A kardiológus
/regényrészlet/Ha majd ez lesz, meg az lesz. Soha nem álmodozom. Nem tudok olyanról gondolkodni, aminek nincs realitása. Nem vagyok egy lírai alkat. Nem is értem, miért írok verseket. A próza még csak-csak. A versírás valahogy olyan nevetséges. Egy bizonyos kor fölött olyan, mint társaságban turkálni az orrodat, vagy fingani. Mégsem illik. Vagy te tényleg ezt csinálod, mármint a verseket? De hát lehetne mást is csinálni!
Nem tudok arról gondolkodni, hogy mi lesz valamiből, ami már most is valami. Mondjuk mi lesz az anyukám házából, aminek még mindig az a legfőbb jellemzője, hogy az anyukám háza. Egyelőre megtartjuk, mert mi úgy akarunk csinálni, mintha még lenne. Persze nem vagyunk hülyék, pontosan tudjuk, hogy már nincs, és abból a házból pont a lényeg veszett el, mint (itt illene egy hasonlatot írni, mint a -ból a valami). Azt mondja valaki, hogy milyen jól át lehetne alakítani, és hol lehetne, mondjuk, medence meg szauna meg minden olyan különlegesség, amire ott aztán van bőven hely. Van négy szoba, egy nyári konyha, egy kamra, egy nagy istálló. És még az is a ház része, mert együtt van lecserepezve, ahol a takarmányt készítettük elő az állatoknak, ahol hordókban állt a búza meg a tritikálé egyidőben, meg ahol van a szecskavágó. Mi az a szecskavágó? De még persze van egy csomó szín is, ami fedett, meg pince is. A hatalmas udvarról, a kertről és a ház mögötti földről már nem is beszélve. Rengeteg a lehetőség. A szomszédban lakó hányaveti népek, akik a napi betevőt is alig tudják összekaparni, biztosan elcsodálkoznának a medencén meg a szaunán.
Aki mondja, az is tudja, hogy erre nincs lehetőség, de mégis mondja, és azt is mondja, mikor én nem mutattam érdeklődést, hogy milyen furcsa vagy, meg milyen gúnyos meg ironikus meg kedvetlen, semmi odaadás nincs bennem, és hogy nem tudok vele együtt álmodozni, és ez őt meg persze a kapcsolatunkat is megviseli.
Vannak olyanok, akik nem igénylik a megvalósítást, már a képzeletben megépített medencében is jól el tudnak úszkálni. Legalább nem kell átöltözni, mert gondolnak egyet, és máris fürdőruciban vannak. Utána, ha kilubickolták magukat, átmennek a szaunába, ami különben a garázsban működik, ezt el is felejtettem mondani, hogy még az is van. Aztán egy hideg vizes átmenet után bevetik magukat a jakuzziba. Olyan jól érzik magukat, megpuszilják a szerelmüket, mert persze hogy együtt vannak, ki az a hülye, aki gondolatban nem azzal van, akit szeret. Utána meg összebújnak az ágyban, a felújított szobában. Marha jó ágy van, egy vagyonba került, de olyan rajta szeretkezni, hogy álom, a rugózása tudományos. Elérkeztünk az álom az álomban jelenethez. Azt hiszem, Az ember tragédiájában van ilyen.
Egyébként ez a része a történetnek végül is valóság volt, bár nem ott volt, ahol a felújított ágy állt, meg nem is olyan ágy, mint amit oda vásároltunk képzeletben, de elég jó ágy volt, és megtörtént az, aminek meg kellett történnie.
Azt azért nem lehet mondani, hogy az ágy határozza meg a tudatot, de azt igen, hogy az ágyban történő esemény határozza meg a tudatot, ha van egyáltalán tudata annak, aki az ágyban épp csinálja ezt a meghatározó műveletet. Valójában csak egy a cél, a tudat elvesztése, mert amikor ez megtörténik, akkor olyan, hogy része vagy a mindenségnek. Nem egy különálló létező, aki arról álmodozik, hogy mit csinál egy kis faluban az anyukájától megörökölt házból, hanem csak van, ahogyan a levegő van, ahogyan a semmi van.
Nem szeretném megírni azt, ami történik velem. Az történik velem, ami mindenkivel történik. Hogy mit mondott a kardiológus, és voltam kórházban, és volt olyan, hogy mentő, meg persze mindenféle vizsgálat, hogy olyan az agyam, mint egy feldúlt táj vulkánkitörés után, tele van sebekkel, kráterekkel, ahol valaha megszakadtak az erek, és elöntötték a tájat. De nincs egy akkora kitörés, ami elsodorta volna a környező falvakat és városokat. Nem érdemes ásatást indítani, hogy feltárjuk ezt az érdekes világot, ami valaha volt, s ma befedi a vulkanikus hamu és a láva. Pompejit előbb tárják fel végérvényesen, mint azt az agyat, amit elöntött a vér. Az az agy már nem feltárható, már csak némi részleges mentésre van lehetőség, de biztos, hogy elpusztulnak az épületek belső részei, nem maradnak falfestmények jókedvű jelenetekkel, állatokkal és virágmintákkal.
