Óvodától iskoláig
Részlet A csokimikulásos lány című regénybőlMinden reggel összerakni magadat. Na, az az igazi művészet. Nem olyan, mint a legó, hogy van egy könyv, és az megmondja, hogy milyen elemet hová, és csak idő kérdése, hogy készen legyen a négyszögletű kerek erdő.
Nem. Senki nem segít.
Egyedül vagy, mint egy rossz amerikai sláger szereplője, és keresgeted a részeket, mert ma is meg kell tenned az összerakást. Illesztgeted, néha formálgatod is a részeket, hogy ha szükséges, legyen ma másmilyen, mint volt régen, és a végén felkiáltasz, hogy ma is teremtettem egy embert, hogy mama, készen van az ember. Mire a mama mondja, hogy azért ehhez én is kellettem, mert ki készítette elő a nadrágodat, ki készítette elő az ingecskédet, a pulóveredet, ki kiabált negyvenszer, hogy moss fogat, hogy egyél egy kis ciniminizt vagy tejbe áztatott kiflit, ha még régen vagyunk, és persze régen vagyunk. De egyszer a ciniminiz is régen lesz a zabkásához vagy a fene tudja, milyen reggeli gyerekételekhez képest. És ki kiabált neked, hogy kelj fel, mert mennünk kell?
Hová kell menni, mért kell menni, eddig nem kellett menni? Menni kell, mert meghalt a nagymama, meghalt a dédi, vagy meghalt a szomszéd néni, aki eddig vigyázott rád. Mért halt meg a szomszéd néni, mért halt meg a nagymama, direkt, hogy ne kelljen rám vigyázni? Menni kell az oviba, ott is van egy néni, aki majd vigyáz rád.
De én nem akarok oviba menni, inkább elmegyek a testvéremmel az iskolába, vagy elmegyek oda, ahol a mama kapál, és leülök a föld végében, mert én még nem tudok kapálni.
Csak azért visznek oviba, mert még nem bírok kapálni, ha bírnék kapálni, akkor oda vinnének, ahol a mama kapál. Ezért üldözik el a szülők a gyerekeket otthonról, mert még nem tudnak munkát végezni. De az óvodában elkezdődik a kiképzésük a munkavégzésre, és amikor hazamennek ezek az óvodások, ez a kiképzés folytatódik, mert ott vannak ezek a hatalmas emberek, a felnőttek, akik mindent megtesznek, hogy rendes embert neveljenek azokból a kicsi házi kedvencekből, akik korábban a gyerekek voltak.
Ha ügyes vagy, jutalomfalat jár.
Megeszed a vacsorádat, és azt kérdezed, mama, van meglepetés? Persze hogy van, ma rendes voltál az oviban, mert nem dobtad fel a lámpára a törülköződet, nem köpted ki az ételt, elaludtál délutáni alváskor, nem vetted el a másik gyerek játékát.
Ma van meglepetés. Túrórudi, gyümölcsös krém.
Ültem az asztalnál, ez még akkor volt, amikor nem találták fel a túrórudit, és ez mindent elmond a korról. Még biztosan nem lehetett egy gyereknek igaza, még biztosan nem gondolta egy szülő, hogy az ő gyereke nem vétkes, még biztosan nem gondolta egy szülő, hogy.
Mi a meglepetés, ezt kérdezte volna a gyerek, ha nem ebben a túrórudi előtti korban élt volna, de akkor élt, és nem kérdezett semmit, és tudta, hogy csak a Mikulástól van meglepetés, és a Jézuskától.
Megette azt, ami a disznóból volt csinálva. Nem szerette. Meg hagyma volt hozzá, marta a száját. Tél van, mi más lenne, minden nyáron van, ami nem hagyma.
A Mikulás hozott neki valamit.
Nem olyan nagyon jó csokit, de ha nincs nagyon jó csoki, akkor az a nagyon jó csoki, ami van. Vajon így van az ember is, hogy ha nincs annál jobb élet, mint amit él, akkor az a jó élet, amit él? Vagy van olyan, amikor már nem tudja azt mondani, hogy ez az élet még mindig jobb, mint a nemélet, mert élek. Van olyan, hogy annyira ver a férfi, akivel élek, hogy annyira fáj valamelyik belső részem, hogy azt mondom, ennél jobb a nemélet.
