Magamról
„él még Magyarország: együgyű hit ez”
Csukás István: Magamról képzelgek
Csukás István: Magamról képzelgek
Anyám halott. És halott az apám is. Nekem
dőlő egek alján halkabbnál is halkabb szív-
verés, de itt laknak bennem. Nem lehet perc,
mikor ne arra emlékeznék, milyen sokat, mi
sok visszaadhatatlant köszönhetek nekik. Ha
még vagyok, azért vagyok, mert ők bennem,
valahol, ami már nem is én, de még magam.
Igen, ők valahol ott, ahol én, persze máshol
már, és mégis ott, ahogyan én is máshol. Jaj,
nem éppen Rimaszombatban, ahol egykoron
anyám, gyerekként, s nem Pozsonyban, ahol
apám apja, nagyapja, dédapja. És nem távoli
táj meg idő, ahol is talán éppen jeruzsálemi
ős lapul, hanem a Duna mentén, még vagyok.
Képzelgek, mondhatni. Képzelem, hogy oké
minden, családom Cambridge, Luxembourg,
Rimavská Sobota, és még ki tudja, merre. Se-
honnai bitang mégsem volnék, hisz' bennem
Arany, Ady, Balassi, Pilinszky, Kassák. Adni
tudok annak, aki kér, maradt, lásd, ennivalóm
is: magamra zárhatom az ajtót, ha szükséges.
Viszem tovább azt, ami énmagam, apa, anya
meg a többiek – lakásom galéria és múzeum
egyszerre –, és csak azt szeretném, ne ítéljétek
pusztulásra mindazt, ami itt, nálam. Kicsinke
haza a nappalim, Európa is, közös múlt. Igen,
valamiféle tudás, bár sejtelmem sincs, miféle.
Ne dobjátok a szemétre mindezt, ha kérhetem.
Vissza a tetejére