Reggel
Olyan most a reggel,
hogy egy rímes verssel
indítom a napot.
Előkerül a gyerekkor.
Anyám szeret, apám nem ver,
egész nap termel,
s a bevételből nekem
egy jobb jövőt tervel.
Különben mindig
az anyám vert el,
csak konszenzuálisan
neki lett kiosztva a szeretet.
Olyan most a reggel,
hogy el is felejtem,
hogy minden megkezdett
napom a futamidőmből
épp egy napot elvesz.
Utolsó számok, évek, hetek,
aztán lejár a lemez.
De az idő örök idő,
ha az ember minden
maradékot elfelez.
Olyan most a reggel,
hogy meg is ijedtem,
a hűtőben még minek
jár le a szavatossága.
Nem kéne gyorsan
megennem, mielőtt
nem lesz, ki megegye?
S hogy vajon túlélnek
a tartós ételek,
ha egyszer vége lesz?
A konzervek, a száraz
tészták, zacskós levesek.
Olyan most a reggel,
hogy már kora reggel
nyugtázom a napot.
Nem loptam kincset,
csillagot, de még holdat se.
A számlákat be-,
a kölcsönt visszafizetem.
Nem marad adósság,
csak régi valóság
a gyerekekre.
Olyan most a reggel,
hogy a rímekre nem figyeltem,
nem írtam olyat, hogy nincsen
apám, holott nincsen,
csak odakentem, ahogy jött,
hagytam, hogy hadd menjen,
akár egy ember, aki
úgy jött, ahogy ment,
a semmiből lett, és
semmivé lett,
tulajdonképpen véletlen.
Vissza a tetejére