Mrena Julianna

2016/4 - Kicsi dal; Budapest; Kavarog2016/2 - A fiú és a fa2015/3 - Tükörfény2015/2 - A férfi az álomban; Fernandó; Ballada féldisznóval2014/4 - Csoda Pesten; Egy kísértet portréja; Fentről nézve; Mese a fűről; Önarckép tükörrel; Cocombre mariné (Ars poetica uborkával); A balatoni vonaton2014/2 - Hídon; A pesti kosz2013/3 - A reinkarnációról ; Arról, ami elmúlik; A főzésről; Egy szereplőről, egy történetből 2013/1 - Amikor csak egy felhő van az égen2012/4 - Világvége2012/4 - túróvá alvad, és hõsünk éppen, elfelejtem hogy, A kávéházba tévedt ismeretlen2012/2 - Oázis2012/1 - Divatba jön a narancsbőr, Aurafestés és csakrafelvarrás2011/3 - Amit tényleg jó lenne leírni, A szerelmes stewardess, Violin, Intermezzo, Ismétel, Szem. Tanú, Tegnap a metrón, Zsa! Ko! Sze!, Összeírom, Sebek2011/1 - Nem írok, Egy fehér ló legendája, A be nem fejezett történetek királynője2010/3 - Angyal, kis testi hibával, Felhővadász, Idő. Ugrás.2009/4 - Karácsonyitisz2009/2 - Kiló félbarna2009/1 - A süteménysütő2008/3 - Berényi Csinszka megtalált verse2008/1 - Válogatott fikcióim2007/3 - Kamipe2007/1 - A nemértés tagadása2006/3 - A néma zongorista2006/1 - amikor az éjszaka megnő, pár mondat egy szerelemről2005/4 - A gyűrű2005/1 - Grépfrúthold, Karamella-tangó2004/3 - kunszt, Ki mondta, hogy bármi történjék, verset kéne írni2004/1 - Város, te minden2003/4 - Kurva banalitás, Én annyi mindent mondanék Magának...; 2003/1 - A hattyú titkos éneke2002/4 - A fehér dög s a cirmos dög2002/2 - Genezis, Rövid dal2001/2 - Esti ima álomért2001/1 - Kakasszóra enyém leszel, És szól a lány2000/3 - Ének Illagó vérbosszú-esküvéséről egy madártetem felett, Illagó hazugságon kapja magát; 1998/1 - Ágon ülő

Nem írok, Egy fehér ló legendája, A be nem fejezett történetek királynője

Nem írok

Az van, hogy én nem írok. Tele van a város sztorikkal, és mégsem. Itt van mindjárt egy, a békakirályfilány esete, ami úgy volt, hogy utaztunk a villamoson, és felszállt a lány lufikkal, tisztára úgy nézett ki, mintha egyenesen a lufik reptették volna fel a villamosra, pedig a lufik egy zsákban voltak mind, és nem lebegtek, azt nem tudom, hogy mivel voltak felfújva, és vajon lebegett volna-e felfelé a zsák, ha héliummal, vagy nem. Aztán a békakirályfi-lufi beúszott az arca elé, én meg gyorsan lefényképeztem, és arra gondoltam, hogy lánybúcsúra megy, vagy mégis hova viszi ezt a temérdek lufbalmot, és hogy igazából én úgyis jobban tudom, hogy hová, meg mit, meg mi van, és tudom például, hogy este a lánybúcsún majd mind nagyon berúgnak, és mindannyian szájon csókolják a békakirályfit, és összerúzsozzák, csak ő nem, mert ő titokban a menyasszonyba szerelmes, de persze úgyis tudja, hogy hiába, és igazából nem is bánja. És amikor felfújta a lufikat, azt képzelte, hogy belefújja a szívét mindegyik lufiba, hátha így megszabadul attól a sok nehéz vágytól, ami eddig őbenne volt, és hát sikerült is neki, és ezért nem repülnek a luftbalmok, és ezért van az is, bár még nem tudja, hogy az az este lesz az utolsó, amikor még szerelmes a menyasszonyba, mert ezzel a fura luftbalomvarázslattal eloldozta végre magát, és szabad, és aztán nincs tovább, igazából még én sem tudom, de nem is kell, mert itt a mese vége, és épp elég jó vég ez egy mesének.