Mit mondott a kardiológus? Nem az az érdekes, hogy mit mondott, hanem hogy mit nem mondott el. Például nem beszélt arról, hogy mi van akkor, ha, és akkor, ha más ha van. Nem beszélt arról az idegen szóról, amivel bizonyos agyi elváltozásokat szokás megjelölni, hogy azzal mi lesz. De ő is javasolta, hogy sokat mozogjak, legalább egyszer egy nap pörgessem fel a keringésem. A biciklizés nagyon jó, és mindegy, hogy az Ipoly völgyében vagy a Tisza-tónál, csak nem szabad arra gondolni, hogy nekem csak ez jutott. Az úszás is jó, bár abban azért nehéz kiizzadni, főleg, mert mindig benne van az ember teste a vízben. A futás, az különösen jó. Amúgy írók is futnak. Jó, a költők nem, mert azok nem olyanok, hogy meg lehetne őket mozdítani. Beleragadnak egy sorváltásba, és azon tökölnek, és nem lehet őket semmire rávenni, mert félnek, hogy kiesnek a ritmusból.
Amikor sokat mozogtam, ezt is a kardiológus mondta, akkor érdemes nagyokat aludni. Alunni, ahogyan Vörösmarty írta. Vagy más. Az alvás olyan, hogy hó és halál. Miért gondolom ezt, miért gondolok bármit, miért nem gondolok semmit? Különben Arany János mondta, mert ő is kardiológus volt, legalábbis egy ideig, hogy alunni és álmodni kell, felét az ember az életének deliriumban tölti el.
Mit mondott a kardiológus? Mit nem mondott a kardiológus?
Mit gondolt a kardiológus, amikor meghallgatta a szívverésem, és megnézte a leleteimet. Ez már egy olyan birodalom, ami leomlott. Megcsodálhatjuk majd ezer év múlva a romjait, ha kiássuk, és kíváncsiak vagyunk a DNS-ére. Ez az egyed nem a népvándorláskor érkezett a Kárpát-medencébe. Most azt hiszed, hogy később, de piszok nagyot tévedsz, amikor így sunyin lezsidózol. Ez az egyed, helyesebben ennek az egyednek a DNS-e már itt élt, amikor a magyar törzsek megjelentek. Ennek az egyednek az ősei a Nagymorva Birodalom lakói voltak. És most nem kell azzal előjönni, hogy mi az a Nagymorva Birodalom, meg hogy ismerünk egy szlovákot, őt kéne megkérdezni, mert az a szlovák azt hiszi, Szvatopluk népének a leszármazottja, és ezért hívják Totovának vagy épp Papovának.
Mit mondott a kardiológus?
Most tényleg képes vagy ezen lovagolni, amikor többször is megvilágítottam, hogy teljesen mindegy, mit mondott, mert a mit nem mondott el hiányában a mit mondott nem rendelkezik jelentőséggel. Egyáltalán nem szeretnék a testemmel ennyit foglalkozni, a kardiológus testével sem, és azzal meg végképp nem, hogy mit mondott, meg hogy mit gondolt közben, míg azt mondta, amit mondott, hogy minden nagyon rendben van, és ha nem lesz rendben, akkor szedjek kettőt a vérnyomáscsökkentőből, ha a másik irányban nincs rendben, akkor meg csak felet. Ez ugye nem olyan érdekes, viszont megtudtam, hogy lehet kapni a gyógyszertárban praktikus gyógyszerfelezőt, csak beletesszük a gyógyszert, megnyomjuk, és már készen is van, lett is fél, helyesebben két fél gyógyszerünk. Ez egy olyan praktikus információ, amit kevesen tudnak, és csak kínlódnak az apró gyógyszerek eltörésével, amikor nem megy, akkor késsel próbálják, de az egyik fele biztosan elrepül, és persze hogy nem találjuk meg. Esetleg megtaláljuk, de nem tudunk lehajolni érte, mert annyira öregek vagyunk, pont azért szedünk gyógyszert, mert öregek vagyunk. Ha lehajolnánk, úgy maradnánk, és addig nem tudnánk felkelni, amíg nem jön valaki, hogy segítsen. De nem tud jönni senki, mert éjszaka annyira félünk, hogy bezárjuk a bejárati ajtót, és senki nem tud bejönni a lakásba. Ez az egy művelet végül is teljesen tönkretesz minket. Nem tudunk enni, sőt még inni sem, pedig ezt is mondta a kardiológus, hogy igyunk eleget. Mennyi az eleget, az milyen mértékegység? Mindegy, addig jó, még nem mond egy olyan számot, hogy például három litert. Nem vagyok én kacsa, te kacsapicsa. Ezt nem én gondolom, hanem a kardiológus, amikor kimondja a három litert, hogy ilyenkor mindenki arra gondol, hogy nem vagyok én kacsa, és ebből jön a kacsapicsa, mert különben költő akart lenni, mikor még kamasz volt, és szerelmes. De néhány sikertelen felolvasás után, amikor a kiszemelt lány, akinek dedikálva volt a költemény, kigúnyolta, és hátat fordított neki, felhagyott ezzel, és csak néha jelenik meg egy-két régi rím a fejében. Kacsapicsa. Hugomdugom.
