Vörös pernye
Hetekkel vagy hónapokkal később, amikor akaratlanul is újra meg újra eszébe jutott ez a szilveszter, elsőként mindig az ugrott be belőle, hogy a Baross utcában megdobták petárdával. Nem tudni, ennek köze volt-e ahhoz, hogy valamivel korábban átment a piroson, s esetleg ez váltott-e ki indulatot. Bár úgy tűnt, indulatról, legalábbis ebben az értelemben, nincs szó, rosszindulatról annál inkább. A Baross utcának ez a szakasza majdnem néptelen volt, a távolból dudaszó hallatszott, de nem lehetett látni senkit. Talán már megérkeztek vagy elindultak a bulikba, az éjfél meg még odébb volt, a város egyelőre nem részegedett le csumáig. Igen, átment a piroson. Sokan csinálják, akkor is, ha van forgalom. Egyszer azt olvasta az interneten, hogy egyes országokban ez bizonyos helyzetben nem számít szabálytalanságnak, abból a feltevésből kiindulva, hogy az út szélén egyenletes tempóban haladó kerékpár mindenki számára biztonságosabb, mint az, amelyik imbolyogva elindul a piros lámpa miatt amúgy is türelmetlen sofőrök autói előtt. Magyarországon viszont szabálytalanság, és nem mentség, hogy mások is csinálják, mi több, azt is tudta, hogy az ilyesmikkel is csak tovább bőszítik az autósokat, akiknek zöme eleve a biciklisek ellen van hangolva és hangolódva. De most tényleg annyira kihalt volt minden, úgy volt vele, minek álljon percekig az üres utcán a lámpa előtt. Hallotta, hogy valaki érces hangon utánaordít: „Piros van!” Nem sokkal később sötét színű autó haladt el mellette, az anyósülésről kihajolt egy tagbaszakadt férfi, és röhögve kidobott egy petárdát, amely vagy fél méterrel előtte robbant föl. Ijedtében majdnem eldobta a biciklit. Még jó, hogy mostanában lassabban teker. Hosszú időn keresztül járta a várost különösebb gond nélkül, az utóbbi évben viszont kétszer is csúnyán elesett. Az elsőnél majdnem, a másodiknál ténylegesen otthagyta a fogát, legalábbis az egyiket. Azóta óvatosabban hajt. Ez lehetett az oka, hogy nem az ölébe kapta a petárdát, de így is elég ijesztő volt. Hosszú perceken keresztül csengett a füle, s még jó, hogy megúszta ennyivel. Egy eltévedt szikrától lángra kaphatott volna a ruhája, vagy mondjuk nem bírja tartani magát, megint elesik, összetöri valamelyik végtagját, beveri a padkába a fejét. A sofőr gázt adott, a sötét autó villámgyorsan eltűnt a helyszínről. Szó se róla, annak meg a sebessége nem volt túl szabályos. Ráadásul nem működött a rendszámtábla-világítás, ha akarta volna, akkor se tudta volna megjegyezni a rendszámát. De mit is kezdene vele? Az minek számít, ha egy kerékpárost megdobnak petárdával? Szabálysértés vagy bűncselekmény? A kerékpáros nem sokkal korábban figyelmen kívül hagyta a piros jelzést. Lehet, hogy már akkor, a lámpánál egymás mellett várakozva megdobták volna petárdával? Lehet, hogy jobban is járt azzal, hogy áthajtott a piroson, így legalább menet közben nem tudtak pontosan célozni? Vagy nem is akarták eltalálni, csak megijeszteni? A rutinjának és az óvatosságának köszönhette, hogy ezúttal nem esett el a biciklivel.Utólag úgy találta, bármennyire is ijesztő volt a jelenet, tökéletesen illett a szilveszter hangulatához. Mármint az ő szilveszterééhez. A srácok már délután elhúztak valami buliba a haverokkal, a felesége a szeretőjénél búcsúztatta az óévet, az ő szeretője pedig a férjével. Mintha egy novella vagy egy regény eleje lenne. Pedig nincs benne semmi regényes. A szerető pejoratív szó kábé azóta, hogy a népdalok a mindennapokból átkerültek az ének-zene tankönyvekbe. Legyen hát így: a feleségének barátja van, neki barátnője. Pár hete megbeszélték, hogy mostantól nyíltan lehet. Elég az átlátszó hazugságokból, a hülye mellébeszélésekből. Tudom, hogy te is, tudod, hogy én is. Egyszer élünk, ez már a B oldal, hamarosan lejár a lemez. Van épp elég stresszelni- és dühöngenivaló, legalább emiatt ne csináljuk ki egymást és magunkat. Vége a képernyővel lefelé fordított és lehalkított telefonoknak, a folyton változó passwordöknek és a szaporodó munkatársi összejöveteleknek. Ne nyomasszuk tovább az amúgy se idilli légkört az őszintétlenséggel. Még jól is járhatsz vele, lehet, hogy idővel mérsékelheted a napi vérnyomáscsökkentő-adagodat.