Szóval nem írok, sem ezt, sem mást, mintha szabályosan félnék a szavaimtól, vagy attól, hogy mi lesz, ha egyszer mégis nekiülök, ezért aztán bármit elkövetek, csak hogy ne kelljen, hivatkozok arra, hogy de most nem jó, meg arra, hogy igazából azt sem tudom, mit írjak, ja meg hogy igazából nincsenek is igazi történeteim, és bármi, amit megírnék, csak hazugság lenne, vagy az lenne hazugság, ahogyan megírnám, és hát így megy ez nagyjából évek óta. Aztán mindig gondolok arra mégis, hogy írni kéne, kicsiben kéne kezdeni például, olyannal, mint amire azt mondják, szösszenet, vagy kéne írni egy regényt, ami mondjuk, arról szól, hogy egy lány hazasétál a Ferencvárosig a Móricz Zsigmond körtérről, és ennyi lenne a cselekmény, és nem lenne benne semmi más, csak a lány, meg a cikázó gondolatai, és elég lenne simán ez is egy irodalmi Nobel-díjhoz, csak elszántság kérdése. Vagy lehetne írni olyan könyvet is, amiben csak kezdőfejezetek vannak, befejezetlen történetek, vagy akár csak befejező mondatok, és azokból is összeállhatna egy történet, de nem muszáj, vagy hagyjuk inkább a blikkfangot, írhatnék az életemről is, ha mernék, a legsötétebb szobákban rejtegetett legdurvább és persze legjobb sztorikról, hát persze, hogy erre most nem mondok példát, de akkor meg valaki igazán megírhatná helyettem, mert jó anyag, csak a valakinek ahhoz, hogy megírja helyettem, önállóan kell kitalálnia, mert nyilvánvalóan én nem mondhatom el neki, mert túl durva. Szégyellem is.

Amiről meg éppen ma nem írok, az az, hogy amikor kicsi voltam, kaptam ajándékba egy fekete nyulat a nagybátyámtól, a szüleim nem örültek neki, de azért megtarthattam, apám csinált neki ketrecet zöldséges ládából meg egy rászögezett fém lábtörlőből, és ott lakott a nyúl, úgy hívták, hogy Füles. Aztán ahogy telt az idő, a nyúl nőtt, már alig fért a ketrecébe, és akkor azt mondták a szüleim, hogy ez a nyuszi már nagyon megnőtt, gyere, vigyük el a nagymamához, ő majd megcsinálja nekünk ebédre. Én mondtam, hogy nem akarom, hogy megegyük a nyulamat, de aztán megvigasztaltak, hogy megkaphatom a lábát kabalának, a bőrét meg szépen kikészítik nekem, aztán elvittük a nyulat a nagymamához, aki csinált belőle nyúlpaprikást, és amíg csinálta, addig én a ház oldalában kapargattam meg bámultam a falat, és furán éreztem magam, aztán kijöttek, hogy kész a finom nyuszihús, menjek ebédelni, de én nem mentem, mert nem voltam éhes. De tényleg megkaptam a Füles lábát kabalának, meg a bőrét, zöld filcre felfeszítve rajzszögekkel, és azt bármikor meg lehetett simogatni, a kabalát meg megmutatni a többieknek a suliban, hogy látjátok, ez volt az én nyuszim, ugye, milyen selymes a bundája? Szóval ez az én nyulam története, amit ma megírhattam volna akár. Szóval, hogy nem írok. Ez van, na. Kíváncsi lennék, hogy lehetne azt, hogy írjak.

 