A csokinak az volt a neve, hogy Kedvenc.
Otthon vagyok, otthon lenni az olyan, hogy jó. Akkor is, ha a nagy emberek nem olyanok, mint tegnap, mert valami bajuk van. Nem sikerült megcsinálniuk valami feladatot, mert feladatokból áll az életük, és még a gyerekért is el kellett menni az oviba. Pláne tegnap, még meg is szökött onnan a gyerek, és mindenki őt kereste. Tényleg ezért van az embernek gyereke, hogy örökre gondot okozzon neki?
Biztosan azért van az embernek gyereke, hogy könnyítse a felnőttek vállára súlyosodó gondokat, hogy arra tudjanak gondolni, hogy a gyerek miatt van gond, hogy a gond nem eleve beléjük van forrasztva, ott van a szívük mellett, ott van az a megállító gomb, az kikapcsolja a gondot, amiről a gyerekekkel való gondok miatt el lehet feledkezni.
A gyerekek a halálfélelem termékei.
Nem azért, mert ők tovább viszik azt, aki majd kidől a sorból. Nem, dehogy, ők aztán nem visznek semmit tovább. Akkor, amikor nem vagy, akkor már nem vagy a gyerekekben sem. Az emlék, hiába mondjuk, hogy él, de nem él. Az emlék a nemlétezés temetője, ahová vissza-visszajárunk, néha gyertyát gyújtunk, mert pontosan tudjuk, hogy az emlék már nem él.
Nem, a gyerekekben senki és semmi nem folytatódik, csak a biológia, ami a biológián túlmegy, az már régen nem lesz. A gyerekek azért kellenek, hogy kihelyezzük magunkból a gondot. A kihelyezett gondra lehet úgy gondolni, hogy megpróbáljuk megoldani, devalójában mégsem a magunk gondja.
Egy kicsi meleg volt ott, ahol akkor laktam, meleg a paplan alatt, és meleg a mama, akihez oda lehetett bújni, és erre a melegre, ahol örömben éltek a sejtek, voltak ott mindenféle virágok és hegyek és állatok és tenger, erre mondta azt, hogy most menned kell. De én nem akarok, én még itt akarok lenni, mert itt olyan biztonságos. Itt van az, és akkor a fejem belefúrtam a dunyha alatti levegőbe, itt van az a szag, amiben örömömet lelem.
Az orrom ki lett onnan rángatva, mert nem akarta a gondviselő, hogy a szag viseljen rám gondot. Azt akarta, hogy az óvodában viseljenek rám gondot, és én bementem az idegen többiek közé, mert be lettem oda téve. Nekik is volt szaguk, de ők nem az én otthonom szaga voltak. Nekik is volt koszos kezük és koszos arcuk, de ők nem az én otthonom kosza voltak. De ők már egy koszon és egy szagon voltak. Én nem akarok ilyen szagú lenni, én nem akarok ilyen koszt magamra, gondoltam, és ültem ott hangtalan, és teltek a napok. Betettek egy akolba, aminek a melege nekem hideg volt. Szabadság utca 32.
Édenkertekből áll a világ, ahol megpihenhet és otthonra lel a vándor. De legtöbbször édenkertek között vándorol, s annyira elidegenedik a meleg otthontól, hogy bárhová engedik be, sehol nem tud már átmelegedni.
Idegen vagyok.
Megpróbálja megtanulni azt a nyelvet, amit ott beszélnek, megpróbál úgy viselkedni, ahogy ott viselkednek, de mindig elvét valamit, és az előző aklok szabályai szerint tesz és vesz, majd veszt, elveszti a biztonságot, és megint vándor lesz.
Karácsonyba öltözött a világ, december, várakozás, minden bolt megtelt áruval. A valóságos boltok és a virtuális boltok is. Az egész világ eladó, és most nincs leárazás, majd karácsony után, amikor hirtelen meg kell szabadulni a megmaradt árutól. Eladó, kiadó most a szívünk, és bármit befogad, amit kínálnak.