A petárdán túl hetekkel vagy hónapokkal később az a tény is elég gyakran eszébe jutott, miszerint ez volt az első óévbúcsúztató – vagy újévköszöntő a másik irányból nézve –, amelyet egyedül töltött. Ahogy jobban belegondolt, rájött, hogy nemhogy hosszú idő óta, de úgy az életében egyáltalán. Inkább nem gondolt jobban bele. Pedig soha nem szerette a szilvesztereket. Érdekes módon egy csomó ismerőse és barátja mondta ugyanezt, mégis szinte mind magától értetődően megy ilyenkor bulizni. Ő nem is emlékezett olyanra, amikor igazán jól szórakozott volna. Soha nem volt egy partiarc. Amikor a gyerekek még kicsik voltak, kifejezetten élvezte, hogy szilveszterkor is lefeküdtek velük együtt jó korán. Megbeszélték, hogy ha majd elaludtak, felkelnek, és megvárják legalább az éjfélt. Aztán ők is úgy elaludtak a gyerekek mellett, hogy csak a durrogásra ébredtek fel. Akkor meg már nem volt kedvük kikászálódni az ágyból. Majd koccintunk reggel. Amúgy se szereted a pezsgőt. Szeretsz te bármit is egyáltalán? Meddig akarsz még különc lenni? Ami kamaszként jól állt, és menőnek látszott, őszülő borostával, kopaszodva már ciki. Emlékszel? Valamelyik évben a szemközti, tiszavirág-életű ázsiai étteremből színes rakétákat lövöldöztek, és arra ébredtünk, hogy éles fények cikáznak a szobában, a redőny résein át bevilágítottak. Reggelre vörös pernye borította a járdát, az úttestet és a parkoló autókat. Mint valami apokaliptikus filmben atomháború után.
Bárhogy is erőlködött, nem tudta fölidézni a szilveszter minden mozzanatát. Akkor se, amikor még viszonylag friss volt az emlék, amelynek meglévő foszlányai hónapokkal később sem halványodtak el. Egyetlen csepp alkoholt se ivott. Egy darabig a tévét kapcsolgatta, az egyik adón kora délután óta folyamatosan Bud Spencer – Terence Hill-filmeket vetítettek, nevetgélni már nem tudott az ezerszer látott poénokon, de azért jólesett bámulni. Csak a reklámok ne lennének ilyen kurva hosszúak, ráadásul érdekes módon minden adón egy időben mennek. A felesége ott hagyott a konyhaszekrényen egy tálat. Miután fölemelte az alufóliát, hosszú pillanatokig szemezett a még langyos, illatozó sós és szezámmagos rudakkal, végül egy darabot elrágcsált, majd gondosan visszaigazította a fóliát. Maga sem értette, most akkor mire van megsértődve. Félretolta a hűtőszekrény polcán a virslit, és kihúzott mögüle egy megkezdett csomag sonkát. A srácok ezt a fajtát szokták a melegszendvicsbe tetetni. Egyidőben megpróbálta kicserélni olcsóbb fajtára, de nem lehetett átvágni őket. Kivett két szeletet, Medve sajttal megkent pirítósokra rakta. Utóbb, amikor próbálta összeszedni a furcsa módon hiányzó emlékkockákat, úgy rémlett, hogy a pisztáciás Bud Spencer-poén után ment le az utcára, azzal a szándékkal, hogy tesz egy kört a városban. Régebben is csinált ilyet, mintha céltalanul tekerne mindenfelé, közben igyekezett rendet tenni az érzései és a gondolatai között. Egyszer, megint csak sok évvel ezelőtt, amikor a gyerekek még kisebbek voltak, és valamelyik nagyszülőnél vakációztak, este veszekedtek a feleségével, majd miután az ingerülten közölte, hogy most már szeretne elmenni zuhanyozni, ő fölült a biciklire, és órákon át keringett a városban. Időnként megállt, és nézte a mesterséges fényben időérzéküket vesztett sirályokat a kivilágított hidak körül. A telefonját szándékosan otthon hagyta, és amikor hazament, a felesége az ajtóban zokogott, hogy már mindenfélét gondolt, nagyon megijedt, de közben rájött arra, hogy őt szereti.
Rémlett, hogy miután lekanyarodott a Baross utcáról, az egyik aládúcolt épület előtt tűzoltóautókat látott. Lehet, hogy itt is petárda durrant? Néhányan a szemközti járdáról fényképezték az eseményeket, neki is eszébe jutott, hogy csinál egy fotót, és elküldi a családi csoportba, aztán úgy volt vele, úgyse érdekel senkit, meg hát minek zavarni a bulit. Később az ágyban feküdt, tekergette a búékos posztokat, és az járt a fejében, hogy addig, amíg nem kezdődik el az éjféli égszakadás-földindulás, úgyse bír elaludni, mert tudja, hogy arra biztosan fölébredne majd. De vajon végül mégis elaludt, és csak álmában hallotta a részeg dajdajozást meg az eszeveszett durrogást, vagy valóban ébren volt még akkor is? Két Xanax és három Valeriana után ki tudja ezt megmondani? Hetekkel vagy hónapokkal később arra is gondolt, ha regényt vagy novellát írna ebből az egészből, lehetne az a címe, hogy „Különös szilveszter”. Csak hát ez már foglalt.
Vissza a tetejére