A végén kialszik
Egy nagy könyvesboltban
veled.
A holt
költők könyvei mellett
még élők verseit is
kínálta a bolt.
Ady, Radnóti, Kosztolányi,
csupa nagy nevek,
de L., Z., sőt J. is volt.
Ráakadtam M. könyvére is,
amelyet már régóta
kerestem.
Megígértem,
ha megvehetem,
esténként
egyenként,
sorban felolvasom
a kötet verseit
neked.
És aztán este
lelkesen felolvastam
a legelsőt,
ám teneked
csak az eleje tetszett,
a vége nem.
Az, hogy
„hideg neongömb
a nap” és „a végén
kialszik”.
Majd később,
már éjféltájban,
egy kimondhatatlan
nevű norvég író
regényét
olvastam, de
már csak
magamban, és
kevésbé
lelkesen.
A sötétben
csupán a könyvolvasóm
világított.
Szemed,
mint egy boríték,
lezárva.
Hajnalban
aludtam el.
Első álmomban
madár voltam,
majd valami holt
fény a városon kívül,
túl közel a földhöz ahhoz,
hogy csillag legyek,
és túl mozdulatlan,
hogy drón
vagy repülőgép,
mély-
repülésben.
Vissza a tetejére