Édes száj2013/4 - Videre2012/4 - Birodalmat építesz a fejedben2011/2 - Az anyamegmaradás törvénye, Betépve tudom a Bibliát2010/4 - A saját név, Száz év Vas2008/4 - Memento2008/2 - Tisza-parti ősz2007/2 - A véletlen átírt történetei2006/4 - Mars poetica2006/1 - Platón úr vacsorája2004/4 - Rózsás vers2004/3 - Apokalipszis, most2001/3-4 - Ima helyett2000/2 - T-fragmentumok2000/1 - Jean Genet1998/1 - [Utószó]

Korán sötétedik

                     Séta TGM-mel
 
Bizonyos játékok sohasem érnek véget.
Mondok valamit, ő is mond valamit;
egymásba kapaszkodó leheletkarikák.
Már üres a park, köd ette domboldal,
felhőpáncél. Mozgás csak átellenben,
a kutyafuttatón. A villanypóznán varjak
pofáznak. Átfúj rajtunk az idő.
Ki ez az ember ebben a fejben?
Nem néz fel, összeszorított szájjal
követi a lábait. Néha felmordul, legyint,
elrúg egy kavicsot, szemüveget igazít.
Tócsákba gyűlik a sok harag.
„Amit akarnak, azt tesznek velünk.”
Kattogás a középfülben, megyünk tovább.
Nem tesszük félre kétségeinket.
Lassan felmorzsolódik a csend is,
jussáért jött a januári szél.
Az ég ólomtakarója alatt
összébb húzódnak a dombok.
A városra füst nehezül.
Korán sötétedik.

Vissza a tetejére