- Itt settenkedsz megint? Mi ez?

Egyszer halálra rémitesz!

- Most meghalsz, csalfa tünemény!

Az elszánásom kőkemény.

Imádkoztál ma este már?

- Ne légy ilyen konok szamár!

Megbuggyantál? Még azt hiszem!

Aludni szeretnék, Szivem.

- Mit keresett itt Cassio?

- De Kedvesem. Csak passzió.

Miért nem fér a koponyádba,

hogy ma mindenki így csinálja.

Magam se volnék hárpia:

ott van neked Ottília.

- Gondolod, hogy enged nekem?

- Csak próbáid meg, Egyetlenem.

Az a legjobb az új világba’:

nincsen szükség tragédiákra.

Akad itt elég vastag ág,

Jágó felkötheti magát,

vagy kínálkozik más terep,

ahol még intrikus lehet.

- Igaz, ezt már valaki mondta.

De hogyan értsem, Desdemona?

- Korunkban az igaz csalfa

rég nem a szeretőjét csalja.

Ma, amikor az emberek

a nagy koncért tülekszenek,

s az oltár legfelső fokán

mammut lábakon Mammon áll,

Ámor nyila sem üt sebet,

ha szívet céloz, nem zsebet.

A hűség itt avitt dolog.

- Ígérem, hogy megjavulok.