Petőcz András

2024/1 - Egy utazás emlékképei – Pierre halála2023/4 - A reményhez2023/3 - Találkozásom Allen Ginsberggel2023/1 - Egy utazás emlékképei2022/4 - November végén2022/4 - Katonák menetelnek2022/3 - Zsoltárparafrázis – mint mindenki; Zsoltárparafrázis – hogy el ne aludjam2022/2 - Útközben – a túlsó partra; Vagyunk, akik2022/1 - A kritika mint háborús eszköz2022/1 - Vojtina földjén2021/4 - Az elmaradt pezsgő emlékirata2021/3 - Kérdések – válaszok helyett2021/2 - Valamikor, régen2021/1 - A gyáva2021/1 - Barbaricum-üzenet2020/4 - Egyszer minden jó lesz2020/3 - Itt fent, a magasban; Találkozás; Fekete zsákban2020/2 - Pygmalion mondja – szobrának; Pygmalion műtermében2020/1 - A karantén hordaléka – hozadéka2019/4 - Néger-magam2019/3 - A varázsló különös szomorúsága2019/2 - Sziveri-emlék, Sziveri-hiány2019/1 - A vízpartot becsomagolni2018/3 - Sárga, kockás zakó2018/1 - Beszélgetéseim Istennel2018/1 - Beszélgetéseim Istennel2017/3 - Nézed az esőt; A fekete szobában2017/2 - Az "európai nemzetiség"2017/1 - Ancika2016/3 - Taní-tani2016/2 - Elment a Kicsi Asszony; Hiányzik a Kicsi Asszony; Mint a bolond2016/1 - Szaladni, szemben a széllel2015/3 - Fényesség, körülöttünk2015/2 - A behatárolt idõ2014/4 - A kéregető Isten2014/3 - Az öregedő Isten2014/1 - A megtört mozdulat2012/4 - Világvége, Tévét néz az Isten2012/1 - A Kis Kalapos Hölgy, A mobiltelefon2009/4 - Karácsony2008/3 - Nyugat2007/3 - Halálmegvető bátorsággal, A halálember2003/1 - Ebben az utcában laknak a hősök, A hős akkor, amikor nem hős, Karthago-társasutazás2002/3 - Kivándorol az isten2002/2 - A pénz és az isten

A megtört mozdulat

 

                                                  (a nyolcvanas évek megidézése)

 

Futás volt még akkor, és volt még lendület is,

lélegzet volt akkor, és volt még levegőkapkodás,

vágyakozás volt még akkor, valami soha nem volt akarat,

tisztaság volt még akkor, és végtelen fényesség világított.

 

Hittel teli társai voltunk hittel teli társainknak,

és valamiféle távoli cél felé futottunk, miközben

nem is sejtettük, hogy hiába rohanunk összeszorított

foggal, távoli célunk egyre messzebb van tőlünk.

 

Egyre messzebb lett ez a távoli cél, és én nem akarom,

nem akarom elhinni, hogy hiába is futottam egykor,

egykor, még annyira fiatalon, hogy már az idejét sem,

az idejét sem sejtem valamikori rohanós önmagamnak.

 

Most kissé szomorúan és főleg nagyon fáradtan nézem,

nézem, ahogy szétesik körülöttem minden, a múlt,

a múlt, a jelen és a jövő, és zuhanunk csak egyre lejjebb,

miként a madarak, ha szárnyukat ismeretlen golyó sebzi meg.

 

Megtört a mozdulat, ahogy egykor a levegőégbe emelkedtünk,

nagy rajban, büszkén és hatalmas erővel. Mindennek vége.

Zuhanásunkat immáron meg nem állíthatja semmi. Örvénylő

mélységet látok. Lehúz, és nem ereszt el már sohasem.

Vissza a tetejére