Este elmondja otthon, hogy volt nála egy író. Egyébként nem én voltam, de én is lehettem volna, csak engem nem ismert, hanem délután egy másik író, akit mindenki ismert, arról kezdett beszélni. Hú, tényleg, egy igazi író, kérdezett vissza a felesége. Igen. Nagyon szép pizsije volt a feleségének, mert ő úgy öltözött, mintha mindig egy íróval élne együtt. Szerette hallgatni, amikor a kardiológus arról mesélt, hogy írt verseket, hogy tulajdonképpen ő költő, csak kamaszkorában megrekedt az életműve. De aranyos vagy, mondta a felesége, de tényleg, és jobban ment, ami tudott jobban is menni ezen az estén.
A kardiológusnak nem voltak erekciós problémái. Nem volt olyan hülye, hogy azokat a szar gyógyszereket szedje, amiket a pácienseknek felírt. Amely gyógyszerek miatt elkezdenek amortizálódni a kapcsolatok, mert senki nem szeret egy olyan férfit, aki marha rendes meg aranyos meg figyelmes, de a legfontosabb hiányzik, nincsen neki fasza. És az egy hülye duma, hogy ez nem számít, meg vannak más megoldások. Hát tényleg vannak!
Elindulnak ezek a feleségek a más megoldások útján, aminek a hazudozás lesz a következménye, és a jellemtelen viselkedés, a titkos üzenetek és titokzatos eltűnések. Mért nem vetted föl a telefonod? Mert nem volt nálam. Mert lehalkítottam még tegnap a moziban, és elfelejtettem visszarakni. Én meg elfelejtettem megírni, hogy moziban voltak tegnap. Ezt tényleg elhiszi valaki? A végeredmény persze családon belüli erőszak lesz, amikor a csalódott, vérnyomáscsökkentőtől elférfiatlanodott férfi végül is öngyilkos lesz.
Nagyon könnyen megtörténik a katasztrófa egy családban, ami persze a nőnek nem volt katasztrófa, legalábbis ekkor még nem látszott annak. Praktikusan fogta fel a dolgot, és arra a szabadságfaktorra gondolt, amit ez a haláleset jelentett a számára, bár sajnálta is az elhalálozott férfit, mégiscsak annyi évet együtt, akinek sikerült különben beállítani a vérnyomását, annyira pöpec volt, mint új korában.
Nagyon fogom sajnálni, ha öngyilkosság révén fogom elveszíteni a feleségemet, gondoltam az öngyilkos férfi helyett a szövegben, mert ő már öngyilkos lett, ezért nem tudta ezt gondolni, amit akart volna gondolni, ha nem lett volna öngyilkos. Előbb kell gondolkodni, ha ilyen gondolatokra számítunk még.
Mért nem úgy írta Arany, hogy Alunni és álmonni kell? Ez egy hiba vagy netán véletlen? Ez a váratlan nyelvi fordulat, hogy nem vagyunk konzekvensek?
Vissza a… Hová? A kardiológushoz? Az anyukám házához? A beállított vérnyomású öngyilkoshoz? A kardiológus feleségéhez? Az öngyilkos férfi feleségéhez? Vele mi történt?
Furcsa, de nem azt történt, hogy a nagy-nagy szabadság rászabadította volna a boldogságot. Érdekes módon a szabadság inkább korlátozásokat hozott. Egy csomóan nem akartak egy olyan nővel kezdeni, akivel együtt jár a felelősség. Nekik elég volt, hogy néha-néha együtt, akár ha rendszeresen is, de nem kívántak ezzel a nővel együtt élni, közös életrendet és étrendet kialakítani. Mert ezzel a nővel valójában csak az öngyilkos férfi tudott együtt élni, ez az ő vállalása volt. A többi férfi vagy nem akart senkivel együtt élni, vagy már volt valakije, akivel együtt élt. Szóval a megözvegyült nőt egyáltalán nem akarták nullahuszonnégyben felvállalni, csakis kizárólag lopott időben, hogy például kiugrok ebédelni, akkor. De ez meg a nőnek kevés volt. A végén persze egyedül maradt. Kijárt a temetőbe a volt férje sírjához, hogy ott álmodozzon azokról az évekről, amikor még a férjének nem kellett vérnyomáscsökkentőt szednie. Most mutogathatnánk a kardiológusra. De ő csak a munkáját végezte, meg parancsot teljesített. Az ilyeneket végül is Nürnbergben is felmentették.
Vissza a tetejére