Kezdem ott… (Balássy Fanni: Hol is kezdjem)
Balássy Fanni: Hol is kezdjem. Tilos az Á Könyvek, Bp., 2020
A Hol is kezdjem egyik mottója az egyszerre feminista és annak kritikáját is megfogalmazó Barbie című film (az idei év eddigi legnagyobb mozisikere) rendezőjének, Greta Gerwignek tulajdonított imperatívusz: „Azt akarom, hogy a lehető legjobb verziója legyél önmagadnak.” A ló meghal, a madarak kirepülnek című Kassák-versből válaszmottóként idézett sor („hát igen hm igen / nyilván nyilván”) az olvasottságát fitogtató kamasz szemtelen feleleteként is érthető. A 2023-ban többletjelentést nyert paratextus ideológiakritikai művé avatja a 2020-ban megjelent ifjúsági regényt: nem lép be a korszellem által diktált gendernarratívába, miközben humorba ágyazott, megértő kritikával illeti a felnőttvilág (kiégett tanárok, kamaszkorba menekülő szülők, álmodozó apa, realista anya) és a kortársak (fogyókúrázó trendi barátnő, a gólyatábor beavatási szertartásai, üvegezés a házibulin) sztereotip viselkedésmintáit. A Hol is kezdjem az ideologikus megközelítések helyett a popkulturális mátrixban való bolyongást, a magaskultúra iránti érdeklődést, a humort és az önreflexiót ajánlja – nem csak – kamasz olvasói számára. Az internetes portálokról ránk zúduló motivációs szövegek („hogyan legyél önmagad legjobb verziója” és „hogyan hozd ki magadból a maximumot”) rendkívül nyomasztóak egy kamasz számára. De ha humorral, intelligenciával és megfelelően adagolt öniróniával képes szemlélni egy serdülő saját magát és környezetét, akkor felismerheti, hogy a „legjobb verzió” önmaga. A regény névtelen elbeszélője ezt teszi: az önelfogadás és a helyes önértékelés stratégiáját kínálja egy tanév történetein keresztül.
A novelláknak is tekinthető fejezetek (a fejezetcímek a hónapok nevei) lineárisan és motivikusan kapcsolódnak egymáshoz. Az anekdotikusan pörgő, ismétlődésekkel nyomatékosító, sodró lendületű, élőbeszédszerű történetmesélésben egy fejezeten belül jelen idejű és a kisgyermekkorra visszatekintő elbeszéléseket olvasunk. Az idősíkváltások, miközben megakasztják a klasszikus csattanót, láthatóvá teszik a főszereplő kamaszkori gyötrelmeinek múltbéli mintázatát. A kisvárosi gimnázium kissé túlsúlyos és mindig éhes, nagyon intelligens és a többieknél sokkal tájékozottabb kilencedikes tanulója elvált szülők gyermeke, aki imádja a filmeket, akárcsak az apja. Ő mesél, mintha filmforgatókönyvet írna, miközben értelmezi önmagát, környezetét és a vele történteket. Szokványos sztorik, csalódások, beavatások, megaláztatások, internetes zaklatások, osztálykirándulás, az első mozizás egyedül, az első menstruáció, az első tapasztalatok a halálról, az első házibuli és persze az első szerelem. Látszólag egy szerelmi történetet mesél, valójában a szerelmi szál „csak” a dramaturgiát működteti, a lényeg a történetek kamaszlány-nézőpontból való értelmezése. Az elbeszélő folyamatosan reflektál önmagára, magától értetődően közhelyes és sziporkázóan humoros. A közhelyeket folyamatosan leönti helyzetkomikummal, nyelvi poénokkal, öniróniával, túlzott képzettársításokkal (eufémizál vagy éppen profanizál). A regény humoráról nagyon sokat lehetne szólni (egymástól távol álló minőségek abszurdba hajló ellentétéből eredő poénáradás), legyen elég most egy példa. Az egyik fejezetben találkozik a digitális generációk két nagyon távol lévő nemzedéke, a 1995 és 2009 között született Z generáció és az 1946 és 1964 között született, az internetet idegen nyelvként – ha egyáltalán – elsajátító boomer nemzedék: „Mama hívta kétségbeesetten, és arról érdeklődött, hogyan tud rákeresni a gógléra, vagy mi a teendő, ha nem akar csatlakozni a gép az internethez, pedig direkt az ablakot is becsukta, nehogy kimenjen rajta a wifi.” A nagymama olyan tartalmakat posztol unokája idővonalán, amelyek a közösségi médiában szocializálódott kamasz számára cikisek, így kénytelen letiltani kedvenc nagyiját: „Váratlanul felugrott az értesítés, mama megosztott valamit az idővonalamon. Gyűszűnyire szűkült a gyomrom, ráböktem a szarkalábkék ikonra, és szembe találtam magam a rettegett bejegyzéssel: ,,Messziről elkerül a szerelem? – 10+1 tipp, hogyan csavard el a kiszemelt pasi fejét.”
