Lackfi János

2020/4 - A hulladékfüggőség zsoltára2020/2 - A légköbméterre jutó istentartalom zsoltára2019/4 - Az atommaghasadás zsoltára2018/3 - Válogatott kudarcaim2018/1 - Kontárok és cinikusok zsoltára2017/2 - Emlékezés egy suli-bulira; Osztályterem2016/3 - Szócikkek az irodalom(lesz)oktatási kézikönyvből2015/1 - Ámulat; Beszélgetéseink2014/1 - Másik felhõ; Legjobb esetben2012/4 - Emberszabás2010/2 - Ön2008/2 - Tódék2007/4 - Forradalom, Kilyukadt hangszerek, Trágár beszéd, Börtön2003/2 - Klampár vajas kenyere2002/1 - Csípősen nyers2002/1 - „Szüz összevisszaság”

Ámulat; Beszélgetéseink

 

 

Ámulat

 

Van társam, kedves,

okos, engedelmes, türelmes,

ő vágja hajamat,

ő veszi az alsónadrágjaimat,

a zoknijaimat, a nadrágom méretét is

pontosan eltalálja

emlékezetből a turkálóban,

mind az öt gyermekünk

folyton változó méretei

benne vannak a fejében,

tudja, milyen blúzméretet,

zokniméretet, nadrágméretet

nőtt ki a nyáron

Ágnes, Johanna, Dorottya, Simon, Margit,

vagy éppen mi az, amibe belenőttek,

ami színben, fazonban tetszeni fog nekik,

fogalmam sincs, ennyi adat hogy fér el emlékezetében,

honnan tudja pontosan, hol a télikabátom,

honnan tudja, mikor voltam kórházban,

milyen betegségre milyen gyógyszert kell szedni,

milyen ételbe milyen fűszert kell tenni,

melyik süteménynek mi az összetétele,

mennyi az elkészülési ideje, a sütési hőfoka,

milyen számlákat hova rekkentettünk,

hol a túróban tartjuk az iskolai bizonyítványokat,

az anyakönyvi kivonatokat és a tébéigazolásokat,

melyik doboz rejti a karácsonyfadíszeket,

a szülinapi tortára való gyertyákat,

a velúrcipőkhöz való gumiradírt,

az összes gemkapcsot, hurkapálcát,

gombostűt, szabásmintát, kedveskedést,

cinkosságot, múltidézést, megjátszott haragot,

valódi haragot, civakodást, veszekedést,

könnyes megbékülést, valóságos csoda,

ahogy számítógépes rendszereket megszégyenítő

biztonsággal tudja, honnan lehet előszedni

mindig azt, ami éppen akkor és ott

okvetlenül szükséges az életünkhöz.

 

 

Beszélgetéseink

 

Végtelenbe nyúló beszélgetéseink

hányszor változtatták át a mindennapok

őrlő taposómalom-idejét

valami különös, gravitációból

kiszakadt közeggé, libegtünk,

világűrbe kilőtt űrhajósok,

ágyban, asztalnál, sétálva földúton,

erdei tisztásra terített pokrócon,

bámulva éjszakába, révedve hajnalba,

borult égboltra, hóesésbe, jégbe,

oltalmat keresve tűző napsütés elől,

de még inkább túl mindezeken,

tekintve mélyebbre, magasabbra,

mintha egy műugró produkcióját

ismételné szüntelenül a tévé,

magasból le a mélybe,

mélyből fel a magasba,

még nézni is szédülés,

így zuhantunk oda és vissza

gyerekkorunk terébe,

így hasítottuk az évtizedeket előrefelé,

saját halálunk pillanatáig,

így másztuk meg tériszonyos szívvel

mások lelki meredélyeit,

aknák robbantak, gránát csapott be,

géppisztolysorozatok verték fel a port

köröttünk, gyerekek születtek, párok

mentek tönkre, más párok találtak

egymásra, tekintetek kerülték el egymást,

fiaikat nyomorító szülők,

szüleik ellen támadó fiúk,

egymással szakadatlan

gladiátorharcot folytató szülők,

erélytelen szülők, semmi kis örökségen

hajba kapó rokonság, visszasajgó szeretetlenségek,

el nem hangzott dicséretek, sírba vitt titkok,

emberek megkövült szavakkal dobálták egymást,

katedrálisok emelkedtek megkövült

bűnbánatból, fogatlan kukoricacső-vigyorral

röhögött a Sátán, mi pedig beszéltünk tovább,

és ami előbukkant a múlt, a jelen vagy a jövő

folyamából, hirtelen különös fényt kapott,

felparázslott, minket egybefűző valósággá vált,

mintha csak modern nyakláncot fűznénk

roncsautókból, elrejtett naplókból, protézisekből,

levendulakoszorúkból, halál után előkerült

levélcsomókból, kincset érő antik komódból,

ujj koptatta rózsafüzérekből, röntgenleletekből,

évtizedes, beszáradt lekvárokból, zsidócsillagokból,

belevarrt vagyonnal együtt vízbe hajított plüssnyusziból,

élőláncot fűztünk mindabból, amit örökségként

hoztunk, ami nap nap után megtörtént velünk,

ami a Teremtő terve szerint stációként

magasodott utunkon, összetart minket mindaz,

ami szét is robbanthatná mindennél erősebb

szövetségünket, beszélünk, ülünk a beszédfolyam

partján, sírunk, nevetünk, és kialvatlanok vagyunk

a beszédtől, ha összekötnénk minden egyes

beszélgetést, vajon hány napig, hány hétig tartana

egyfolytában, és mennyi időt töltenének ki

az elmaradt beszélgetések, a csöndbe fulladt,

valami miatt végleg elnapolt szóözönök,

lesz-e hely még mindazt kibeszélni, ami

bennünk és körülöttünk, lesz-e hely és idő?

Vissza a tetejére