Egy fehér ló legendája

A tudatalattim tanítgat írni, példázatokkal oktat. A múltkor azt álmodtam, hogy egy városon suhanok keresztül, mintha helikopteren ülnék, mintha magasvasúton utaznék (persze, az biztos nem ilyen), vagy mintha csak én volnék a kamera egy filmben. Szép, íves pályán svenkeltem körbe magam, negyvenkét méteres magasságban, mondjuk, de amúgy meg mit tudom én, a lényeg, hogy ahogyan ebben a körsvenkben szemléltem az utcákat meg az emeletes házakat, az egyik ház nyolcadik emeleti erkélyén megpillantottam egy fehér lovat. Szépen kipányvázva ácsorgott, alighanem HD-ben, a kép kicsit lassult, a fehér lóval a fókuszban, és akkor azt mondtam magamnak álmomban, látod, hát így kell írni. Így kell elkezdeni egy történetet. Hogy legyen az, hogy van egy ló egy nyolcadik emeleti erkélyen. És akkor elgondolod, hogy miért. És már tudod is, hogy az van, hogy a fehér ló neve Kapitány, és egy öregúrral él ott a nyolcadikon, mert az öregember huszár volt, esetleg lovas rendőr, és amikor leszerelt, nem tudott lemondani a lóról, így hát magával vitte, és azóta ott élnek ők kettecskén az öreg huszár nyolcadik emeleti lakásában. A ló még fiatal volt, amikor nyugdíjba mentek, de már akkor is nagyon szerette a gazdáját, és okos is volt ráadásul, gyorsan tanult, így direkt az öreg huszár kedvéért szobatiszta lett, és megtanult lépcsőzni, így aztán mindennap nyolc emeletnyit lépcsőznek ők kettecskén többször is, szépen lebaktatnak a nyolcadikról, és elmennek sétálni, az emberek meg figyelik őket a parkban, az öreg huszárt, amint sétáltatja a lovát, a futkosó kutyák között. Ezeket gondoltam én el álmomban. Aztán váltott a kép, aztán megint váltott, és reggel lett. És felébredtem, és emlékeztem, és azt gondoltam: aha. És még mindig ezt gondolom.

 

A be nem fejezett történetek királynője

Van valahol egy magas hegy, amelynek hó fedi a tetejét. Bár nem látszik, mert felhők takarják, a hegy tetején egy kráter van, a kráterben mélyen lenn egy tó. A tó körül jegesmedvék élnek, a tóban pedig úszik egy jégtábla, azon van egy kunyhó. Ott él a be nem fejezett történetek királynője. Egyedül. A be nem fejezett történetek királynője reggelente kiküldi a szolgáját egy csónakkal a tóra, hogy kifogja a be nem fejezett történeteket. Ezek atavisztikus, ezüstpikkelyes halak gyomrában rejtőznek, ide-oda úszva a tóban. A be nem fejezett történetek királynőjének második szolgája a halakat jól fejbe kólintja, aztán egy éles jégdarabbal felmetszi a hasukat, hogy kettényíljanak, mintha vörös húsú, idegen gyümölcsök volnának. Óvatosan kiemeli belőlük a be nem fejezett történeteket, a halakat pedig elküldi a konyhára, ahol addig főzik őket forró, lobogó vízben, míg meg nem rémülnek a haláltól, és ijedtükben vissza nem nyerik épségüket. Akkor aztán visszadobják őket a vízbe. A be nem fejezett történeteket ezután gonddal, mint vékony hártyát, halcsontból készült keretekre feszíti ki a be nem fejezett történetek királynőjének harmadik szolgája. Aztán átadja úrnőjének. A be nem fejezett történetek királynője kényelmesen elhelyezkedik jegesmedvebőrökből való nyoszolyáján, és olvasni kezdi a be nem fejezett történetet. Aztán elgondolja, hányféle véget érhetett volna. Annyi véget képzel hozzá, amennyit csak tud, és az olyan sok, hogy emberi elme számára felfoghatatlan. Ez tartja életben a be nem fejezett történetek királynőjét. Ez az étele, ez az itala. Ez az álma, ez az ébersége. Ha egyszer olyan történet kerülne a be nem fejezett történetek királynője elé, amely be van fejezve, az az utolsó történetét jelentené, és a be nem fejezett történetek királynőjének vesztét. A befejezett történet azonban olyan ritka, hogy a be nem fejezett történetek királynője még nagyon sokáig fog élni. Amíg ő él, addig élnek a be nem fejezett történetek. Ha ő meghal, vége lesz a világnak is, mert a világ is egy be nem fejezett történet. És ezért van az a sok mese, amelyet sosem lehet végigmondani, a regények, amelyek félbehagyódnak, a novellák, amelyeket a szerzőjük csak elkezdeni tudott, ezért, és nem egyébért. Bár ez mélységesen és jótékonyan elfeledett titok, a be nem fejezett történetek tartják életben a világegyetemet. Azok lélegeztetik a világot. Ez a nagy igazság. Ezért hát így folytatom: egy napon pedig a befejezetlen történetek királynője felébredt, kinyitotta a szemét, és azt mondta: –

Vissza a tetejére