Bicske

Kipattantja a rügyekből a színeket,

a sebekből a nedveket – nincs irgalom, hát

itt a július. Rákönyököl a nap a horizontra,

ma háromszor is meghalnak a gonoszok,

és beteljesül minden, aminek csak teljesedni kell,

cselszövés, ígéret, szerelem. Árad, hullámzik

millió lepke, repdes a fény, megtelik illattal,

jó ízzel a pincegádor. Forr, lobog a délután,

a nyár majd’ összerogy a saját súlyától.

Alig

Álmomban kibontottam egy csomagot: szalagok,

tű, cérna, gyűszű és az öreges cafrangok közt

egy kicsinyke tőr rászáradt vérrel. Talán egy másik

életből maradt itt, és most bujkál a gyűlölet az én

kora délutáni álmomban. Hát erre ébredek.

A gyerek felsír. Libeg-lobog a délután,

a függönyök mögött lopakodik az este.

Kinyitom a telefont. Követelőzik benne

egy üzenet. A szám ismeretlen.

Alázatosan

Túl sok a december. A hó, a csizma, a romlás-bomlás,

a szenvelgés, ez a kesztyűs, sálas, rémes idő. Csoda,

hogy az orrom kilátszik: igen, itt vagyok, öt perc,

és befejezem, igen, mindjárt kifizetem, nem zavarok,

lehajtom a fejem, igen, még az orrom sem…

aztán leveszem azt a sálammal együtt az előszobában.

Arrébb rúgom a hátizsákomat. Nini, a tükör! És benne

egy lapos, nyugodt, kelet-európai adófizető arc.

Engedetlen vers

Faxon a parancs: fegyver, előleg,

mikrocsip, tornacipő, virághagyma,

ár, súly, minőség. Alul a számlaszám,

a dátum, az aláírás – üzengetnek egymásnak

a faxgépek, te meg rohangálsz fel-alá

Stockholmtól Sanghajig, és intézed,

hogy minden a lehető legnagyobb

rendben legyen. Főnevek a főnevekért,

igék az igékért, számok a számokért.

Eltelik néhány év, és majd próbálod

megfejteni a nagy cserebere értelmét.