(Kádár-ritmusok)

Kibírhatatlanul hosszú,

unalmas volt ez a korszak,

se ellenállás, se bosszú,

csak égettzsír- és porszag.

Fiatal Marx, öreg Lukács,

ne szólj szám, és nem fáj fejem,

Lakást utalt ki a tanács,

kicsi, de az én lakhelyem.

Meleg nyarak, hideg telek,

az időjárás pártsemleges.

Nagymaroson olcsó telek,

ötvenhatot ne emlegesd.

Taváris ucsítyelnyica,

Nyikto nye atszúsztvujet,

esetleg a szomszéd fia,

ha titokban Nyugatra megy.

Nem változott sehol semmi,

legfeljebb az idő haladt.

Se maradni, se elmenni,

csak megbújni a fű alatt.

A kocsmában zúgolódtunk,

az nem lehet, hogy így marad,

ez volt a mi forradalmunk,

döntögettük a poharat.

Azt mondták, hogy nem lesz vége,

így telnek el majd a napok,

Krisztus teste, világbéke,

besúgók és békepapok.

Maradt azért néhány bátor,

harcoltak az állam ellen,

de szilárd volt a béketábor

és a kommunista szellem.

A rendszernek semmi sem árt,

betonbiztos kívül, belül,

Mindent szemmel tarthat a párt,

Minden csínytevés kiderül.

Évek telnek, számolom, hány,

bácsi leszek, te meg néni,

a lakásunk, mint egy lomtár,

alig lehet benne élni.

Öreg néne őzikéje,

akarod, hogy így hívjalak?

Később meg majd Őszikének,

ahogyan az idő halad.

Magánvilágba menekült,

aki nem volt hitvány alak,

rántott csirke és sertéssült,

mindenkinek jutott falat.

Jóllakott az egész ország,

dolgozhatott, aki akart,

újraosztottuk a tortát,

felhizlaltunk minden magyart.

Szabadságra legjobb kúra

egy kiadós diktatúra,

kövér kutya fényes láncon,

jól elver a gazda párszor.

Nem leszel már göthös farkas,

Fontosabb neked az alhas,

Népszabadság, Magyar Nemzet,

mégsem tudjuk, mi a helyzet.

Kibírhatatlanul hosszú,

unalmas volt ez a korszak,

se ellenállás, se bosszú,

de akkor még fiatal voltam,

köptem az egészre,

nem érdekelt, hogy minek van eleje,

minek lesz vége.

Hevertem az ágyon, kiabáltam,

hozz vizet, üvölt bennem a gyomor.

Az ember mindenért megfizet,

s mindenért mást okol,

hogy a társadalom, hogy a rendszer,

holott csak a lélekre

nem volt ellenszer.

Szeretlek, mondtam egy lánynak,

aztán tettük, amit tenni kellett az ágyban,

s most nem az jut eszembe,

hogy az a lány már nem lány,

hanem hogy pár napja meghalt.

Ettől volt a világ kibírhatatlan,

megjelent az idő,

mint egy rohadt orosz rendőr,

és ráborult a napjainkra.