Az, hogy a 80-as, 90-es és 2000-es évek popikonjai (Backstreet Boys, Cyndi Lauper, Gorillaz, Kispál és a Borz stb.) többször azonos elbeszélői idősíkban jelennek meg, elsőre meglepőnek ható anakronizmusnak tűnik. De az élőbeszédet imitáló, a függő beszédet párbeszédekkel arányosan keverő narráció (a címre válaszoló „Kezdem ott…” fejezetkezdő fordulat, a kvázi naplóregény forma) következtében annyira finomhangoltan azonosulunk az elbeszélő kamasz lánnyal, hogy nem zavaró, hanem kifejezetten olvasóbarát ez a játékosság: nemzedékeket képes megszólítani.
A fényképkivágásokkal (Michelangelo Dávid-szobra, a Sárga tengeralattjáró, a With the Beatles című lemez borítója, Jean Austin-os póló) tarkított sárga könyvborító is ezt a komoly komolytalanságot hangsúlyozza. Ha lehet kortársunk Petőfi, akkor miért ne lehetne kortársa a Beatles egy nagy műveltséganyagot mozgósító szociokulturális környezetben felnövő kamasz lánynak. Hatalmas popkulturális (David Bowie, Metallica, Aretha Franklin, Sepultura stb.) és kisebb mennyiségben az elitkultúrához sorolt műveltséganyag (Tarr Béla, Makk Károly, A hetedik pecsét, Truffaut, Stalker stb.) tárul fel a regényben, melynek főhőse a valóság helyett a kultúrát választja, ami maga is valóság, a kulturális kódok (film, könyv, zene) a főszereplő identitásának építőkövei, nem pusztán illúzió vagy egy filmszerű, élhetőbb világ konstruálása („az életem nem egy film”), hanem annál sokkal több: általuk mesélhetők el az élmények. És általuk mesélhető el az első szerelem is. A rockzenének – nevezetesen a Kispál és a Borz 0 óra 2 perc című dalának – akkora hatalma van, hogy elkergeti a lány és a fiú szerelmi együttlétét megzavaró medvét, hogy megteremtse a regény egyetlen idilli helyzetét: „Ő mellettem virrasztott, egy könyvet lapozgatott. Lassan feltápászkodtunk, elindultunk a szobák felé. Fel sem tűntek Neki a kertet átszelő, méretes mancsnyomok.” A nagy Ő-nek szintén nincs neve: csendes, okos, szép, segítőkész és nagyon sokat olvas. Az egyetlen idilli szituáción kívül azonban az Én és az Ő találkozásai tabukhoz kapcsolódnak. Az orrvérzést tampon állítja el, amelyhez motivikusan kapcsolódik az a jelenet, amikor az elbeszélő által keresett tampon a nagy Ő segítségével lesz meg. Vagy egy evési versenyen bekövetkező hányás egy gyerekkori emlékhez kapcsolódik, amely a nagy Ő-vel való szerencsétlen találkozásra rímel, miszerint a fiú azért kési le a randit, és jelenik meg büdösen, mert állatorvoshoz kellett vinni a kutyájukat, s az lehányta. Mert az első szerelemben, ha van is idill, bénázás annál több. Semmit ne vegyünk halálosan komolyan, még a halálosan komolyan vett kamaszkori szerelmet sem. Ne legyen dráma: ez a szöveg drámája. Amit viszont nagyon komolyan kell vennünk: kamaszkorunk elbeszélésének esélyét. A kulturális referenciák hálójában az Én identitáskeresése zajlik, de nincs igazából biztos középpont, csak a kulturális emlékezet fluxusa. Az elbeszélői hang hátterében pedig mindig ott pereg egy film (nem a regény!), a Bridget Jones naplója, és ott van a film tematikus előzménye, a Büszkeség és balítélet című Austin-kultuszregény is, s mindez azt bizonyítja, hogy Balássy Fanni könnyed és szórakoztató hangvétele és fogalmazásmódja nagyon is tudatos választás eredménye. A Hol is kezdjem az énkeresés kamaszkori útvesztőit egy rendkívül olvasmányos, a felnőttek számára nosztalgikus, de semmiképpen nem felszínes regényben tárja az olvasó elé.
Vissza a tetejére