Vezeklésem
Harry Goode angol költőnek,
a Zarándoklatok c. vers szerzőjének
a Zarándoklatok c. vers szerzőjének
Apámnak mindent köszönök. Zarándoklat,
vezeklés, ahogy a sírjához. Márványkővel
beszélgetek újból és újból, és nem tudok
nem bocsánatot kérni tőle, hogy épp úgy
s az volt, ami, valamikor, tán sohasem.
Felhők kergette szél hajlít fűszálakat, ott,
a temetőben, előttünk a tó, ahogy nézem
a sírját, a partot, ami az otthona volt. Ide,
a tó mellé, szerzetesnek, annyira fiatalon,
ide menekült, úgy érezte, el kell bújnia.
Isten nem volt jelen ebben a történetben.
Megváltani apámat már nem tudom, nincs
a számára semmi kegyelem, visszaadni,
amit nem kapott meg soha, nem vagyok
képes, megsimogatni az arcát nem lehet,
nekem csak a márványkő-érintés maradt.
Újra és újra eljövök ide, én is menekülök,
a tó mintha feleselne, olykor kiabál velem,
mennyi mindent elmulasztottam, vissza-
éltem mindazzal, ami volt, megettem őt,
felzabáltam. Most is belőle táplálkozom.
Ez a vezeklésem. Zarándoklat a temetőbe,
amikor visszatérek megkeresni mindazt,
amit egykor itt. A víz felett feltámad a szél,
szoborrá merevedett emlékeim fogadnak,
s apám tekintete, ahogyan őriz, megfigyel.
Vissza a tetejére