Minden árfekvésben tudsz vásárolni, s amíg vásárolsz, nem tör rád az a kibírhatatlan magány, hogy mennyire idegen vagy. Nem, a vásárló a legnagyobb közösség, mindenkivel egylényegű vagy, és ezt a vállalatok és a velük kooperációban működő kormányok nagyon jól tudják, és mindent megtesznek érted, hogy ne érezd magad idegennek. Látod, milyen bőkezű a világ, mindennel megkínál, és leginkább az otthonosság élményével. A legnagyobb aklot kínálja neked, amely akolban tényleg összebújhatnak Jézus báránykái, nemcsak a merinói juhok, hanem a valaha lenézett és megvetett fekete bárányok is.
Merry Christmas, Happy Christmas, Happy Hanuka, Happy Diwali, Happy Dzsihád.
És szedi tovább áldozatait a halál.
Szálljatok le, szálljatok le, karácsonyi angyalok, zörgessetek, zörgessetek minden kicsiny ablakon. A Jézuska olyan, hogy jön, és hoz fenyőfát, és hoz ajándékot. A Lajoséknak mért nem hoz, kérdeztem a mamát, aki persze sütötte a kalácsot. A szag kilopakodott a résnyire nyitott ablakon, azon a résen át kérdeztem meg a mamát. A mama nem mondott semmit, vagy talán azt, hogy nekik is hoz, csak nem látszik. Én nem örülnék a láthatatlan karácsonyfának, eleve nem szeretem, hogy vannak láthatatlan dolgok, például az angyalok, akik megfogják, mondjuk, Ábrahám kezét, hogy ne ölje meg a saját fiát. Különben gyilkosok lennének az apák? Csak azért nem végeznek a gyerekeikkel, mert valaki fogja a kezüket?
Szálljatok le, szálljatok le, karácsonyi angyalok.
Az a nagy csomag mi lehet?
Legó, ha abban a korban születtél, amikor már elérhető volt egy magyar Jézuska számára is a legó. Építőkocka. Nem építesz belőle palotát? Ma is összeraktam, mama, ma is összeraktam magam. Teremtettem egy embert a földnek porából, és lelket leheltem bele az orrába, és lőn az ember lélekké.
Mama, sikerült, mert sikerül annak, kit valaha anya szült.
Csókolom, óvó néni, csókolom, tanító néni. Mért tetszik verni a bal kezemet?
Mert jobb kézzel kell írni.
Csókolom, tanító néni.
Hazavisz a testvérem.
Csókolom, tanító néni.
Mért tetszik verni a kezemet?
Mert olyan vonalzó van, amivel lehet.
Ez egy fejes vonalzó volt fából, mert még akkor élek, amikor nem veszi át a hatalmat a műanyag. Nem gondolkodok arról, hogy a műanyag vonalzó nagyobbat üt-e. Milyen ügyesek azok a faipari szakemberek, akik létrehoznak ilyen pontos eszközöket.
Csókolom, tanító néni, mért tetszik verni a kezemet?
A szüleid azt mondták, hogy verjem, a körzeti orvos azt mondta, hogy verjem, mert te egy rendbontó vagy, aki nem akarja használni a jobb kezét. Nem akarod használni, mert mindenki azt használja. Te egy megátalkodott gazember vagy, de még egyelőre nem tudsz bankot rabolni és embereket megkínozni, most csak ezt tudod csinálni, hogy nem használod a jó kezedet, csak a rosszat.
De tanító néni, én nem tudok a másik kezemmel csinálni olyat, hogy írás, én nem tudok a másik kezemmel rajzolni, én nem tudom a másik kezemmel megfogni a kalapácsot, a fűrészt, mert én balkezes vagyok.
Nincs olyan, hogy balkezes, és nincs olyan név, hogy Attila, ezentúl Pistának foglak hívni, és ha nem a jó kezedet használod, akkor szétverem a rossz kezedet, mert a rossz kéz a bűn melegágya.
De tanító néni, én nem vagyok rossz, én szeretem az anyukámat, szeretem az apukámat, és még a tanító nénit is szeretem, csak fáj, amikor rácsap a kezemre.
