Filip Tamás

2020/4 - Kék és arany; Nulladik nap; Ős- -honos2020/2 - Döblingi éjszakák2020/1 - Főszerep; Ugyanott; Végül mind hősök leszünk2019/3 - A sípszó előtt2019/2 - Fosztóképző2018/4 - A rönkök sorsa; Haladéktalanul; Sóhaj és csend között2017/1 - Sound; Zene esőre és végtagokra; Egy rétre; Mindjárt; Lebegve; Kihátrálás; Haladék2016/2 - Próbanyomat; Barbár és tiszta; Halált hozó műterem; Mi legyek?2015/4 - Vedlés; Ikrek; Ítélet; Két trombita 2014/3 - Mélyből a magasba2014/1 - A miheztartás végett2013/1 - Még néhány karcsapás2012/3 - Alt control del2011/3 - Tűzhelyből a gáz, Soha, Ami belül történik, A klímaváltozás egy napja2010/4 - A közeledő jelen, Együtt, állás, Papír, Mind, végig2008/3 - Prédikátor-hangon, Életkép 2006/4 - Bukóforduló2004/2 - Öt kavics, Portré bohócokkal, Anyaggyűjtés2002/4 - Tűk a szénakazalban2001/3-4 - Tűk a szénakazalban2000/4 - Láncszemek, Versek álarcban

Vedlés; Ikrek; Ítélet; Két trombita

 

 

 

Vedlés

 

Sóval beszántott mezőre

ólmos eső csöpög,

cukormázas emlékmű

születik a véres rögökön.

Nincs, aki felavassa,

rozsdásan suhan

a győztesek fénykardja is.

A felforgatók elhitették, hogy

jégkorszak lopózik közénk.

A turkálókban már meleg

ruhákért ölik egymást,

én meg váratlanul az

életem nőttem ki épp most. 

És úgy fáj a vedlés, hogy

lilára fagyott könnyeket

présel ki a szemem.

 

 

Ikrek

 

Még nem vagyok készen az álomra,

párnára hajtott fejem zakatol.

Én vezetem az érkező vonatot, meg

az autót is, mely a félsorompót

kikerülve a sínekre hajt.

Ikrek vagyunk, de két apától,

eltér minden porcikánk,

egymásnak vért nem adhatunk.

Fekete szemünk anyánké,

összeszikrázik a két tekintet.

Az egyik kialszik, a másik

sötét szobában égő gyertya lesz.

 

 

Ítélet

 

Jött egy üres autó, és kiszállt belőle,

aki több mint barát: a becsületes ellenség.

Jött, hogy fölmérje, mit ér a műved.

Jól teszed, ha hiszel neki, de kérd meg,

írja is le, ítéletén ne tudj utólag szépíteni.

 

Az elváráshorizont elmosódott,

vajon a párák függönyén át látnak-e

minket, akik a túlsó oldalon lebegnek?

Mi őket nem. Lehet, hogy nincsenek?

S ha nem látnak minket, mi azért vagyunk?

 

Lehagynak lépteid, pedig te is sietsz.

A kikötőben éred utol őket, már

késő, a hajó kifutott nélküled. Nincs

semmi baj, hisz végre meghalt benned

a görcs; már nem volt kit szorítania.

 

 

Két trombita

 

Csak a szokásos éjjel: ütlegek, hahoták.

Nekünk ez a jelen, majd egyszer valaki

megírja tán, vagy filmet csinál belőle…

Nem mintha tudnám, mi az, hogy film,

ez a szó álmomban jutott eszembe.

 

Egy siheder kikezd egy szipirtyóval,

a közönség mocskos szavakkal biztatja

őket. A részeg teraszon egy összeszokott

csapat, mindennap veszekszenek. A háttér

vörös: a tűz beiratkozik az iskolába.

 

Mindenki még egy meszely bort követel.

Egyikük az asztalra csap: „Márpedig

Szúzában nem volt menyegző, a lányok

pártában maradtak.” Szól két trombita,

az egyik mindenkit aludni küld, a másik,

hogy rohanjunk oltani a tüzet.

 

Gyomromban hintázik a félelem,

amikor meghallom lépteik, de

üldözőim elfutnak mellettem, csak

savanykás verejtékszaguk marad.

Gyorsan terjed a füst, alig látok,

röpít a félelem-hinta, lánca elszakad.

Vissza a tetejére