Rékasy Ildikó

2016/2 - Önéletrajz; Elrokontalanodás; Régimódi dalocska; Szeretnék bízni; Gérecz Attila emléke; Szentségtörés?; Ezt álmodtam2015/2 - Egy verseskötet nyomán; In memoriam Gy.; Nincs mit mondanom2015/1 - Levél Eszternek2014/3 - Mindenre jó2014/1 - Emléktárgyak; Kísértés2013/4 - Az álom logikája; Az Arany János utcában; A másik bolygó; Melyikből?2013/1 - Pocak kalandjai2012/3 - Szenti Ernő emlékére2012/2 - Ifjúság, hatvanas évek, kultúra, könyvtár2011/4 - Jelen, Ars poetica, Halottak napján, Csillagtalan?, Várakozás, Anyám mosolya, Holtodiglan, Lakberendezés, Búcsú a nyártól, Égésnyomok, Megint az ősz, Felhőalakzatok, Vadrózsa-tűz, Öt haiku, Kedvenc képem, A talányos papírlap, Kolumbusz tojása, Szülinapi biztató2011/2 - Naplóféle 2.2011/1 - Naplóféle2010/4 - Nyolc limerick2010/3 - Emlékeim Szathmáry Györgyről2010/1 - Kis pszichológia2009/4 - Ami volt; Régi levelek2009/3 - Az esőhöz2009/2 - Eszternek2008/3 - Ha ma szólna, Egy előléptetésről, Királyom, Lear, A Danaidák 2008/2 - Visszafelé, Családi fényképalbum (1998), Egy Szolnokon gyökeret eresztő polgárcsalád dokumentumai2008/1 - Virrasztás, Sziszüphosz, Álomtalan, Hálótársamhoz2007/1 - Volt-e a Kert?2005/4 - Nimfa-dal, Anagramma-vers, Ladik-i dal 2004/4 - Jelentések2004/3 - Isten szeme, Relaxáció2004/1 - Képkompozíció: asztagrakó 1931-ből2003/4 - Költőnő vagy költő?, Lábjegyzet egy előző vershez, Viszontlátás, Lefaragások, Agyonszeretnek, Ec, pec, kimehetsz..., Verset kért az Eső2003/2 - Baj van a filozófiával, Már kismirg2003/1 - Átmenet2002/4 - Hajnali kukkolás, Hódolattal, Kedvenc2002/2 - Párbeszéd2002/1 - Lábujjhegyen, Az utcán, Utcai találkozás2001/3-4 - Karácsony 2000-ben, Visszafelé, Sajátkezűleg, Fiúsítva, Faképnél hagyni2001/3-4 - Berekfürdői élménybeszámoló2000/3 - Oropesa del Mar; Tűzfal; Készülődés; Lámpaoltás után

Ha ma szólna, Egy előléptetésről, Királyom, Lear, A Danaidák

Ha ma szólna

Sem őseink, sem senki földje,
A miénk ez, s mi tesszük tönkre,
Új boldogtalanok,
Új boldogtalanok.

Egyiknek felkopik az álla,
Más a győztes Mammont imádja,
Disznófejű urát,
Disznófejű urát.

Korcs nemzedék, nem tud akarni,
Csak szájaskodni, egymást marni,
S magát elveszteni,
S magát elveszteni.

Elvakult, stupid szembenállás,
Rasszizmus és nemzetgyalázás,
Rombolás, indulat,
Rombolás, indulat.

Átokföld, lidérc, bolondgomba;
Figyelmezz intő szózatomra,
Csak kétszer mondom el,
Csak kétszer mondom el.

 

Egy előléptetésről

Kisfiúkorom világát,
Szelídségét, tisztaságát
Megőriztem a szívemben,
A szívemben,
A szívemben,
Megóvtam s megénekeltem.

Fájt, hogy nem volt kis vasutam,
Játékkardom, pónilovam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Lovagoltam,
Lovagoltam,
Olyan szegény gyerek voltam.

Elmúlt az én gyermekségem,
S lám, kárpótolt, akit kértem,
S nem is ám a messzi mennyben,
Messzi mennyben,
Messzi mennyben,
De még földi életemben.

Legszebb ajándékként kaptam:
Játszhattam a Nagy Csapatban,
Üstökösök láng sorában,
Láng sorában,
Láng sorában,
Csupa hérosz volt a társam.

Ott is a dolgomat tettem,
Szerényen, de becsülettel,
Mint a kis druszám a grundon,
Mint a grundon,
Mint a grundon,
Nem rangszerzés volt a gondom.

Rossz időkben is volt részem,
Borzalmakban, szenvedésben,
S akit egykoron szerettek,
Mert szerettek,
Mert szerettek,
Méltatlanul elfeledtek.

Mellőzötten, vén koromban
Ki is mondtam, hogy csak voltam,
De tudtam, hogy egy szép napon,
Egy szép napon,
Egy szép napon
Megkapom a vállcsillagom.

 

Királyom, Lear

Nagyot fordult a világ, jó Uram, a Te időd óta:
Más századot, sőt új évezredet írunk.
Rég voltam húsz esztendős magam is, Te pedig éppen száz éve,
De nem tudlak elképzelni fiatalnak, Felség, Lear, gyönyörű királyom.
Lehunyt szemmel látlak, ahogy szembeszállsz a viharral,
Födetlen fővel a tomboló, bősz elemekkel,
S tűz, zápor, mennydörgés nem rettent:
Nemes lelkeden csak a rút hálátlanság tud sebet ütni.

Lám, hogy beleéltem magam: a Te szemeddel láttam az aggastyánt,
Aki abban a percben tán pelyhedző állú ifjú legény,
S ifjúként hódít tépett, hófehér álszakállal.
Te, ki vijjogó keselyűkről írtál himnuszt, s az öregség szent nyomoráról,
Vigasztalan örökkévalóság
énekese, ha ma élnél,
Húgaid rajzanának körülötted, s lábadhoz kuporodva bölcs szavaidat innák.
Meghunyászkodnának előtted a legbőszebb feministák is:
Sok zöldszemű, vadmacska, s néhány veres ordas.


A Danaidák

Lenn a csöndes alvilágban, elvarázsolt alvilágban, csönd méhében,
     mintha tóban, alig moccanó folyóban ezüsthangú csobogás
     hallszik ott, olyan szelíden, mint egy dallam; asszonyok:
     kárhozottak, üdvözültek egy kórusba egyesülnek,

s mint templomi egybegyűltek, mind egy szálig dalba fog,
     s mint dalolnak! mintha sziklaszirten szirén énekel,
     s drága nedvük – szívük vérét – feneketlen amphorákba
     töltögetik lelkesen, majd merítve, majd ürítve

mindhiába
, telhetetlen vágyban így csurgatva el.
     S akkor is, ha szívük fárad, torkuk szárad, mint az ág,
     s mint fogyó hold barna éjjel, fogyóban az ideák,
     lélekfák közt, mákvirág közt, óriási amphorák közt
     akkor is és mindörökké fújják a Danaidák:

– Úgyse tudjuk abbahagyni; és daloljunk, bár nem értjük
     (és mellesleg más se érti, de ez szót sem érdemel),
     dana, dana, dan, be szépen száll az ének földön, égen:
     Valakiket meggyilkoltunk, nem is sejtjük, hogy mivel...–

S ott lebegnek mindahányan, forogva a táncos árban,
     túl valón, a léha léten, mely a dalra oly süket,
     túl a valón, túl a léten, léthei réti sötéten
    
Rába, Rábca rákja rágja, rágicsálja s ráncigálja lelküket.

Vissza a tetejére