Filip Tamás

2020/4 - Kék és arany; Nulladik nap; Ős- -honos2020/2 - Döblingi éjszakák2020/1 - Főszerep; Ugyanott; Végül mind hősök leszünk2019/3 - A sípszó előtt2019/2 - Fosztóképző2018/4 - A rönkök sorsa; Haladéktalanul; Sóhaj és csend között2017/1 - Sound; Zene esőre és végtagokra; Egy rétre; Mindjárt; Lebegve; Kihátrálás; Haladék2016/2 - Próbanyomat; Barbár és tiszta; Halált hozó műterem; Mi legyek?2015/4 - Vedlés; Ikrek; Ítélet; Két trombita 2014/3 - Mélyből a magasba2014/1 - A miheztartás végett2013/1 - Még néhány karcsapás2012/3 - Alt control del2011/3 - Tűzhelyből a gáz, Soha, Ami belül történik, A klímaváltozás egy napja2010/4 - A közeledő jelen, Együtt, állás, Papír, Mind, végig2008/3 - Prédikátor-hangon, Életkép 2006/4 - Bukóforduló2004/2 - Öt kavics, Portré bohócokkal, Anyaggyűjtés2002/4 - Tűk a szénakazalban2001/3-4 - Tűk a szénakazalban2000/4 - Láncszemek, Versek álarcban

A sípszó előtt


(Kormos István emlékére)
 
De hát az én, az mégis
ki lehet? Szája már
nincs, és kiolvadt régen
a szeme. Agyának
rózsaszín redői, mint
tengerparton a dűnék,
tündöklő eszmék,
vágyak s játékok
szelében fodrozódtak,
míg fútt a szél. És fútt
bizony, egy életen át írta,
törölte ki és írta újra,
mit elszenvedni érdemes.
 
Aztán elfújta az összes
születésnapi gyertyát,
végül elfújta önmagát is,
a szinuszgörbe
kiegyenesedett,
és már késő, hogy tudjam:
a sípszó előtt kellett volna
elmondanom az üzenetet.
 
De kinek lett volna
rá füle? Ki állt volna
meg egy percre, hogy
rám figyeljen?
Azt hitték, csak a
csörgősipkámon
rázom a bojtokat.
 
Olykor nevettek
rajtam, nem tagadom,
ujjal mutattak rám, s
ha garasok röpültek
felém, elkaptam őket,
mint a zsonglőr,
de belül könnyek
homályát próbáltam
törölni szakadatlan.
 
Most tisztán látok,
pedig a szemgödör
színültig tele van.
Aki éhes, most ehet
belőlem, aki meg
szomjas, hát ihat.
Televény lettem
– nem jéghideg homok –,
kire az égből
élő víz csorog.

Vissza a tetejére