Ez genetika, benned van a rossz, benned van a rendbontás, és mindig is rendbontó leszel, a társadalom söpredéke, aki nem tesz hozzá semmit ahhoz, amit a közösség akar, ami a közösségnek jó.
Ifjúságellenes magatartás, megírtam a szüleidnek, és ha így folytatod, elküldelek a bal kezed után a rosszba, költözz oda, ahol a rosszak laknak, itt a kollégiumban nincs rád szükség.
De igazgató úr, én nem csináltam rosszat, csak beszélgettem a barátaimmal, csak olyan zenét hallgatok, amit az igazgató úr nem szeret, de szívesen hallgatok olyat is, amit az igazgató úr szeret.
Milyen a ruhád, milyen a hajad?
Milyen? A többieknek is ilyen, ez egy ing rajtam, az a lány varrta, akit szeretek. Na jó, az az igazság, hogy szerettem, de ő már nem szeret engem, mert nem is szeretett, csak azt akarta, hogy menjek mellette táskát cipelve a kezemben, hogy ott legyek, hogy mondjam azt, hogy szép, hogy mondjam azt, hogy soha nem hagyom egyedül. Mert mindig egyedül volt. A szülei le se szarták. Mert nem olyan a budapesti gyerekek élete, mint ahogy azt egy falusi gyerek elképzeli. Nem szeretik őket a szüleik, mert a szüleik mást szeretnek. Nem egymást, hanem egy másik férfit és egy másik nőt, és azon gondolkodnak, hogy miképpen tudnának kilépni ebből a házasságból, de belementek egy építkezésbe, és összetartja őket a hitel, és oda kell állni az elé, akit szeretnek, hogy nem tudok változtatni, ennyi volt. És ott maradnak egymásnak, gyűlölik egymást, mert a másikban látják az okát annak, hogy boldogtalanok. És összebújnak az ágyban, és ott szeretkeznek. Gyűlöletszeretkezés, ami csak arról szól, hogy kielégüljenek, mert ezt követeli a biológia. És utána ott van a szégyen, hogy úristen, én tényleg együtt voltam ezzel a nővel vagy ezzel a férfival, és akkor jön az ital, hogy valami elmossa a szégyent.
Nem tudják szeretni ezt a lányt, mert az egymás iránt érzett gyűlölet miatt nem jut már idő a szeretésre. Én meg loholtam egy éven át a lány mellett, mert azt hittem, a rettegése, hogy egyedül marad, valójában az irántam érzett szeretet. Nem csináltam rosszat, igazgató úr. Nem lógtam ki a koleszból engedély nélkül, az valaki más volt. Nem cigarettáztam az ablakban, az valaki más volt. Nem jöttem be részegen szombat este. Gimnazistákat ki sem szolgálnak.
Utolsó figyelmeztetés, de ez már tényleg az utolsó.
Csókolom, óvó néni, csókolom, tanító néni. Ma is időben jöttem, mert messze lakunk az iskolától, de a testvéremmel mi időben elindultunk. Nem tudok szépen írni, ha a másik kezemmel írhatnék, akkor tudnék. Nem direkt fogtam abba a kezembe a tollat, nem tudtam, hogy rosszat csinálok. A pap bácsi is mondta, hogy bűnösök vagyunk, mert almát ettünk az édenkertben. Már át akartam tenni a másik kezembe, csak a tanító néni gyorsabb volt, és lecsapott a vonalzóval a rosszra.
Tudom, hogy a tanító néninek sem könnyű, mert a tanító néni férje, a Józsi bácsi is megbünteti azt, aki rosszat tesz, és ő úgy büntet, hogy azért, mert ő rosszat tesz, hogy mindennap a kocsmában ül, és más nők után szaladgál, amiatt a tanító nénit bünteti meg. Mert a bűnökért valakinek bűnhődnie kell, és ő azért követ el bűnöket, mert a tanító néni olyan, amilyen. Nem tudom, milyen, de mondjuk nem szereti eléggé a Józsi bácsit, és a Józsi bácsi ezért kénytelen bűnt elkövetni, de pontosan tudja, hogy valójában mi miatt van ez a bűn a világában. A tanító néni miatt. És akkor üt, mikor hazaér a kocsmából vagy az idegen nőtől, akinek aztán a gyerekei is emiatt a bűn miatt lettek, amit a tanító néni követett el a Józsi bácsi ellen.
