Holdnapének
A holdra néz, és szalad.
A hold alól szalad.
A hold elől szalad,
hogy nincs új a nap alatt,
mert valaki megint
nem mondott igazat.
Az én az énnél több,
és rábólintott a te,
mert ő is én, mikor
nem te, és az az én is
az énnél több lett.
Holott nincs
az énben többlet,
mert ami az énnél több,
már régen nem én,
és ezek a nem ének,
ezek a többek,
valójában nem élnek.
Mert nem létezik az,
ami nem önmaga.
Nem árnyéka,
nem tükre,
nem barátja önmagának,
nem a teremtő képe mása,
csak a hazugság
füstölgő gyára,
ha még abban a korban élne,
amikor volnának
füstölgő gyárak és gőzgépek.
De nem füstölög semmi
a digitális térben,
ahol az összehazudott
ének élnek.
Digitális gyárvárosok
csavargója és gyártmánya,
itt van a neméletek melegágya,
ahol neméletek
kelnek életre,
és úgy élnek, hogy észre
sem veszik azt,
aki a holdra néz,
és rohan a nemlét felé,
hogy nincs új a nap alatt,
nincs új a nap alatt,
kemót kap vagy sugarat.
Valaki megint
nem mond igazat.
Egy orvos, akinek
csak annyi maradt az énből,
amennyi volt valaha,
aztán a végén
már annyi sem maradt,
csak a hold, csak a nap,
és valaki szalad,
mert valaki mindig szalad,
hogy nincs,
hogy nincs és nincs.
Nincs új a nap alatt.
Vissza a tetejére