Filip Tamás

2024/3 - Füst a víz felett; Egy kő; Annie Ernaux olvasása közben; Az üres füzet 2024/1 - Zúgás; Leltárhiány; Ilyen mondatok; Történetünk2023/2 - A mérgek útja bennem; Szókincs; Mit, miért; Látom magam2022/4 - A legkisebb fiú2022/1 - Rossz idők járnak a költészetre2021/4 - Külön és egybe2021/2 - Feltörő könnyeken át2020/4 - Kék és arany; Nulladik nap; Ős- -honos2020/2 - Döblingi éjszakák2020/1 - Főszerep; Ugyanott; Végül mind hősök leszünk2019/3 - A sípszó előtt2019/2 - Fosztóképző2018/4 - A rönkök sorsa; Haladéktalanul; Sóhaj és csend között2017/1 - Sound; Zene esőre és végtagokra; Egy rétre; Mindjárt; Lebegve; Kihátrálás; Haladék2016/2 - Próbanyomat; Barbár és tiszta; Halált hozó műterem; Mi legyek?2015/4 - Vedlés; Ikrek; Ítélet; Két trombita 2014/3 - Mélyből a magasba2014/1 - A miheztartás végett2013/1 - Még néhány karcsapás2012/3 - Alt control del2011/3 - Tűzhelyből a gáz, Soha, Ami belül történik, A klímaváltozás egy napja2010/4 - A közeledő jelen, Együtt, állás, Papír, Mind, végig2008/3 - Prédikátor-hangon, Életkép 2006/4 - Bukóforduló2004/2 - Öt kavics, Portré bohócokkal, Anyaggyűjtés2002/4 - Tűk a szénakazalban2001/3-4 - Tűk a szénakazalban2000/4 - Láncszemek, Versek álarcban

Külön és egybe


Lélekvesztők és csatahajók
a Nagypéntek-sziget és
a Húsvéthétfő-sziget között.
A víz áll, a partok rohannak,
mentőcsónakokba kapaszkodnak
a fuldokló zátonyok, és
a szél zsákmányul ejti
a fehér zsebkendőket
és a fekete vitorlákat.
 
A városban minden múzeum
üres, és minden nézőtér
és minden olvasóterem is az.
A távcső nélküli csillagvizsgáló
ablakán befele néz egy óriási szem.
Látja mind az örökmozgó
molekulákat, a harcot, a vágyat,
az inneni és a túli fényt,
a járványt, a kövekbe
préselődött titkosírást,
a befejezetlenül maradt
ásatásokat, ahogy áznak
a csontok, a fegyverek, az
ékszerek, ahogy a törött
korsók, sisakok, koponyák
esőcseppeket gyűjtenek.
 
Az éj s a hajnal között egy
ujjnyi rés, külön-külön egy
levél, egy fénykép, egy nyerő
kártyalap talán átférne rajta,
de az egyetemes alany nem
cselekszik, szándékok nélküli,
szemlélődő, nem boldog és
nem boldogtalan, kormozott
üvegen át nézi az ősrobbanást,
mely nem csillapul, hullámaiból
milliárd évgyűrű lesz a világfán,
lüktet és fáj, ahogy mindent átjár,
és még az örvények öntőformáiban
sem hűl ki soha. Az után és az
előtt között a szenvedésnek
örök, romolhatatlan élete van.
 

Vissza a tetejére