És most a tanító néni nem tud úgy végigmenni a falun, mert ez egy faluban van, amiről most írok, hogy ne súgjanak össze az emberek, hogy itt megy a, és nem mondhatom meg, mit mondtak utána. Nem azért nem mondom meg, mert csúnya, hanem azért, mert nem hallottam, de attól, hogy nem hallottam, még mondva volt.
És most tudom, a tanító néni az én kezemet bünteti azért, mert van olyan bűn, amit a Józsi bácsi követett el a tanító néni miatt, és az a bűn összefügg a kezemmel, mert az én kezem egy rossz kéz. Nagyon fáj, amikor rá tetszik verni, különösen akkor, amikor már nem az első ütés éri, és az utolsó órán már tényleg nem tudom a rossz kezembe venni a tollat vagy a ceruzát, nem emlékszem, hogy mivel írok akkor, amikor ez van, mert annyira fáj, és be is dagadt.
Végre kicsengetnek, mehetek haza a nyeles vonalzó elől. A szüleim különben nagyon szeretnek, jobban, mint a testvéremet, mert én kedves vagyok, a testvérem meg mogorva, azt mondják, olyannak született, mert amúgy hosszú ideig csak őt szerették a szüleim, mert én még nem voltam. De hiába szerették, mert azon nem lehet változtatni, amilyen vagy. Mentünk haza, csókolom, néni, csókolom, bácsi.
Csókolom, néni, csókolom, bácsi.
Minek köszöngetsz mindenkinek?
Mert köszönni kell, azt mondta a mama, hogy mindenki tudja, kik vagyunk, akkor is, ha mi nem tudjuk, hogy ők kicsodák.
Csókolom, bácsi, csókolom, néni.
Mit gondol most a testvérem? Haragszik rám, mert engem kell hazavinnie, és nem maradhat a többi gyerekkel, akik fociznak? Hazavisz, hogy a szüleink jobban szeressenek engem, mint őt. Kivisz a favágató színbe, ott van egy hatalmas tuskó, azt mondja, hajoljak rá arra a tuskóra, és megemeli a fahasogató fejszét, és lecsap. Lehullik a fejem a fűrészporba, és akkor újra emeli a fejszét, azt már nem látom, és beleállítja a tuskóba.
Nem védett meg a hajam, mint Hunyadi Lászlót, mert nekem rövid hajam volt, annyira fájt, amikor a borbély bácsi vágta, húzta, tépte. Szántó bácsinak hívták, sokáig azt gondoltam, hogy ez a név azt jelenti, hogy fodrász, mert végül is felszántja az emberek fejét, nem érdekelte, hogy gyerek vagyok, sem az, hogy ezzel a hajnyírással lehetőséget kínál arra, hogy egy csapásra levághassa valaki, konkrétan a testvérem a fejemet.
A borbély bácsi is bűnös, őt mért nem hallgatják ki a rendőrök?
A testvérem meg csodálkozik, hogy ettől, hogy végre kiiktatott, nem szeretik jobban a szülei. Pedig már nem tudnak mást szeretni, csak őt, de még a halálomban is miattam sírnak, és kijárnak a temetőbe, a testvéremet meg bedugják egy intézetbe, ahol a nyaklevágó gyerekeket tartják. Amikor kiszabadul, akkor feleségül vesz valakit, és gyermekeket nemz, és mindannyian, akik a családhoz tartoznak, mind az a sok milliárd ember ettől a gyilkostól származik.
Tudom, pap bácsi, tudom, tanító néni, tudom, hogy bűnös vagyok, mert bűnösnek lettem teremtve, mert ilyennek csinált meg az Atya engem. De ki a hibás ebben? Engem kell büntetni, hogy verni tetszik a kezemet, vagy azt, aki ilyenné tett? Ki a bűnös a bűneim miatt, tanító néni, ki a bűnös? S ha nem én, akkor mért nekem kell bűnhődnöm, mért az én kezem dagad be mindennap? Írásból hármas, olvasásból hármas. Rossz tanuló mért én lettem?
Vissza a tetejére